Piarista gimnázium, Tata, 1882

mentum, loquendi instrumentum , metonymice de ipsa loquela.1) — Az indogermán nyelvek közül a latin lingva (mellékalakja: lingva)­) ere­detére a lingere­tő vétetik föl, eredetileg szintén csak a nyálét, a szervi nyelvet jelentette, s csak átvitt érteményben jelent beszédet.1) A latin tő megegyezik a sanskrit Vlch. Vlch — a görög Vlich tőkkel ezekben: leicho, lichmáo, licimos, mind a nyalás fogalmát fejezi csak ki, mint a német­­ e c k - e­n, be-leck-en.1) A görög glossa (att. glotta) magyaráza­tát még senki sem kisérte meg ; érzeményi fejlődése ugyanaz, mint a lingua-é. Az bizonyos, hogy nagyon régi szó ; a görög grammatikusok szerint vagy elavult, vagy idegen, vagy tájszó volt. Legvalóbb szinti ez utolsó állítás, innen az ilyen kitételek: dorída, aiolída glossan (h)féntes, dór, —­aeol tájnyelven beszélőket jelent.* 2 3 4 5) Bizonyíték ilynemű érteményére Demokritusnak, ki a­ homéri tájszavakról értekezett, ily czí­­mű műve: Peri Homéru glosséon() mely czim azon szavakra utal, melyek Demokritosig kivesztek, a nyelvből ; ezt bizonyítja Aristoteles megkü­lönböztetése. Minden név vagy valódi érteményben vett, vagy glossa, vagy metaph­ora . . .7) itt határozott különbséget tesz a szó valódi és külö­nös érteménye között, ezt glotta-nak nevezve , a szónak pedig ily érteménye a dialektusban vagy a költői használatban lehet. Hogy a magyar „nyelv“ szó szintén nem jelentene-e egyebet, mint nyelv — ez még vita tárgya; összevetése a vogul nelm-mel s az osztják K­alme-val érzeményére nézve nem derít föl semmit. Mindebből azt látjuk , hogy a „nyelv“ kezdetben csak mint esz­köz szerepelt, s hosszú időnek kellett eltelnie , míg a szellemi functio jelölésére is kezdett használtatni. Említettük, hogy az ember a beszédtehetsége által képesítve van magát másokkal megértetni. A gondolkodó tehetség ezen megértető, érzékitő, szemléltető munkáját jelölésnek nevezzük. A jelölés jelek ál­tal történik. Jel minden érzéki tárgy, mely bizonyos képzet előidézé­sét az eszmetársitásnál fogva öntudatunkban szabályosan eszközli; lő Joan. Simonis „lex. man. hebr. chald. “ 1014. 2) Mar. Victorinus „de orthogr“. „1 et d communionem habuerunt apud antiquos ut linguam et dinguam. “ 3) Georges „Lat. — deutsch. 'Worterb. s. v. lingua. 4) Curtius „Griech Etym.“ Leipzig.“ 1858.163. 1. Y. ö. Corssen „Aussprache“ . . Leipzig. 1868. I. 81. II. 274. 5) Bieiners Gr. deutsch. Worterb. s. v. glotta. 6) Diog. Laert. „De vitis . . . .“ IX. 48. Ed. P. Kraus. 7) De poetica c. 21. Ed, G. Hermann.

Next