Piarista gimnázium, Tata, 1929

A tatai piarista konviktus története (1767 1930). Konviktusunk történetének megírását időszerűvé teszi az épen most folyó, nagyobbszabású, modern új konviktus építése, mely a nyáron bizonnyára elkészülvén megadja a lehetőségét annak, hogy az eddigi sze­gényes s szűkös berendezkedés helyett egy minden tekintetben kifogás­talan nevelőintézet álljon a jövő tanévtől kezdve növendékeink rendel­kezésére. Ezzel új korszak nyílik meg konviktusunk történetében. Illő dolog tehát, hogy konviktusunk eddigi változatos és városunk kulturális életére vonatkozó érdekes adatokat tartalmazó történetét megismerjük. A XVII. és XVIII. században különösen a virágzásuk tetőfokán álló jezsuiták hatása alatt a többi tanítórendnél is igen elterjedt a nemesi konviktusi intézmény, mert az egyház leginkább így vélte biztosítanni a magasabb rendű, tántoríthatatlan hitű katholikus társadalom kialakulását. E két század a piarista-rend magyarországi letelepedésének korszaka és az új rend, melynek még ez időben nem volt saját tanrendszere, nagy­jában átvette a jezsuitáknak 1599-ben kiadott Ratio Studiorum-át, azon­ban ezt a reáliák nagyobb mérvű fölkarolásával gyakorlatibb irányba fejlesztette. Átvette egyúttal a konviktusi intézményt is, mert erre a már fentebb említett célon kívül szűkös anyagi helyzete miatt is szüksége volt, azonkívül a kezdet nehézségeivel küzködő rendnek nagy előnyére vált az előkelő családokkal való kapcsolat. E konviktusok közül különö­sen a nyitrai és tatai vált híressé, úgy hogy a monarchia legelőkelőbb családai tüntették ki bizalmukkal. Midőn a piaristák 1765-ben az Eszterházy grófok buzgósága és bő­kezűsége folytán Tatán letelepedtek, az első években ideiglenes és szű­kös lakásviszonyaik miatt nagyobbszabású konviktus berendezésére nem is gondolhattak; azonban még így is volt már 1767-ben három konvik­­toruk, kiknek számát azután a helyiségek bővülésének arányában növel­ték. A nagyobbszabású új rendház felépülése után pedig a konviktus fejlődésének egyelőre útját vágta 1784-ben II. Józsefnek a konviktusok beszüntetésére vonatkozó rendelete, így csak 1790-től számíthatjuk iga­zán konviktusunk történetét és innen kezdve találunk bővebb följegyzé­seket is az eddigi szórványos adatok helyett. Konviktusunk első virágzó korszaka tehát az 1790. és 1848. évek közé esik; azután következik a hanyatlás kora 1874-ig. E hanyatlás oka a szabadságharc zavaraiban, de leginkább a hat osztályú gimnáziumnak négy osztályú algimnáziummá való degradálásában, no meg — valljuk be őszintén — a kellő vezetés hiányában keresendő. 1874-től 1892-ig nincs konviktus. Az 1892—93 tanévben Pintér Elek házfőnök buzgalma és rátermettsége új életre támasztotta e halott intézményt, mely azóta egyre fejlődve az elsők közé küzdötte föl magát. Ha az olvasónak van

Next