Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-05-30 / 43. szám
túlhalad mindent. Ön merészel engem barátságával megkínálni, holott én érdeme szerint szándékozom önt megfenyíteni !4 — „Nem“, büszkén szólt a’ fiatal férfi,„Waldmann Éliás, jogtudós vagyok’s fia azon férfinak, kit ön gróf úr, jól ismer.“ Herfurt kezeivel fedé el forró arczát, mintha magát erősen akarná tartani, ,így mindent tudok, kiábta, mintha hályog esnék le szemeimről. A’ fuvolás, a’ barát, a’ meghitt, a’ könyvtárnok ’s a’nyomoru, kit megtorolni felfogadtam, mindez egy személyben egyesülve áll előttem. Ez cselszövény, alávaló , álnok cselszövény ! Margit volt hát a’ fekete hölgy ? mit akartak velem? mi szándékuk velem önök mindnyájoknak ’s az öreg Éliás uzsorásnak! Hogyan akarnak önök engem kínozni, rászedni ’s kigunyolni? Valid meg ember, valid meg, v. várd a’ legroszabbat! Kezével megfogta őt, de a’fiatal Waldmann kiszakitá magát ’s hevesen szólott: ,,Én megigérém, hogy nyugottan leszek, de istenemre mondom ! a’ legnagyobb hoszszutürésnek is megvannak határai. Észt senki ne prédikáljon előítéleteknek , mellyeket bölcsőben szivánk be; azokat szét tán csak szenvedések hoszszu iskolája morzsolhatja. Vigyázzon magára gróf úr, mint intém önt, mint intem amaz éjjel, bocsássa el karomat,’s ügyeljen a’jobb szózatra melly önnek azt kiáltja, legyen óvakodó. Margit!“ — ,Hah , Margit!' magán kívül kívül kiálta Herfurt, lábainál foglak kényszeríteni — ’s legnagyobb erővel fogta meg ellenét, midőn Richtenstein kisaszszony rögtön a’ terembe’s a’ két czivakodó közé lépett. .,,Mit merészel ön házamnál“4, kiálta. ,„Nemes- és vendégemhez illik ez ? Mi joggal merészel ön hűbérúrként itt föllépni ’s barátomat, országúti lovagként, vad erőszakkal megtámadni.4“ Haragos szépsége^ rögtön mély benyomást tön a’ grófra. Termetét parancsolólag fölemelve , hoszszu fürtéi alatt tűz szikrázott szemeiből, mellyek előtt bátortalanul süté le magáért a’ gróf. —^ .Ezen embert, szólott, ,engem fölöttébb megsértett, én gyűlölöm ’s régóta keresem őt, ön pedig, Margit, mondja meg nekem: ön azon hölgy, kit az ő oldala mellett láttam ? Önnek kell lennie ’s vallja meg az igazat, én átlátok e fondorlatokon.4 — „,Hallgasson ön uram,“– büszkén kiálta Margit. „,Ön füle ’s esze nem arra való , hogy igazságot halljon ’s felfogjon. ’S ha én vagyok is azon hölgy , kiről ön beszél, kicsoda kérhetne tőlem számot ? Ki volna kénytelen szemeit bűnbánólag földre sütni ’s engedelmet kérni annyi sok dőreség ’s garázdaságért ? Salakjaiból kitisztulva ki nem fogná kezeit a’ sértett felé nyújtani és mondani: feledjen ’s bocsásson meg ön, elhagyom régi bűnömet ’s ön szeretetét keresendem.“4 — Nagyságos kisaszszony , gúnyolva válaszolt a’ gróf, mi nem élünk ártatlanság honában, mégis paradicsomi jeleneteket játszunk. Kímélje ön fáradságát engem megtéríteni ’s minden nemes elvét , a’ herrnhuti apáczaintézet erényét és jámborságát tartsa meg ön e’ ficzkó ön vitéz barátja s utazásai és kalandainál lovaga számára, de ővizkedjék ezentúl előkelő ’s becsületes emberrel olly pajkosan tréfálni.4 . ,,Becsületes !“• mond a’ kisasszony , ,,,szegény , bitangolt szó! Igazad van, Éliás, ő olly szabadtalan , könnyelműség- , dőreség- ’s vásottságtol tetott talpig annyira áthatva, hogy az isten büntetőleg vona kénytelen leszállni az égből, ha az ő lelket meg eéne menteni.4*4 — Néhány perczig Herfurt elnémultan alia s majdnem bámulva e’ félig vádlólag kimondott szavakon: ,Én ön födele alatt vagyok, mondá aztan felhevűlten , ,minden vásottságom mellett is eléggé lovagias, vágya önben tisztelni a’ hölgyet. Legyenek, Margit , jogogai, a’ szerencse, bármilly könnyelmű , hűtlen ’s lelkiismereten ön , ne hagyja önt el soha , ’s a’ szerelem, meg engem ellepett, azt azonban itt magamból kitépem s átkozom, vajha ne okozzon önnek bú teljes órákat soha.Maradjon ön azon aljasság mellett, azon uzsorások es szatócsokká,kikkel szövetkezett, kiknek nemtelen gondolkozásmódját elfogadó ’s ott várja be a’ napot, midőn az isten, leszállva egéből, önhez vezetendi a’ megtért bűnösöket. —• ,,, Amen !“– mondá Margit. ,„Legyen úgy, Herfurt gr. én várni fogok.444 Mindketten egymásra néztek; Herfurt rögtön meghajtván magát kisiete.A’ helytér szélén megálla, az ajtó még nyitva volt; Margit állás ott, karjaival a’ fiatal Eliást átfogva s fejét vállaira hajtva Ádáz fájdalom hatotta a’ gróf kebelét át, ’s majd eszméletlenül futott az után le. VI. A’ haza vezette út felén megállítva lovát, bevárta szolgáját, ki, okosabb lévén uránál, szükséges vigyázattal jött le a’ nyaktörő ösvényen. Herfurtnak, mielőtt utolérte embere, ideje volt táskájából egy lapot kivenni azt tele írni ’s öszszehajtogatni. ,Magad fogsz haza menni, mondád ,’s e’ levelet nővéremnek adod át., A’ lovász bámulva ’s kérdőleg néze rá. ,Nekem még, folytató a’ úr ,bizonyos dolgot kell a’ szomszédságban elvégeznem.Ezen út vezet N. városba, nemde?4 — „Igen, ngos úr, egyenesen oda vezet.44—,’S ott lakik az öreg Waldmann Éliás?4 — „Nagy háza a’ piaczon áll. Minden gyermek ismeri.44 — ,Jól van eredj. De megállj, még egyet, viszszaregyünk a’ fővárosba.4 Szolgáimtól rakjanak fel mindent, el mitsem fekedve. Kocsimba menjen, vagy ott leszek v. tudósítást kapnak tőlem. Anyám ’s húgom megparancsolják a’ többit. Most eredj.4 Mindketten elváltak; az öreg férfi fejcsóválva nézett a’ fiatal ur után , ki lovát nagyon szorgolá; aztán a’ levélkére nézett, mellyből mitsem érte, végre zsebébe dugta és szólott. ,Halálra kergetendi a’ szegény állatot, most ennek kell lakolnia, illyenek a’gazdag urak. Valami nagy, de nem sok jó történt, ollyannak látszik, mint az, kinek rész lelkiismerete van ’s mögötte áll a’ sátán. Lelkemre mondom, már túl van a’ hegyen.4 — A’ fiatal ur hegyen és völgyön vágtatva száguldott. Az emberek megálltak ’s utána néztek, köszöntek, ő nem köszönt, alig néze rájok ; két óra múlva a’ városban volt ’s nemes lova tántorogva, lélekzetlenül, egészen tajtékfödötten vitte őt Waldmann Éliás csinos házához. — Az öreg urnak meg kelle pillantania a’ lovagot, mert az ajtónál elibe jött most is, mint mindig, a’ szürke, hoszszu öltözetben, kis süvegét piros arczára hajtva ’s nagy számadáskönyvével hóna alatt. Tisztán csillogó szemei feldúlt arczonalmit vizsgálók a’ grófnak, aztán szobát nyitott ’s abba hivánt. Herfurt válasz nélkül megtevé azt. Süvegét’s ostorát egy asztalra, magát pedig székbe veté, karjait heves mozdulattal öszszefoná ’s néhány lassú szót mormoga, mellyek átokként hangzanak. ,Aha !- kiáltott az öreg Éliás , ,veszem észre, hogyan állunk. Hallotta már ön a’ fővárosi újdonságokat, mellyek természetesen roszul hangzanak egy vőlegény vagy szerelmes ember füleiben? De ki lesz olly bolond, hogy magát fejbe lövesse , holott az élet épen most nyitja föl előtte rózsakertjét. Vegyen én uram búcsút a’ katonaságtól, úgy is elég az álgyutöltés ’s nem egy fog harapni porondot, ki most hőstetteiről álmodik.4 — „Mit jelent az?f1 kérdé Herfurt. __5_Jos mit jelent az ?4 mondá a’ kereskedő , háború lesz! Ez szerencse minden rész adós és könnyelmű fiatal emberre, de szerencsétlenség a’ béke embere csendes , és becsületes polgárra nézve.“—„Háború!44 kiálta Herfurt és fölkele. — ,Igen 5 háború !" kiáltott az öreg férfi , ,’s ön úgy tesz, mintha a’ nagy sorsot nyerte volna meg. _ ,Háború a’ francziák ellen?44 — És Napoleon ellen, folytató Éliás,már el van határozva. Az elindulási ki parancs van már adva’s némelly emberek mai is megőrültek miatta. Berlinben, a’meilveutczában, kardjaikat a fiatal urak a’ franczia követ háza előtt köszörültették, még pedig gúnyra ’s Parisból egy férfi, egy sárga arczu’s fekete hajú kis ur, az ablaknál állott ’s fejével mosolygva biczczen-