Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-01-14 / 4. szám

15 örökösen maga kebelében találni ’s tartani meg a’ tudo­mányt, gazdagságot és hatalmat. Immár minél kivételesebb helyzete valamelly társaságnak , minél számosabbak külön szükségei, annál inkább szaporodnak e’ szükségeknek megfelelő fogalmai becsülete felöl. És igy a’ becsület szabályai mindig kevesebbek lesznek olly népnél, melly felekezetekre oszolva nincs, mintsem a’ másiknál. Ha olly nemzetek találnak támadni, mellyeknél még osztályokat is nehéz lelni, ezeknél a’ becsület csekély számú szabályok­ra lesz szorítva ’s e’ szabályok mindig kevesbbé fognak eltávozni az emberiség által közönségesen bevett erköl­csi törvényektől. E’ szerint a’ becsület szabályai nem lesz­nek olly különösek ’s olly számosak demokrata nemzetnél, mint aristokratiában.De homályosabbak is lesznek, mi szük­ségkép következik a’ fönt mondottakból. A’ becsület jel­lemző vonásai kevesebb szárnyak ’s kevesbbé különösek lévén, gyakran nehéz azokat megkülönböztetni. Vannak még más okok is. A’ középkorbeli aristokrata népeknél a’ nemzedékek híjában váltották fel egymást; nálok minden család ollyan volt mint egy halhatatlan és örökké mozdu­latlan ember; nálok az eszmék nem igen szenvedtek na­gyobb változást, mint az állapotok. Ott tehát minden em­bernek mindig ugyanazon tárgyak voltak szemei előtt ’s azokat ugyanazon szempontból nézte; szeme behatott las­­sanként a’ legkisebb részletekbe ’s fogalmának végtére világosnak és tisztának kellett lenni. Ennélfogva a’ hű­­bérkori embereknek nemcsak igen rendkívüliek voltak vé­leményeik a’ becsületről, hanem e’ vélemények mindegyi­ke tiszta és szabatos alakban is állott lelkűk előtt. A’do­log sohasem lehetne igy olly országban, mint Amerika, hol minden polgár mozog ; hol a’ t­á­rsas­á­g magát mindennap módosítván, változtatja véleményeit szükségei­vel "együtt. Egy illy országban a’ becsület szabályát csak felülegesen látják; az embernek ritkán van ideje azt tar­tósan szemügy alá venni. Még ha a’ társaság mozdulat­lan is , akkor is nehéz lenne itt a’ becsület szónak adan­dó értelmet­ megállapítani.A’ középkorban minden osztály­nak saját becsülete lévén, azon egy vélemény soha sem volt egyszerre nagy számú emberektől elfogadva ; mi is lehetővé tette, hogy annak egy megállapított és szabatos alak adassék ; annál inkább, mivel mind azok, kik azt el­fogadták, tökéletesen azonos ’s igen kivételes helyzettel bírván, természetből hajlandók voltak egyetérteni egy olly törvény szabályai felett, melly egyedül az ő számukra ho­zatott. E’ szerint a’ becsület egy tökéletes és részletes törvénykönyvvé lön , mellyben minden előre kiszámítva , előre elrendelve volt, és a’ melly az emberi cselekede­teknek egy meghatárzott ’s mindig látható szabálylyal szol­gált. Olly demokrata nemzetnél , mint az amerikai nép , hol a’ rangok összeolvadtak, és hol egész társaság csak egyetlen tömeget képez, mellynek minden elemei roko­nok, a’ nélkül, hogy teljesen egyenlők volnának, soha előre szorosan egyetérteni nem lehetne a’ felett, mit enged, vagy tilt meg a’ becsület. Vannak ugyan e’ nép kebelében bizonyos nemzeti szükségek , mellyek a’ becsület tárgyá­ban közös véleményeket szülnek; de az efféle vélemények sem szoktak azonegy időben ,­­ azonegy módon ’s e­­gyenlő erővel tűnni fel minden polgár lelke előtt; a’ becsület törvénye megvan, de gyakran nincsenek magya­­rázóji. A’ zavar még nagyobb olly demokrata országban , mint a’ miénk, hol azon különböző osztályok , mellyek a’ régi társaságot alkották, egymással, a’ nélkül, hogy ösz­­szeolvadtak volna, elkeveredvén, becsületükrük­ különbö­ző é s gyakran ellenkező fogalmaikat naponként átviszik egymás kebelébe, hol minden ember szeszélye szerint,— atyai véleményeinek egy részét elhagyja , másikat meg­tartja; úgy hogy ennyi önkényszerinti szabály között, so­ha valami közönséges szabály meg nem alígulhat. Illyen­­kor majd lehetetlen előre megmondani, — miféle csele­kedetek tisztességesek , vagy becstelenek. Ezek szomorú idők , de nem sokáig tartanak. Demokrata nemzeteknél, a’ becsület, roszul lévén meghatározva, szükségképen ke­vesbbé hatalmas ; mert nehéz bizonysággal ’s biztosság­gal alkalmazni olly törvényt, melly tökéletlenül van is­merve. A’ közvélemény, melly természetes ’s fejedelmi magyarázója a’ becsület törvényének, nem látván tisztán, melly oldalra kelljen a’ rászalást, vagy javalást helyez­ni, ítéletét csak habozva mondja ki. Gyakran megesik raj­­ta, hogy magának ellent mond ; gyakran mozdulatlan ma­rad és szabadon hagy mindent. A’ becsület aránylagos gyengesége , demokratiákban , több más októl is szárma­zik. Aristokrata országokban, azonegyféle becsület mindig csak kevés számú embertől van bevéve, általok gyakran megszorittatik ’s feleik többi része elől állandóan elzára­­tik. Ezek lelkében tehát a’ becsület könnyen összeolvad mind annak eszméjével, mi őket megkülönbözteti.Az elüt­tök úgy tűnik fel, mint arczuknak egy megkünböztető vo­nása ; különféle szabályait a’ személyes érdek egész he­vével alkalmazzák , és ha szabad úgy szólanom , neki mintegy szenvedélyesen engedelmeskednek. Tisztán kivi­láglik ennek igazsága , ha a’ középkor országos törvény­­könyvében az itélőszéki párviadalokról szóló czikket ol­vassuk. Látjuk ebben , hogy a’ nemesek veszekedéseik­nél lánczsát és kardot tartoztak használni, míg a’ parasz­tok egymás közt bottal végezték a’ dolgot ,,mivel — ezt teszi hozzá a’ törvénykönyv— a’ parasztoknak becsületük nincs.“ Ez nem azt tette , mint ma némellyek képzelik, hogy ezen emberek becstelenek voltak, hanem csak azt jelentette, hogy cselekedeteik nem ugyanazon szabályok szerint ítéltettek meg, mint az aristokratiáéi. A’ mi első tekintetre meglep , az, hogy midőn a’ becsület illy teljes hatalommal uralkodik, rendeletei általában igen különösek; úgy hogy az emberek annnál inkább látszanak neki enge­delmeskedni ; minél inkább eltávozik az okosságtól; mi­ből néha azon következtetés hozatott, hogy a’ becsület épen kicsapongásánál fogva bir erővel. E’ két dolog va­lóban egy eredetű ; de egyik a’ másikból nem foly. A’ becsület annál különködőbb , minél sajátságosb ’s minél kevesebb embertől érzett szükségeket fejez ki; és mivel efféle szükségeket fejez ki, azért hatalmas. És igy a­ be­­csület nem azért hatalmas , mert különködő, hanem azon­­egy okból különködő ’s hatalmas is. Még egy más ész­revételem van. Aristokrata népeknél minden rang külön­bözik, de minden rang állandó; kiki a’ maga körében olly helyet foglal el, mellyből ki nem léphet és hol olly em­berek között él, kik körűlre ugyanazon módon le vannak kötözve. E’ nemzeteknél hát senki sem reménytheti, vagy tarthat, tőle, hogy meg nem látják; nincs olly alant hely­­h­eztetett ember, kinek a’ maga színpada meg nem volna, és a’ kinek , homályossága miatt, ki kellene a’ kárhozta­­tást vagy dicséretetet kerülnie. Ellenben demokrata sta­tusokban, hol minden polgárok azon egy csoportban vannak elvegyülve és ott szüntelen ide ’s tova mozognak, a’köz­­vélem­énynek semmi hatalma nincs ; tárgya minden pilla­natban eltűnik ’s elillan előle. Itt hát a’ becsület mindig kevesbbé parancsoló ’s kevesbbé zaklató leszen , mert a’ becsület csak a’ közönség szemei előtt működik, különböz­vén e’ részben az egyszerű erénytől, melly önmagából él ’s öntanuságával megelégszik. Ha az olvasó jól felfogta mind azt, mit mondottam, át kellett látnia, hogy az ál­lapotok egyformátlansága ’s a’ között, mit mi becsületnek neveztünk, szoros és szükséges viszony létezik, mi, ha nem csalatkozom, még eddig világosan ki nem volt mu­tatva. Kell hát még egy végső próbát tennem , hogy azt jól tisztára hozzam. Egy nép külön helyzetet vesz magá­nak az emberi nemzetben. Nem tekintvén bizonyos álta­­lányos szükségeket, mellyek az emberi nemmel közösek, vannak neki külön érdekei ’s külön szükségei. Keblében azonnal a’ javaslás és rászalás tárgyában bizonyos véle­mények támadnak, mellyek neki sajátjai ’s mellyeket

Next