Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)

1844-08-01 / 61. szám

folytat» emelt hangon Dianára: „igen, a’ jelenlevők hall­ják szavaimat: Ipoly más vétséget nem tön, csak azt, melly­­nek én is részese vagyok: ő megegyezésemmel akart ab­lakomon hozzám lőni. Én férjemet vártam ’s anyja nálam volt. Ha bűnösök vagyunk , haljunk meg mindketten ; ha ártatlanok vagyunk , bocsássatok meg mindkettőnknek.“— Meg volt fejtve minden. Ipoly inkább akart becstelen vét­ségről vádoltatni, mint Dianovát veszélyeztetni. Tízezer hang egyszerre ,kegyelmet!s kiáltott. A’ sokaság a’ két fiatalhoz tolult, a’ hóhért elűzé, a’ koporsót széttöré, az­után Ipolyt és Dianorát karjaira véve ’s diadalmilag a’ podestához vivé , hol a’ szegény anyja vala kegyelmet u­­tóljára kérendő. Alig kell említenünk, hogy az ítélet nyom­ban viszszahuzaték. Az öszszegyű­lt signoria kettőt tagjai közül Bárdi­ ’s Buondelmontiékhez küldött, ezeket a’ köz­társaság nevében megkérni, békinljenek ki ’s egyezzenek bele a’ két fiatal öszszeketésébe.Bármint felbőszülve voltak is egymásra Bárdi ’s Buondelmontiék, a’ signoriának, melly kért, holott parancsolhatott, még sem szegülhettek ellen így szűnt meg, legalább némi ideig, a’ gyűlölet, melly a’ két pár­tot elválasztá ’s ez esemény emlékéül épitteté Buondel­­monte Ipoly Arno mellett a’ Santa Maria­­ templomocskát. Ligetfy Andor: magyar nemzeti muzeum tárgyában. Örömmel értesítem a’ nagy közönséget, hogy nagy­­méltóságu felső-őri Pyrker László egri patriarcha-érsek, az 18­12/a6rki 38-k törvényczikk cik­k a tanúsítása szerint, a’ne­mzetnek ajándékozott, a’ nagy gonddal és költséggel öszszegyűjtött gazdag gyűjteménye rendeltetési helyére, magyar nemzeti múzeumunkba legközelebb megérkezett.— A’ hely és idő meg nem engedik , hogy itt annak bővebb leírásába bocsátkozzam, annyit mindazáltal szükség meg­említenem , hogy a’ 190 darabból álló , kitűnő gyűjtemény nagy részben eredeti művekből áll: Danhauser, Marko, Schütz, Breemberg , le Sueur, Everdingen, van Spanen­­vel, Hondekweter, van der Goyen , Fresni, van der Burg Rubens, Hoeck, Gualdolf, Honthorst, van der Meer, Bra­ckenburg, Brouwer, Claude Lorrain, Querfurt, Teniers, Wouwermanns, Quesnel, Laar , Vouvet, Granet van der Hulst, van der Kabel, Chilane, Luca Giordano, TizianVecelli, Giorgione, Girolamo Carpaccio, Romanino, Marco Bassati, Giovanni Bellino, Polidoro , Rosa da Tivoli, Belotto Péter, Gentil Bellino, Alessandro Varotani, Paris Bordone, Bo­nifacio , Tintoretto , Zucarelli, Lazaro Baldi, Michel An­gelo, Pomponio Amalto, Conalbero, Tiepolo, Strozzi, Let­­terini, Palma Jakab , gróf Durante, Bassano, Mulier, Pi­etro Vecchia, Marieschi, Lazzarini, Canaletto, Lorenzo Lotto, Palma Vecchio, Piazetta, Pietro Vecchia, Schia­­voni, Salviati, Vecchli, Paulo Veronese, Vicenzo Cateno, Cima di Conegliano, Pordenone, Brusafero, Paris Bordone, Santacroce, Lazzarini, Paulo Farinato, Bonifacio, Schido­­ne Benevenuto Garofolio , Pietro da Cosimo, Luigi Vi­­varino, Leonardo da Vinci, Velasquez de Silva, Murillo, Barbieri, Parmegianino , Appiani, Carlo Dolce, Michel Angelo, Caravaggio, Fidanza, Mengs Raffael, Giulio Ro­mano Pipi, Luigi Caracci, Guido Reni, Giulio Carpioni, Grimmer, Lux , Hamilton , Schön Márton , Wohlgemuth , Dürer Albrecht, Krakker , Dreschler, Schwarz, Cranach Mihály, Cranach Lukács, Grundmann, Basil, Schinanagel, Dorfmeister, Holbein, Porbhus művészektől Örök nevet szerze magának e’ bőkezű adományával tisztelt föpásztorunk, ’s ezzel azt, minek eddig olly nagy híjával voltunk édes hazánkban, tudniillik egy, talán idő­vel virágzandó műiskolát alapított, módot nyújtva ez ál­tal sok kezdő művészünknek, kik eddig, hogy magokat a’ festészetben tökéletesíthessék, nagy költséggel a’ kül­földre kényszerittettek utazni, arra, hogy magokat kön­nyebb móddal itt is kiképezhessék, nála a’ nagylelkű ada­kozónak ! Engedd meg a nagy istenem ! hogy tisztelve sze­retett Pyrkerünk adakozó lelke szállja meg azon hazánk­fiait is, kik szinte gazdag kép és szobor-gyűjteményekkel bírnak, de ezeket fájdalom , az édes haza határain kívül tartják. Kelt Pesten julius 25k én 1844. Kubinyi Ágoston a’ magyar nemzeti muzeum igazgatója* Kérelem az ipar egyes, által felállítani száv­­al élt lőtt természeti gyűjtemények ügyében.­­ A természet ’s ennek illind a’ három országa lévén azon gazdag szertár, mellyböl az iparművesség minden nemesí­tendő anyagait szedi, a’ mű­ipar fejlesztése körűl az első teendők sorába tartozik az is , hogy maga a’ természet, kivált pedig a’ technika körébe eső testei megismertesse­nek. Az iparegyesület igazgató választmánya tehát, azon hivatásánál fogva, mellyhez képest honunkban az iparos­ságot tökéletesiteni áll tisztében , a’ természet ismeretének kellő körszerűsítése iránt is megkívánván felelni köteles­ségének , legközelebbi természeti gyűjteményeket fog a’ természet mind a’ három országaiból azon czélból felál­lítani, hogy a’ hazai iparműves egy tekintettel megláthas­sa, mit kölcsönözhet az anya természet öléből munkájához, megtanulhassa ismerni műveinek anyagait, meg kivált mind­azokat , mikkel saját honának földje látja el. Azonban jóllehet reméllenünk szabad, hogy az ipar­­egyesü­letnek legközelebb augustusi közgyűlése fog e’gyűj­­temények beszerzésére valamelly áldozatot szinte hozni, a’ Választmány mégis kényszerül előre látni, hogy az egye­sületi költségvetés nem fedezheti az ezen czélra megkí­vántad­ tetemesebb kiadásokat. — ’8 ezért ez ügyben is­mét, mint már egyéb eszközléseiben is tévé , segedelmet az ügybarátok buzgalma. ’s hazafiul indulatától reméli és kér legnagyobb részben. — Különösen pedig a’ természet barátihoz,’s kik az első termesztéssel foglalkodnak, azok­hoz intézi hazafiai kérelmét , mint a’ kiknek, midőn ne­mes kedvteléssel a’ szabad természetet látogatják, az ál­latok és növények országa önkint kínálkozik gyűjteményi czikkelyekül , vagy kiknél illetékes izletek mellett, mind a’ három ország­­esteinek gyakran hulladékaiból is kite­lik olly mutatvány, melly a’ czélnak megfelel.—Kiknek tehát legtöbb esetben csak a’ gyűjtögetés fáradságába ke­rül tettel tanúsítani a’ hazafias készséget, amellyet a’ ha­zai iparügy mindenkitől igényel az iparegyesület közhasz­nú törekvései talán már megérdemelnek, a’ Választmány pedig őszinte hálával köszönend. A’ tudományos rendszer, technikának számos és sok­féle szükségei, ’s az, hogy e’ tekintetben a’ természet is legkevesebb alkalmat nyújt, azt tanácsolják, hogy a’gyüj­­teményezés az ásvány-ország anyagainál kezdessék, an­­nálfogva kiváltképen az ásvány-barátok és fén­müvesek (m­etall Arbeiter) kéretnek fel: szíveskedjenek az ásvány­­gyűjtemény megállapításához járulni, ’s becses gyüjtelé­­keket, vagy csak egyes példányaikat is, azoknak tudomá­nyos és statistikai vonatkozásban leendő megismertetésé­vel együtt minél előbb beküldeni, miszerint az előadások megkezdése előtt azokat némileg rendszerezni lehessen. Különös köszönettel vétetnének pedig az olly gyűjte­­lékek , mikben az egyes testeknek nyers, ’s a’ kikészítés különféle pontjain elért állapotai volnának láthatók, mi tech­nológiai vonatkozásban lesz szintolly tanulságos,­­ mint szükséges. A’ küldemények alulirathoz keretnek intéztetni Ujvi­­lágutcza 653. sz. a. Csanády jegyző. Tár ez »• (London népessége) jelenleg, a’ legutóbbi öszszeirás szerint 2.007.550 lélekből áll a’hallottás általányos szá­ma 1839—1844ki hivatalos jegyzékek egybevetéséből ki­számítva, hetenként 946.

Next