Piarista gimnázium, Tata, 1870

N­­­É­­ . A tanárnak legszebb, legélénkebb előadása is csak ke­vés sikert képes ily esetben felmutatni, minden fárad­sága mellett is azon veszi észre magát, h­­gy előadása fárasztó s az eredmény csak a felvidítás vagy jellem­zés kedvéért közbeszőtt egyes elbeszélések megjegyzé­sében fog állani. Számtalan oly akadály tűnik fel előt­te, melyeket elhárítani és tisztázni sokszor óriási mun­kájába kerül vagy épen lehetetlen. E nehézségek egy része még akkor is fönmarad, ha fali képek után tör­ténik a tanítás, mert sokszor magyarázat közben egy­re másra figyelmezteti tanítványait, mit, ha előttük rajz­zal is képes megvilágosítani, biztosabban ér­­zést. Kí­vánatos, hogy az ifjú maga is le tudja rajzolni azt, mi­ről beszél; tanulása nem fajuland gépies magolássá, ha­nem kényszerítve leend­ő rajzot vagy tárgyat tüzete­sebb szemle alá venni, mi által annak szerkezete, ido­ma és az egyes részek közötti arányok is elevenen vé­sődnek elméjébe. A­mily nagy horderejű a rajz a növény s állat­tan tanulásában, még nagyobb fontosságot nyer az az ásványtan s a természettan, jelesen a géptan előadásá­nál. Mert a mértani rajz előismeretei nélkül alig képes az ifjú az egyes alakok származását felfogni, vagy a bonyolódottabb összalaklatokat egyszerű alakjaikra vis­- szavezetni. Képtelen a külömböző síkokból összetett je­­geceket lerajzolni vagy azokban egyes meghatározott pontokat vagy tengelyeket felfogni. Hogy a géptannal foglalkozó a rajzot épen nem nélkülözheti, fölösleges is mondanom. Minthogy pedig az egyes tantárgy eredménye ren­­desen attól függ, mily kapcsolatban áll az a többihez, mennyire kiegészítője egyike a másiknak: természete­sen nem kis fontosságú dolog, hogy egyes osztályok­ban mely tantárgyak, s mily kiterjedésben tanítassanak. A mértani rajz, de különösen a távlattan, mely a clas­­sikai tudományok mellett mintegy alkalmazott logiká­nak tekinthető, már fejlettebb elmét s élesebb látást kí­­ván, mint a mennyivel a gyma. első osztályú ifjúsága bir. Igénytelen nézetem s tapasztalatom szerint különö­sen az utóbbi igen nehezen tehető megfoghatóvá még a jobb tanulóknak is, s igy a czél, mit általa elérni óhajtunk, a helyes látás fejlesztése s a combináló te­hetség felébresztése mindannyiban igen csekély mér­tékben érhető el. Igen kívánatos volna tehát, ha a tár­lattan előadása a harmadik osztálynak tétetnék tárgyá­vá, s e helyett az első osztályban a mértani alakokra visszavihető levél- s virágidomok lennének tárgyalan­dók oly módon, hogy az ifjú lassanként az árnyéklattan elemeit is elsajátítaná. Házi foglalatosságul ajánlható volna az ifjúnak hogy a talált növények egyes részeit a természet után rajzolja le szünóráiban, s munkálatát ta­nárjának alkalmilag bemutassa. Ez önálló természet utáni dolgozatok, míg egy részről a legnagyobb megfi­gyelésre, s önmunkásságra serkentik az ifjút, másrészt igen nagy élvezetet szereznek neki ama jutalmazó ön­tudatban, hogy rajzminta nélkül helyeset tudott előál­lítani. Ilynemű eljárásnak eredménye leend azután a va­lódi művészet eszméi iránti fogékonyság, az igazi aesthe­­tikai képzettség. Mert vajmi nehéz szép formáknak eszményiségéhez valódi élvezettel felemelkedni, ha a leg­egyszerűbb alakok felfogásához sincs kellő képzettségünk! A szellemi kiképezéshez az anyagi jólét szolgál­tatja az eszközöket, míg a szerzett ismeretek viszont helyzetünk viszonyait varázsolják sokkal kedvezőbbekké s kényelmesbekké. Amaz bizonytalan tulajdonunk, emez el­­sajátithatlan birtokunk, mely minden körülményeink kö­zött hasznossá vagy élvezetessé válik reánk nézve. A gymnasialis tantárgyak közül a humanisticus tárgyakból, melyek mintegy előkészítik általános műveltségre, az ifjú, ha a harmadik vagy negyedik osztálylyal tanul­mányait félbe szakítja, vajmi kevés hasznavehetőt visz magával az életbe. Mert a classikai remekművek szelle­­m­be még behatolni nem tudott, a száraz grammaticai szabályok halmaza pedig magában véve még értékkel nem bir, meg a rajz, ha még oly keveset sajátított is el belőle minden körülmény között segítségére leend. Pedig számtalan ifjú korlátolt anyagi helyzeténél vagy más oknál fogva, a gymn. cursust kezdi meg, míg ké­sőbb valamely külön szaktudományra szeretné magát adni, s a felsőbb reál vagy politechnikum tanfolyamát elvégezni; sokan pedig épen csak gyenge koruk miatt látogatják a helyben levő intézetet s azután valamely iparágra adják magukat, mindkét esetben hézagot pótló az utóbbi tantervbe behozott rajzoktatás. Korunkban, midőn az ipar oly óriási lépéssel ha­lad, szükséges mindenkire nézve, ki evvel némi viszony­ban áll, a rajznak némi ismerete. Általa, nemcsak lé­pést tarthat az általános haladással, hanem képes leeni az egyes ipartermékek czélszerűségét s alkalmazhatósá­gát megitélni, sőt talán saját szerencsés jó gondolatja és eszméje kivihetőségét megbírálni s másoknak is azt tervezetben bemutatni. Divatkorunk követelményeinek alig lesz képes egy mesterember is megfelelni, ha az őseitől öröklött keménypapír mustrák után akarna dol­gozni, s nem iparkodnék elsajátítani maga előnyére azt, mit az uralkodó ízlés s egyesek teremtő elméje szám­talan rajzokban szór szét a világba. Hogyan boldogul­na egy kissé bonyolódottabb rajzzal az, kinek a ki­sebbített mértékekről vagy arányokról fogalma sincs? Müszlése csak annyi, a mennyit egykori mesterétől meg­tanult; pedig mily sokféle változatosságban s­zellemben tudná egy ügyes kéz a természet alakjait felhasználni. A rajzoktatás hiánya az oka, hogy a kisebb városi mesteremberek oly annyira elmaradnak, ezen segíteni s iparos osztályunk helyzetén javítani a vasárnapi rajz­oktatás létesítése által, méltán minden város tanácsának első gondjai közé tartoznék. A kinek életfeladatához a rajz épen nem szük­séges az a szellemi élvezet örömeiben részesül általa. Bármit tesz vagy rendez, meglátszik rajta az összhang- '­ 5

Next