Társalkodó, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-103. szám)
1843-02-26 / 16. szám
16. szám. Pest, Február 26-án. 1843. Török János ur népesités iránti nézeteinek megvitatása. A’ nemzetiségek egyedi kifejlesztésén munkás korunkban nálunk szerfölött viszszás és zavaros mozgalmaink azon általányos szelleme, miszerint midőn mi szinte teljes erővel fáradozunk nemzetünk emeltetése ’s terjesztése körül, épen akkor némelly intézkedéssel egyszersmind az idegen elemek becsődülését ’s igy szinte terjedését eszközöljük. Hogy az ide vonatkozó elvek ’s fogalmak iránt nem mindig vagyunk tisztában , arra példa van akárhány ; itt azonban legyen elég azon egyet hoznom fel, miszerint mig némellyek a’ magyarság elnyomásától félő népfelek biztosíttatását ajánlgatják , akkor egyszersmind azt halljuk pöngetni, hogy jó lenne Németországból hozni magyar polgárokat (!) , hogy néhány száz új német falu nemzetiségünket nem veszélyeztetné , mert az mind assimilálódnék, megmagyarosodnék. Midőn a’ nemesi birtok tarthatási joga— birói zálogképen csakugyan, mi azonban a’ gyakorlatban többnyire örök időt jelent , — az idegenekre minden megszorítás nélkül kiterjesztetett; midőn múlt országgyűlésen a’ czélzott zsidó emancipatio által a’ külföldiek betolulásának uj ösztön készült; midőn a’ nyugatról naponkint berajzó szegénység — mert gazdag bizony csak a’földet veszi meg, ’s kin marad — minduntalan tárt karokkal fogadtatik, ’s végre mind ehez még egész gyarmatok beszállittatása terveztetik ; midőn én ezeket elgondolom ’s hozzá képzelem a’ magyaritási küzdelmeket, hazám állapotját hasonlónak látom azon ember bajához, ki gyomrát megterhelvén , betegségét az emésztés előmozditása által igyekszik ugyan orvosolni , de egyszersmind a’ megizlelt ételektől meg nem válhatván, folyvást több emészteni valót vesz be. És különösen azon hazafiakat, kik a’ néptömött külföldről vérszemeket kapva, hirtelen teli szeretnék néppel tölteni hazánkat, nem tudom máshoz hasonlítani, mint olly gyermekhez , ki megnőtt ember ruháját húzván magára,minden erővel teli akarja magát bele főni. Várjuk be az időt, hozzuk rendbe előbb házi dolgainkat,’s boldogítsuk kellőn mostani népünket: bizony elég ember, sőt idővel szerfölött sok is leend e’ hazában , azon egyszerű oknál fogva , mivel a’ nemzőerő egyenes arányban áll az anyagi ’s erkölcsi jólléttel. E’ tény körül forog a’ népesités s főleg nemzet-nagyobbitás egész elmélete , mit főleg nekünk magyaroknak, kik maroknyi, de nagygyá óhajtozó nemzet vagyunk, minden ide vonatkozó tettet annyira kell sarkalnunk, mennyire tán senki másnak e’ világon.Mert nem tudok olly elszigetelt nemzetet egy ’s olly viszonyú országban annyi különféle idegen elem közt ’s olly igényekkel, mint mi vagyunk. E’ körülmények főoka vérünk példátlan nehéz emelkedésének ’s még lassúbb terjeszkedésének, és főleg azon sok bonyolodásnak , mikbe emelkedési lépésinkkel olly sűrűn szövődünk. Én megvallom , ’s kérkedés nélkül mondom : én e’ tárgy iránt mindig tisztában voltam, ’s azon kis stúdium, mit rá fordíthatok , csak szilárditá nézetemet. A’sok idegen elem közti emelkedésünkre nézve a’m. é. Jelenkor 53. számában mondám : „Fáj , kimondhatatlanul fáj , ha az embert nemzeti jellemétől, melly minden vércseppének életszikrája , ezen szent jellemétől fosztják meg; és az isteni gondviselésnek ember előtt ismeretlen utai mégis oda vezérlik a’nemzetek sorsait és olly körülményeket idéznek elő , hol és mellyek közt szükséggé, sőt elkerülhetlen kötelességgé válik ezen fájdalmat egy részről okozni, más részről szenvedni. És illyen körülmények a’ miéink.44 Ezen kimondott elvhez én, ha nemzetiségünk érdekében valamit kék , mindenkor hű ’s következetes maradtam,’s hiszem, maradandók is. Ám lássuk: mikép. Hogy az embernek fáj , ha nemzetiségi oldalát bántják, azt bizonyítgatnom nem kell, de eléggé tanusitják azt némelly idegen ajkú polgártársaink rugdalózásai is ; hogy pedig vannak viszonyok, mellyek közt azon fájdalmat mégis egy részről okozni, mástól szenvedni kell; arra szinte elég meggyőző példát mutat fel hazánk. Igenis , isten akará úgy , hogy a’ terepélyes tölgy lombjai alatt minden fácska törpe maradjon ’s árnyékában csak bokrok tenyészhessenek : isten akará, hogy az együtt élő népfelek közül egynek kelljen magát a’ többi fölött nemzetté felküzdeni ’s kiterjednie , vagy, ha ez nem sikerülhet, végre valamennyiből egy külön fajnak fonódnia. Ha egy országban többféle nép csoportosul öszsze , miként hazánkban, ott bizony hasztalan törekszik mindegyik teljes nemzetiség után, mert ez csak ott reméllhető, hol a’ nagy nemzetté emelkedhetés minden föltétele megvan; már pedig egy igazgatás ’s törvény alatt nem lehet tíz diplomatikai nyelv, egy házban nem tíznt: engedni kell egynek, le kell mondani sok igényről ’s több tekintetben simulni a’ főelemhez , vagy elválni tőle ’s oda hagyni azt. Még inkább kell pedig ezt olly országban cselekedni , hol az uralkodó elem törzsöké az alkotványnak ’s fenmaradása ’s erősbülésétől függ az ország fenmaradása ’s erősbülése is. E’ szerint , ha mi vérünket és vele országunkat fel akarjuk tartani és szilárdítani, szükségünk sőt kötelességünk nemzetiségünket hazánk határi közt, mennyire lehet, terjeszteni. Itt azonban jól meg kell különböztetni azon dolgokat , mellyeket e’czél eszközeiül parancsolhatunk, azoktól, miket csak óhajthatunk. Parancsolnunk, vagyis törvény által követelnünk mindenkor elég annyit, miszerint a’ latin nyelv helyébe miénk emeltessék; de óhajtanunk — habár örökké csak óhajtás marad is az — szabad azt is , hogy „Minden ember legyen ember és magyar, a’kit e’ föld hord ’s egével betakar.44 Isten oltá ember keblébe a’ vágyat, miszerint az mindenkit saját nemzetebelinek szeretne. És hogy nyelvünk ’s nemzetiségünk idegen ajkú polgártársaink közt minél inkább terjedjen, mi természetesen csak a’ többi csonkultával történhetik meg, azt óhajtá törvényhozásunk is, mert egyebet nem említve , felölelé a’ színházat; óhajtja gr. Széchenyi István, hü-