Piarista gimnázium, Tata, 1899

l legyen élnem, azokkal is, melyek újaknak látszanak ugyan lenni, de azonban olyan, hogy a legegyügyübb is egybe megérti; mert különben a nyelv nem fog tökéletesebbedni, azokkal is, melyek már eddig csinálódtak, ha szintén azok mesterségesek is ; de ezek­kel is éppen csak addig, míg az ő nem tetsző voltok felöl tudó­sittatom.“ E sorokból látjuk, hogy minő szerény hangon ajánlja szavait az olvasóknak, továbbá felhasználja írásában az eddig csinált szókat is. „E szerint hát, — folytatja — éppen nem kell nekem vétkül tulajdonitni, ha, amit nem lehet kitenni helyesen uj csinálandó szók nélkül, azt majd annak idegen nyelvbeli nevével kénytelenig tetem kitenni. Annál nincs bizonyosabb, hogy uj szókra felette nagy szükségünk volna. Jó volna talán erre nézve egy magyar múzsát állítani, úgy osztán majd hozzá foghatnánk a tudományosabb újságok kiadásához is, de addig haszontalan.“ E sorokból kiviláglik, hogy Barczafalvi Szabó Dávid egy tudományos intézet felállítását óhajtja, a­mely a tudományokat szakszerűen művelné. „Én ugyan nemsokára megpróbálom. Addig pedig, igen jó volna, ha Tudós hazafiak új szókat csinálnának s ide hozzám kül­­denék; én majd oda tennék egy két párt mindenkor a hir­mondó levél végére s kiadnám a megrostálásra ; igy osztán közönségesen helybe hagyódván, élhetnénk vélek ; erre is különösen kikérem a Tudós hazafiaknak ítélet-tételeket.“ Barczafalvi tehát felszólítja honfitársait, hogy unitis viribus fogja­nak hozzá a szócsináláshoz s ő a folyóiratban közli majd az uj szókat. A felhívásnak, buzdításnak semmi sikere sem volt; ő magára maradt: gyártotta a furcsánál furcsább szókat. Sokat vesződhetett, mig egy-egy szót csinált. Amint szaporodtak szavai, olyan mértékben fordult ellene a Hírmondó olvasó közönségének ellenszenve. „Olylyan mocskolódásokat vitt végbe, hogy a földnek is nehéz volt.“ Érdekesek és jellemzők a nyelvújításra Barczafalvi Szabó Dá­vidnak eme sorai. „Nemes Magyar haza! Halottunk van! Néhai b­e­­vér szerint való Magyar Atyánkfia ez árnyék világból . . . Hogy belé szakadtam, nem csoda , mert a szomorú Fél, önnön magam­ vagyok . . . . S hát ugyan, ki halt meg ? Hol ? Hogy ? Mikor ? .............Csendesen! Csendesen! Mindent meg fogok mondani, még azt is, hogy ment végbe a temetés; csak hogy előbb hadd szedjem össze ábrázatomat, mert, amint mondom, én vagyok a szomorú fél, és csak most érkezem­ vissza a temetőről, pihennem kell. — Te­hát — Ezen folyó hónapnak 26-án csaknem egyszerre öt levelet vettem a Hazából. — A hármában mi legyen, (nevezetes latinismus

Next