Piarista gimnázium, Tata, 1907
Ilyen sivár, lelketlen életfelfogás nem lehet nevelésünk célja. „Nekünk bíznunk kell Istenben, abban a jót csodálatos ellentmondásokon át is érvényesítő hatalomban. Fogalmat alkotunk róla, amilyen a szépség, szentség, jóság, erő, szeretet, áldozat, s szenvedések és nehézségek közt se mondunk le róla. Akármily sötét is a világ s hideg a temető, s bármily fagyasztó az északi sark s borzalmas a tenger, mely szikekhez csapja a hajókat, bármily rémesek a bányák, melyek sok száz holt és élő emberéletre borítanak szemfödelet, mégis kell olyannak lenni, ami végtelenül szép és jó. Belénk van oltva a törvény, mely Istenre, mint mindennek végső okára vezette az embert. Biztos, hogy a rossz is az Isten szándékát s a fejlődést szolgálja s energiánkat segít fejleszteni szenvedés, betegség pusztítás és halál ellen. A hit addig is, azután is felséges erőt ad.“ (Frohászka.) A léleknek tehát csak vallásos neveléssel adhatunk erkölcsi tartalmat s fejleszthetünk benne oly képességeket és érzelmeket, melyek eszményi célokért való munkálkodásra serkentik. Vallás nélkül művelt lélek pedig nemcsak a közjóra értéktelen, hanem önmagát sem vezetheti megelégedésre és boldogságra. Mivel a vallásnak a lélek művelésére ily mélyreható befolyása van, a szülőknek is szívvel-lélekkel azon kell lenniök, hogy összes nevelő eljárásukkal a valláserkölcsi érzelmeket fejlesszék és ápolják és ez annál inkább mulaszthatatlan kötelességük, mert erre elsősorban ők vannak hivatva. Az iskola közös érdekből fejleszti ezen érzelmeket, szóval megteszi a tőle telhetőt, de a vallás annyira egyéni és benső, hogy az általános elvek szerint való eljárás eredménye szóba sem jöhet azon sikerrel szemben, melyet a szülők az egyénnel, saját gyermekükkel mutathatnak fel, mert a gyermek igazi vallásosságot, valódi istenfélelmet csak vallásos szülőktől sajátíthat el. Sajnos azonban hogy, vannak szülők, akik nem csak hogy ebbeli kötelességeknek eleget nem tesznek, hanem igen sokszor lerontják azt, amit az iskola épít. Az iskolában a gyermek hallja, hogy a legszebb erény a vallásosság, az istenfélelem, otthon pedig azt látja, hogy akiknek példáját követnie kell, azokra mindent rá lehet fogni, csak azt nem, hogy vallásos, istenfélő emberek. Sőt hamarosan azt is észreveszi a gyermek, hogy Istenről, vallásról gúnyosan vagy kicsinyléssel beszélnek. Jó szülők ! kár ezt, igen nagy kár ezt tenni! De sok gaztett, öngyilkosság, kétségbeesés, botlás elmaradna, ha min-