Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-01-14 / 4. szám
Felelet gr .Széchenyi Istvánnak a’ 5.siét garas“ ügyében. Ismerek egy úri embert, ki gyűlési szónoklatiban elvül tüze ki magának , ellenfelét gorombaságokkal leültetni ; mert jól tudja, hogy ennek következtében , jövendőben nem igen lesz minden embernek kedve ellene fölszólalni, ’s a’ kik felszólaltak is, nagy részint készek lesznek inkább elvonulni a’ csatatérről, mintsem hogy vaktában sárral engedjék magokat dobáltatni. Már, hogy mennyire vallja magáénak gr. Széchenyi ezen elvet, azt én nem tudom; miután azonban a’ Jelenkor lélik számában, a’ Társalkodó 77ik számában közlött czikkemre tett feleletében „álnokságrul“, „szemtelenségrül“ , „hypocrisisrül“, „otromba csapda-készitésrül“, „malitiárul“ vádol, okoskodásaimat pedig egyedül a’„pimaszokra“ hatóknak nevezi, melly szavat inkább valamelly neveletlen arkancztól, mint gr. Széchenyitől várhattam volna, — úgy hiszem, jogosítva vagyok azt állítani, hogy a’ jelen esetben , csakugyan ezen tacticához nyúlt az érdemes gróf úr. Azonban sem baj ! Nem tagadom ugyan, hogy az első perezben, midőn a’ fellőkik számát olvastam, arczámba tolult minden vérem, ’s indulatosan mormogám magamban: „De hiszen ezen emberrel tiszteségesen vitatkozni lehetlen !“ Midőn aztán egy barátom azzal igyekezett vigasztalni, hogy miután a’ gróf, korábbi éveiben, annyi szóhoz kötött annak megfelelő tettet, ujdon feltalált szavával, a’ handabandával is azt kellett tennie.Én azonban elmellőzém ezen tiszteletlen okoskodást, ’s egy rövidke perez után teljesen lecsöndesedve, nyugodtan, sőt vidáman , ismételgetém magamnak : „Az volna ám egyszer a’ szabadság, ha még csak gorombáskodni sem volna szabad!“ — Komolyan szólván azonban , ezen feleletem megérthetése kulcsául, előzetesen is azt nyilatkoztatom ki , hogy a’ gróf úr érintett észrevételeim alapja iránt teljesen csalatkozott. Én egyáltaljában nem vagyok a’ fizetés elől elvonulni kívánó földbirtokosok ügyvéde. Én honom gyalázatának tartom, hogy nálunk nem veszen mindenki részt a’ közterhekben; és e’ tekintetben még a’ gyakorlati életben örökké felhozni szokott legnagyobb ok, az adó kivetési kulcsnak tökéletlensége, sem olly roppant nagy dolog előttem, melly a’ „nem adózunk“ jelszót tisztára moshatná. Kívánom ugyan, az igazság érdekében, hogy valóban tökéletlen adókivetési kulcsunk kellően elrendezhessék, de azt tartom, hogy azért, mivel adókivetési kulcsunk rész, egyáltalában nem áll jogunkban magunkat a’ közterhek súlya alól kivonni. Egyébiránt, közbevetőleg legyen megérintve , azt gondolom, hogy jelen helyzetünkben, már csak azért is, hogy azon heréknek , kik szüntelenül az adókivetési kulcs roszaságával védik magukat, még csak ürügyök se lehessen ezentúl, szükséges, hogy ezen hiány minél hamarabb kipótoltassék. De ugyan miért tértem el én , igénytelen Márion ,a’ múltkor, a’ hírlapi czikkekben nálunk bevett szokástól? Miért kellett nekem , a’ franczia és az angol lapok igen dicséretes példáját szem előtt tartva, minden szóczafrangok és mellékes dolgok kikerülésével, egyenesen a’ dologhoz szólanom? — Vagy nézzük az ügyet közelebbről. Gróf Széchényi, miután jól összeteremtettétett, és össze megy összetiport, azt mondja érintett czikkének végén rólam , hogy ha jól van értesülve azok által, kik tán személyemet az álnév alatt kitalálták, én nem akarok ellene, kit különösen tisztelek , kikelni, és hogy szándékom nem resz. Én nem tudom, ha várjon azon ember, ki ezen bizonyítást téve , csakugyan az én személyemet véli- e az álnév alatt lenni, annyit azonban, az igazság és egyenesség nevében mondhatok, hogy idézett állításában, reám nézve tökéletesen igaza van. De mit tartozik az ezen vitához ha várjon én tisztelem Széchenyit? Van- é annak a’ . Két garas“ indítványhoz legkisebb köze? És ime ezen okból nem követem én azon, nálunk közönséges, de haszontalan szokást, melly szerint, czikkem elején, el kellett volna a’ gróf úr minden érdemeit sorolnom ; meg kellett volna említenem , minő csekély ember vagyok én hozzá mérve; ’s esküdnöm kellett volna, hogy „de azért akaratom, szándékom és meggyőződésem nekem is szent és tiszta.“ És így tovább keresztül kellett volna mennem, a’ nyegleség (charlataneria) minden fokozatin. Én azonban, mind e’ helyett, semmit sem mondva a’ gróf és a’ Marion személyéről, egyenesen a’ dolgot vettem elő; de ezt egyáltalában nem azért tevém, mitha a’ gróf iránt tisztelettel nem viseltetném , hanem csupán azért mivel azt véltem, a’ mindenki által eléggé ismert grófnak legkisebb szüksége sincs, hogy egy olly valami,ismeretlen mennyisége által dicsértessék, mint Morion; 2) mivel mind a’ mellett, hogy a’ gróf iránt „nagy44 tisztelettel viseltetem, enthusiasta nem vagyok ; 3) mivel nem véltem a’ dologhoz tartozónak annak nyílványitását, mennyire tisztelem a’ grófot; 4) mivel én , általában véve, ezen tisztelet-nyilványitásokat, gróf Széchenyi irányában, tökéletesen fölösleg dolognak tartom, mivel feltéve, hogy valaki becsületes hazad, és csak csekély belátással bir is, akarja, nem akarja, önkénytelenül is tiszteletet kell a’ nemes gróf iránt éreznie; ’s ha tagadja is ezt, a’ minthogy, újabb időkben, itt ott láthatni néhány illyest, csupán szája tagadja ezt, de keblében bizonyosan tisztelet honol. Egyébiránt ha ugyancsak legtávolabbról is szabad a’grófnak tanácsot adnom , ez abból áll, hogy annak Ingyen legkevesebbet, a’ ki legtöbbet hordja száján a’ hízelgéseket, így állván a’ dolog, én ugyan azt hiszem, hogy a’ gróf méltánytalan sértést követett el ellenem; de mivel azt csak a’ szegény ismeretlen Marionnal téve, ne féljen, ezért a’ közvélemény nem fog ellene fölkelni. A’ mi engemet illet, én ugyan a’ sértést nem tarlom viszsza, de el sem is engedem, hanem megvárom, hogy azt a’ gróf nyíltan vissza vonja. Egyébiránt én attól nem tartok — és azért veszem az egészet illy nyugodtan — hogy ha Széchenyinek úgy tetszik, a’ szemtelenséget, álnokságot, hypoerisist, malifiát, otromba csapda-készitést reám fogni, ennek következtében én valóban afféle, ezen czimeket megérdemlő, ember volnék; mert én természetesen csak a’ jók tetszését óhajtom ugyan , de a’ jók tetszését is nem annyira bírni, mint inkább megérdemelni tűztem ki magamnak. Nekem tehát, a’ sajtószabadság édekében, teljesen *) E’ közlemény, m. Széchenyi István gr. urnak múlt évi dec. 21-én megjelent XXIII-dik sz. „Két garas“ czikkére vonatkozó válasz, ismeretlen után olly vékony ’s iszákos papirosra ’s halvány tintával írva jutott kezünkhöz,hogy azt kiszedetés végett előbb lemásoltatni kellvén, csak most közölhetjük ’s nem mulaszthatjuk el a’ Morion név alatt rejlő izót egyszersmind tisztelettel megkérni, méltóztassék más alkalommal netaláni küldeményit át nem szivárgó ’s fekete tintával írni vagy íratni ’s igy másoltatási költség és fáradságtól bennünket mentesíteni. A’ szerk. *) A’ „hat krajezárt”* nem azért mondtam magyarosabbnak, mintha csupán a’ garas eredne On'n^ a. S^óf hibásan állítja , németből) idegen szóból, ’s a krajezár pedig nem, hanem, mivel a’ magyar nem garasra, a) de krajezárra szokott a’ forinton által számitani. M. a) Bizony szokott az mindkettőre édes Márion ! Szerk.