Piarista gimnázium, Tata, 1884
A delphii amphiktyonia szerepköre a görög történelemben. Nescire, quid ante, quam natus sis, acciderit, idem est, ac semper esse puerum, Cicero. A föld, a geologok véleménye szerint, roppant rázkódásoknak, az elemek hosszas küzdésének köszöni jelen alakját. Így a népek, illetve államok alakulása is. Az egyik népfajt elűzi legelőjéről egy újabb, erősebb, de mely a vérrel szerzett területet csak addig tartja elfoglalva, csak addig mondhatja magáénak, mig ismét egy más, nálánál hatalmasabb törzsnek nem jut eszébe sátorait oda áttenni. Századokon és századokon át tarthattak az ilynemű mozgalmak, folytak véres küzdelmek közt az átalakulások annyival is inkább, mert a népek ez ősállapotában, minden nemesebb czél, a jövőre való tekintet legcsekélyebb gondja nélkül csak az „én“-nek, az egyesnek éltek, harczoltak, küzdöttek, mert hajlamuk úgy hozta magával, és harczoltak területekért, hol barmaik számára dúsabb volt a legelő, s nekik az eledel megszerzése kevesebb fáradságba került. E korból a történelem nem írott kútfőitől is hiába várunk bővebb felvilágosítást, a mai kor kutató szelleme is hiába kér az ókori népek állapotairól részletes felvilágosítást. Annyit mond csak : hihetőleg így volt ez. Tehát vél, következtet, mégpedig abból amit tud, arra amit csak sejt. Ez a következtetés, ez a sejtelem az egyedüli vezérfonal egész addig, midőn a szilaj szokások, a vad hajlamok szelídülni, a vándor törzsek megtelepülni kezdettek, midőn a család, a törzs, a nép fokonkint megérett arra, hogy nemzetté legyen. Itt a nem írott kútfők mind sűrűbben és határozottabban jelennek meg, az