Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-05-23 / 41. szám

166 De mind ezek mellett is van a’ derék Fáynak egy lelkes vezérczikkje (Pietas) czim alatt, mellyel az ifjú­ság ha méltányolja’ két szélsőség vagy extremum közt a’ középutat bizonyosan el fogja találni ’s az átalakulást ez után a’ haza javára lelkesen , de nem túlzó eszközökkel idővel kivíni. Csekély ugyan de hazad érzésből buzgott értekezésem egy hajdan megyénk derék alispánjának hiva­taláról leköszönő beszéde utolsó szavaival rekesztem: Hi­báztam én is, hibáztak az előttem voltak is, hibázni fog­nak az utánam jövendők is Idősb Szilágyi Lajos: A’ fekete hölgy. (Német beszély.) (Folyt.) IV. Margit két nap maradt a’ grófi családnál, mellynek körébe élénk , szép életet hoza. A’ fiatal várur különösen elbájoltaték. Szivében a’ szerelem első ízben tűnt fel ’s uj világot láta maga körűl. Mit az előtt gondolt és jön , ízetlen ’s nyomorunak tetszék neki; mit kinevetett, elha­nyagolt ’s kigunyolt, azt most rögtön legnagyobb sze­rencsének látá. Magány, nyugalom, házi csenden kivül mást nem akart ’s ezt számtalan álomban festé ki magá­nak , természetesen mindig a’ szép Richtenstein kisasz­­szony társaságában. Más nap több szomszéd, néhány fia­tal nemes is, érkezők, ifjúkori barátjokat felkeresők’s egy sem volt közöttük, ki Margitról nem tervezett volna.Egyik­nek, igaz, nagyon szőke, másiknak magaviseletében sza­bados harmadiknak beszédében igen okos volt, de hogy szép , azt mindnyájan álliták ’s hogy gazdag , azt még többre becsülék. Fridrik gróf csak bajjal nyomhatá el ha­ragját ’s megvetését megjegyzéseik fölött,­azokat e felü­letes itéletü ficzkók vétkezésinek tartá egy szentkép el­len. Örömmel véve ellenben észre , mint gunyolá ki va­lamennyit a’ pajkos lyány a’ nélkül, hogy azt felfogták volna. Ő látta villogó szemeit, csintalan mosolyát, ’s a’ pillanat, mit koronként hozzá intéze, bátorságot ada neki ’s fentartá vig szeszélyét. Késő este az urak elbúcsúz­tak, mindenki telve hódítás kilátásival, telve dicséret és hálával a’ drága napért ’s telve önmagokbani bizalom­mal. Richtenstein vára beveendő; de Margit, kinek a’ gr. nevetve’s tréfálva adá tudtára a’ számos látogatót, ne­­vete hozzá. ,Oho! nemes, uraim ! kiálta, ,vigyázzanak ma­gokra, Richten­stein megbüvölt vár, kapuji, mint Samsam barlangéi, csak annak nyílnak fel, ki tudja a’ kellő szót; különben a’ kincset sem találja meg, csak rém ’s manókat, kik veszélybe vezetik.44,,’S én44 halkabban monda Frid­iik, ,,én is künn a’ gyülevész közt leszek kénytelen ma­radni?44.— ,Majd meglássuk!– válaszolt Margit. ,A’ herrn­­huti apáczáknál arra tanittatánk, hogy a’ ki tiszta szivü ’s erős hitű, csodákat tehet magán ’s másokon.4 . ,,Én igazán hiszem 44, szenvedélyesen kiáltott a’ gróf, megfogva ’s megszorítva a’ lyány kezét, ,,hogy a’ csodák már el­kezdődtek a’ nélkül, mikép azt valóban tudnám ; mert , Margit, én varázsa alatt élek.44 — A’ hölgy kiszabaditá, mélyen ’s illedékteljesen meghajtá magát és szólt: ,Jó éjszakát, szép úr; holnap is nap van, mellyen élnünk kell ’s igy tovább még számtalan. A’ herrnhufi apáczák­­nál e’ mondat állt az ajtó felett: ébren ’s józanok legye­tek, hogy a’ csak fölfegyverzetten találjon beneteket.Most azt parancsolom önnek, aludjék ’s engedelmet adok rólam álmodnia.4 — Ezután elsiete Lídiával, ki anyja szobájá­ból jőve; ’­ a’ gróf, lefekte után épen azért, mert Margit parancsolá neki és szavai minduntalan fölébreszték őt, nem alhatott. Végre csakugyan hangját véle hallani, e’ tiszta, csengő hangot, melly szivéhez olly hatalmasan szólt. Föl­­egyenesülvén a’ hangot tisztábban hallá , lassan fölkele ’s az ablakhoz ment. A’ liget magas vadfái fööltt ott állt az éjféli hold ’s tiszta fényénél Margit és Lidia jártak fel ’s alá a’ Servasseon. A’ fiatal lyánykák átkarolva járták egymást, néha megállapodának ’s bensőbbseg ölelkezének, Lidia sötét fürtü fejét nagy, szép barátnőjére tévé , ki gyöngéden hajolt ama fölé, ez mintegy védendő. Aztán halkan beszélgetőnek, Margit néha neveté, a’ félénk Lí­diát pajkosan továb vezete ’s hallhatólag kiálta : ,Te gyer­mek vagy Lidia! hogyan tudsz félni. Én neked­ mindent megrapndék, égi szivedet feltárád előttem, én szeretlek, mi szerencsések leszünk.Félre ! félre az aggasztó kétke­déssel. Támaszkodjál erősen reára , nekem kettőnkért is van bátorságom ’s föltevém magamban véghezvinni műve­met , vagy —.‘ Azután a’ lépcsőkön levezeté őt a’ nagy hárssövény­­re, hol a’ lassan hullámzó facsúcsok ezüstszönyeget fe­szítenek ki fölöttük. A’ gr. bizonytalanul látá az alakokat ellebegni az agg törzsek félhomályában, a’ szél néha néha hozzá vivé kedves szózata hangját, csillogó éji ruhája vi­lágosabban látszék néha ki az árnyból, hallani vélé vidor nevetését’s a’kinyitott ablakba támaszkodik, keblében tel­ve aggodalommal, telve szerelemhévvel , mellyen alig uralkodók. ,Különös lyány!4 kiálta, ,ha szegény volnál, még inkább szeretnélek, mert fény ’s javakkal tetézhetné­lek. Fény’s javakkal!4 kiálta hévvel, kezeit forró homlo­kára, aztán azon helyre, hol sebe igen fájt, szorítva, o! nem! nem! én nem érdemellek, én pazarló, szegény, vagyonhanyatlás utolsó fokán , hova méltatlan dőreség vezetett,oh! szegény fejem !.—E’ helyzetben sokáig ma­­rada, lázasan fölingerülve ’s az eltűnt után mindinkább nagyobb vágygyal tekintgetve. Végre olly erőt von rajta a’nyugtalanság, hogy készülőben volt lemenni, utánok sietni ’s őket, bármit mondanának is, fölkeresni, midőn őket távolról megpillantá. Ők lassan jövének viszsza. A' hold alább szállt, fényét haránt veté a’ faösvényre, mellyet itt ott megvilágita. Rögtön úgy tetszik a’ grófnak, mint ha három alakot látna, mintha sötét lény menne a’ két fiatal lyány közt, kik kezeikkel amazét tárták.Szivét bor­zasztó gondolat , ádáz féltékenység folyama járta át.Min­den idege megfeszült , szemei fájtak az erőködés és hév miatt. Nem, ő nem csalatkozott, férfi vala , ismeretl­en, vetélytárs, ki Margitot fölkeresni merte ’s ő, az álnok, tudott róla ’s várta őt. Az út végén a’ két hölgy kissé megállapodék , aztán a’ lépcsőkön fel-------lassú , élénk beszélgetés közben a’ ház felé ment. Margit felette föl­ingerültnek, Lidia vidorsága által elragadtatottnak látszik , ’s a’ fiatal férfi világosan veheté ki szavaikat, midőn abla­kához közel perczig megállának..Testvéred alszik monda a’ kisasszony, ,de nagy kedvem van őt kihíni, neki min­dent, mit gondolok, teketória ’s kímélet nélkül megmon­dani. Holla! uram! ha én gróf uram, tudná. ... Lidia remegve fogábe száját. „Az isten szerelméért! 4 suttoga, „ha fölébredne ”.44 .Bolondság! hadd ébredjen föl. Illy életet kell élni egy eszes, bátor férfinak? Ő kénytelen fölébredni, ha igazi emberként éreznie ’s a’ gógördögöt, a’ rósz előítéletek üdvtelen baját magától elvetnie kell. Azt neked , kedves Lídiám , óhajtanod kell ’s én úgy a­­karora. E’ fiatal urat, kitől ti annyira remegtek, én meg­térítem; hadd tanulja büszke akaratát meghajtani előttem, igen, előttem, a’ szőke hajfonadéka piczi személy, a’ fekete hölgy előtt i­s nagy tisztelettel viseltetik, úgy tar­tom , a’ fekete hölgyek iránt, de még nagyobbal viseltes­sék ’s jusson eszébe , mig csak el.­ Ekkor legnagyobb pajkossággal felkaczaga az ablak felé ’s mig Lidia kér­ve ’s félig erőszakkal elvezető öt, szégyen, harag ’s bo­­szuság miatt égett a’ fiatal férfi arcza. — ,Mi rész szel­lem rejlik e’ lyányban, szóla végtére, minő hatalmat gya­korol fölöttem ? Még most, most, midőn olly epésen gú­nyol, sem haragudhatom rá komolyan.­ Aztán feszült fi­gyelemmel vigyázott, nem fedezheti­é föl az árnyat , mellytöl annyira megijedt, de a’ lautban mitsem vön ész­

Next