Társalkodó, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-103. szám)

1843-02-26 / 16. szám

16. szám. Pest, Február 26-án. 1843. Török János ur népesités iránti nézeteinek megvitatása. A’ nemzetiségek egyedi kifejlesztésén munkás ko­runkban nálunk szerfölött viszszás és zavaros mozgal­maink azon általányos szelleme, miszerint midőn mi szin­te teljes erővel fáradozunk nemzetünk emeltetése ’s ter­jesztése körül, épen akkor némelly intézkedéssel egyszers­mind az idegen elemek becsődülését ’s igy szinte terje­dését eszközöljük. Hogy az ide vonatkozó elvek ’s fogal­mak iránt nem mindig vagyunk tisztában , arra példa van akárhány ; itt azonban legyen elég azon egyet hoznom fel, miszerint m­ig némellyek a’ magyarság elnyomásától félő népfelek biztosíttatását ajánlgatják , akkor egyszers­mind azt halljuk pöngetni, hogy jó lenne Németország­ból hozni magyar polgárokat (!) , hogy néhány száz új német falu nemzetiségünket nem veszélyeztetné , mert az mind assimilálódnék, megmagyarosodnék. Midőn a’ ne­mesi birtok tarthatási joga— birói zálogképen csakugyan, mi azonban a’ gyakorlatban többnyire örök időt jelent , — az idegenekre minden megszorítás nélkül kiterjeszte­tett; midőn múlt országgyűlésen a’ czélzott zsidó­ eman­­cipatio által a’ külföldiek betolulásának uj ösztön készült; midőn a’ nyugatról naponkint berajzó szegénység — mert gazdag bizony csak a’földet veszi meg, ’s kin marad — minduntalan tárt karokkal fogadtatik, ’s végre mind ehez még egész gyarmatok beszállittatása terveztetik ; midőn én ezeket elgondolom ’s hozzá képzelem a’ magyaritási küzdelmeket, hazám állapotját hasonlónak látom azon em­ber bajához, ki gyomrát megterhelvén , betegségét az emésztés előmozditása által igyekszik ugyan orvosolni , de egyszersmind a’ megizlelt ételektől meg nem válhat­ván, folyvást több emészteni valót vesz be. És különö­sen azon hazafiakat, kik a’ néptömött külföldről vérsze­meket kapva, hirtelen teli szeretnék néppel tölteni ha­zánkat, nem tudom máshoz hasonlítani, mint olly gyer­mekhez , ki megnőtt ember ruháját húzván magára,min­den erővel teli akarja magát bele főni. Várjuk be az időt, hozzuk rendbe előbb házi dolgainkat,’s boldogítsuk kellőn mostani népünket: bizony elég ember, sőt idővel szer­fölött sok is leend e’ hazában , azon egyszerű oknál fog­va , mivel a’ nemzőerő egyenes arányban áll az anyagi ’s erkölcsi jólléttel. E’ tény körül forog a’ népesités s főleg nemzet-nagyobbitás egész elmélete , mit főleg nekünk magyaroknak, kik maroknyi, de nagygyá óhajtozó nem­zet vagyunk, minden ide vonatkozó tettet annyira kell sarkalnunk, mennyire tán senki másnak e’ világon.Mert nem tudok olly elszigetelt nemzetet egy ’s olly viszonyú országban annyi különféle idegen elem közt ’s olly igé­nyekkel, mint mi vagyunk. E’ körülmények főoka vérünk példátlan nehéz emelkedésének ’s még lassúbb terjeszkedé­sének, és főleg azon sok bonyolodásnak , mikbe emelke­dési lépésinkkel olly sűrűn szövődünk. Én megvallom , ’s kérkedés nélkül mondom : én e’ tárgy iránt mindig tisz­tában voltam, ’s azon kis stúdium, mit rá fordíthatok , csak szilárditá nézetemet. A’sok idegen elem közti emel­kedésünkre nézve a’m. é. Jelenkor 53­. számában mon­dám : „Fáj , kimondhatatlanul fáj , ha az embert nemzeti jellemétől, melly minden vércseppének életszikrája , ezen szent jellemétől fosztják meg; és az isteni gondviselés­nek ember előtt ismeretlen utai mégis oda vezérlik a’nem­zetek sorsait és olly körülményeket idéznek elő , hol és mellyek közt szükséggé, sőt elkerülhetlen kötelességgé válik ezen fájdalmat egy részről okozni, más részről szenvedni. És illyen körülmények a’ miéink.44 Ezen ki­mondott elvhez én, ha nemzetiségünk érdekében valamit k­ék , mindenkor hű ’s következetes maradtam,’s hiszem, maradandók is. Ám lássuk: mikép. Hogy az embernek fáj , ha nemzetiségi oldalát bántják, azt bizonyítgatnom nem kell, de eléggé tanusitják azt némelly idegen ajkú polgártársaink rugdalózásai is ; hogy pedig vannak viszo­nyok, mellyek közt azon fájdalmat mégis egy részről o­­kozni, mástól szenvedni kell; arra szinte elég meggyő­ző példát mutat fel hazánk. Igenis , isten akará úgy , hogy a’ terepélyes tölgy lombjai alatt minden fácska törpe ma­radjon ’s árnyékában csak bokrok tenyészhessenek : isten akará, hogy az együtt élő népfelek közül egynek kell­jen magát a’ többi fölött nemzetté felküzdeni ’s kiterjed­nie , vagy, ha ez nem sikerülhet, végre valamennyiből egy külön fajnak fonódnia. Ha egy országban többféle nép csoportosul öszsze , miként hazánkban, ott bizony hasz­talan törekszik mindegyik teljes nemzetiség után, mert ez csak ott reméllhető, hol a’ nagy nemzetté emelked­­hetés minden föltétele megvan; már pedig egy igazgatás ’s törvény alatt nem lehet tíz diplomatikai nyelv, egy házban nem tíznt: engedni kell egynek, le kell monda­ni sok igényről ’s több tekintetben simulni a’ főelemhez , vagy elválni tőle ’s oda hagyni azt. Még inkább kell pe­dig ezt olly országban cselekedni , hol az uralkodó elem törzsöké az alkotványnak ’s fenmaradása ’s erősbülésétől függ az ország fenmaradása ’s erősbülése is. E’ szerint , ha mi vérünket és vele országunkat fel akarjuk tartani és szilárdítani, szükségünk sőt kötelességünk nemzetisé­günket hazánk határi közt, mennyire lehet, terjeszteni. Itt azonban jól meg kell különböztetni azon dolgokat , mellyeket e’­czél eszközeiül parancsolhatunk, azoktól, miket csak óhajthatunk. Parancsolnunk, vagyis törvény által követelnünk mindenkor elég annyit, miszerint a’ la­tin nyelv helyébe miénk emeltessék; de óhajtanunk — habár örökké csak óhajtás marad is az — szabad azt is , hogy „Minden ember legyen ember és magyar, a’kit e’ föld hord ’s egével betakar.44 Isten oltá ember keblébe a’ vágyat, miszerint az mindenkit saját nemzetebelinek sze­retne. És hogy nyelvünk ’s nemzetiségünk idegen ajkú polgártársaink közt minél inkább terjedjen, mi természe­tesen csak a’ többi csonkultával történhetik meg, azt óhajtá törvényhozásunk is, mert egyebet nem említve , felölelé a’ színházat; óhajtja gr. Széchenyi István, hü-

Next