Társalkodó, 1847. január-október (16. évfolyam, 1-85. szám), Társalkodó, 1848. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1847-01-14 / 4. szám
14 e’ fukar anlipossának a’ tékozlónak utánzóji, ki köpönyegébül a közbeeső ruhafajok sorát átugorván, minthogy épen fiai lapozásában akart gyönyörködni, azonnal fapdákat készíttetett. Vájjon nem ezt kívánja e a béke idejében egyre szaporodó emberiség nagy száma. És képzeljük,évenként mennyi lóhus megy veszendőbe, csak országunkban is, mi az embernek táplálékul szolgálhatna! Hát bar-ovási tekintetből — szabad legyen az állatkínzás elleni humanisticus egyesületeket e’néven nevezni, az álatkinzás—ellenzőt pedig barom-ovó- vagyis bar- azaz állatovónak mondani — vájjon szegény lóra nézve nem jobb volna ezt annak idejében levágni, mint élte utolsó pillanatáig, éhséggel szomjúsággal, gondviseletlenséggel, teherrel, ostorral és bottal kínozni ? valóban szívem gyakorta vérzik az effayta lókínzások látásán.— Vájjon nem jobb volna , a’ jó dolga már csak azért is, hogy sebességét, teherhordó erejét az embernek, hogy ez maga ereit megkímélje, átadván, miután többé ezen az embernek szükséges tulajdonokkal nem bír, élte utolsó pllanatit nyugalomban jó táplálékot kapván az ember érdekéből tölthetné azért, hogy jól felhizván, többé magára nézve úgy sem sokat érő éltét egy szúrás által végezvén az embernek annál jobb falatokat nyújtson. — Ha a’ ló öntudatos teremtvény’ lenne, a’ szarvasmarhának irigylené sorsát, mellynek habár egész élte sanyarú is, ennek legalább vége tűrhető. — Részemről a’ ló sorsának illy megváltoztatásátúl sokkal többet reménytek az ő kiméltetésére nézve, mint bármelly állatovási intézkedés szigorú rendésül, mert ámbár a’ barovó egyesületek emberi nemes czéljait szivemből méltánylom, mégis hová az embert haszonérdek vonsza, azt örömestebb teljesíti. — Igaz ugyan, hogy sok fáczány-, borjú-, császármadárral vagy tudja isten mi jóval nem élő ember ezen éhségpótló ajánlatomtal tán meg is undorodik; de hiszen nem is rólok van itt a’ szó, hanem legnagyobb éhségi ínségbe sülyedt felebarátinkról, kik őket osztrigával, ajakkal (szardellával) tajkossal (teknős) és közönséges békával töltött tálaik és tányéraik körül lakmározni látván bizonynyal halálra undorodnának; lám az egykori reform, pap sem akarta a’ második darab osztrigát lenyelni, félvén hogy ezen utolsó az elsőt is viszszacsalhatná. — A’ lovat a’ sertéssel hasonlítván öszsze, amaz ehez képest a’ legtisztább állat, amaz merő növénnyel él, holott ez a’ húst is megeszi, sőt ollykor az élő gyermeket is kikezdi, és mégis mennyi és milly jó táplálékot ad az embernek! Minden a’ szokástól függ," a’ zsidó a sertéshust vallásánál fogva nem eszi, de látván a’keresztyén ember milly derülten fogyatja sertéshúsát,midőn keresztyénné leszen, minden undor nélkül hozzá nyúl, holott ha disznóhúst enni soha nem látott, soha nem hallott volna, keresztyén korában sem nyúlna hozzá. A’ chinaiak a’ patkányokat, nálunk sok ember a’ cserebogarat, az olaszok, mint mondatik, a macskahust megeszik; hát szükség esetében a’ fókust nem lehetne táplálékul használni? Éhségelleni szereim harmadikára Sadler prof. igen bölcsen azt jegyzé meg, hogy az emberek evén, nem annyira táplálkozni mint inkább éldalni, idejűket kitölteni, azaz rágó életműveiket gyakorolni kívánják, honnét p.. a’ sokkal táplálóbb babbal," lencsével, borsóval, mellyekből táplálékul sokkal kevesebb kell az embernek, koránsem elégesznek meg annyira, mint p. C. a burgonyával, mellynek tápláló ereje amazokénál sokkal kisebb lévén belőle több kívántatik, és így a’ szegény ember benne rágó eszközeit több ideig gyakorolhatja, a burgonya neki több éldeletet ad. —Sadler prof. tehát úgy gondolja, hogy a’ jelen nyomoron ez utakon alig alig lehet segítenünk, hanem inkább — minthogy újra is silány esztendőtül félhetünk — előgondoskodólag más segedelmekről kellene gondolkoznunk, mellyek írásbeli közléséért a liszt-v. tanár fölszólittatván, azokat szőrül szóra itten közleni kötelességemnek tartom: „Bugát Pál másodelnök figyelmezteté a szakgyűlést az ez évi szűk termés és az uralkodó burgonyabetegség által okozott drágaságra, ’s azon kérdést téve fel: ha nem történhetnék e a’ társulat részérül valami tudományos tekintetben, mi az általányos ínséget csak némileg is enyhíthetné. Sadler tanár fölfogván a’ szót, tudósitá a’ szakgyűlést, hogy ő a’ legközelebb illőben különösen az uralkodó burgonyabetegség, főleg pedig a’ beteges burgonyák górcsövészi vizsgálatával foglalatoskodott, hogy minden e’ tárgyat illető munkák szorgalmas olvasása által igyekezett magának a’ külföldi természetvizsgálók tapasztalatit és véleményit sajátivá tenni, ’s hogy minden vizsgálatai eredményeül hajlandó hinni, miszerint az uralkodó burgonya-betegség ragályos, azaz olly okok öszszegéből származott legyen, mellyeket emberi ész föl nem érhet, emberi hatalom eltávolitni vagy módosítani nem képes. E’ szempontból indulván ki, ’s mivel már jelenleg késő is a’ közönséget azon módra figyelmeztetni, miként kelljen a’ burgonyabetegség további kifejlődését a’ földön vagy raktárakban megakadályoztatni, Sacher tanár úgy vélekedik, hogy igen hasznos lenne a’ földmivelő közönségét arra figyelmeztetni, hogy a’ ragály természete ’s minden időben tett tapasztalatok szerint, sem hirtelen föltűnni sem rögtön elenyészni nem szokott, ’s mennél dühösebben lép föl, annál rövidebb ideig tart. Jóllehet ezen ragály két év alatt Éjszakamerikát, Frank- Angol- Némethont ’s Belgiumot befutván, hazánkban is nem kevéssé dúlva lépett föl, de még igen sok hely van honunkban, hol a’ ragály vagy még nem mutatkozott, vagy szelidebb jellemű volt;s így tehát nem alaptalanul várhatni, hogy mellőzvén az egyéb éghajlati viszonyokat, e’ betegség még a’ jövő évben is tartani fog, mivel a’ ragály előttünk ismeretlen okai nem egyszerre tűnnek el, vagy is inkább nem egyszerre szoktak eltűnni. ’S igy még jövő évben is méltán várhatjuk a szűk burgonya-termést, vagy az elegendő mennyiségben termettnek is betegségét ’s ezzel együtt legszükségesebb tápszereink hiányát. Tanácsosabb lenne tehát jövő évben a burgonya-termesztést szőkébb korlátok közé szorítni annyival inkább, mivel az ültetésre vagy már beteges vagy betegségre hajló burgonya fogna használtatni. A’ kevesbült mívelés által okozott hiányt pótlandók, más gyümölcsöket kellene növelnünk , mellyek a’ burgonyának honunkba behozatala óta a’ nélkül is eléggé elhanyagoltattak. Ilyetén pótlékok a’ hüvelyes vetemények általában: a’ bagolcsa, és főzeléklencse (cicer arietinum ellens) bab (vicia faba) paszuly, borsó, köles, pohánka. Ezen pótléktermények mennyiségre nézve a’ burgonyával ugyan nem mérkőzhetnek, de tápszerük dús tartalmánál fogva fölűlmúlják, mivel a burgonya inkább képes a’ gyomrot tömni, mint azt tartósan és jól táplálni. A’ gumós növényektől is keveset várhatni, mivel ezek szinte alá vettetvék az uralkodó ragálynak; szomorú példánk van a’ czukorrépán, (Zucker und Runkelrübe) vagy más konyhanövényeken mint p. petrezselyem, sárgarépa, pasztinák, mellyek múlt évben mind többé kevésbbé szenvedtek. Magában értődik, hogy e’ pótléknövényeket nem termeszthetni megválasztás nélkül minden helyen, igy például a’ babot nem a’ hideg tájakon, a’ borsót nem melegeken; a’ kása és pohánka mindenütt sikerül, az utólsó mint utóvetés is a’ tarlókon. Legnagyobb figyelmet érdemel azonban a kukoricza- mivelés, melly a’ burgonyára nézve olly kevéssé kedvező körülmények között segédünk a’ nyomorban, ’s mellynek használhatóságáról mint adalékról a’ kenyérsütésnél már két év óta olly sok kísérlet tétetett közzé. Végre figyelmezteti Sadler tanár a’ szakgyűlést igen tisztelt tiszttársa Tognio tanár munkájára, a’burgonyabetegségről, mellyet ő nem sokára közlend a’ t. ez. közönséggel; egyedül azt kívánta, közleni a’ társulattal mit magának tapasztalni volt alkalma “ Eddig prof. Sadler! — Melly valóban aranyakat érő észrevételekhez szabad legyen még adnom egy természettudományi társulatunk közgyűlésében elmondott értekezésem