Téglás Híradó, 1975 (7-11. szám)

1975-07-01 / 7. szám

Kedves Szaktársnők, Szaktársak! Vállalatunk termelési tevékenységéről az előző Termelési Híradókban rendszeres tájékoztatást adtunk számadatokban is, és emellett a termelést befolyásoló körülményeket és problé­mákat is ismertettük. Az 1975. egész éves munkánk értékelésének fontos állomásához értünk az I. félév belyezése után. Az eddig elért eredményeink nemcsak az eltelt 6 hónap munkáját tükrözik, hanem ezekből már következtetéseket is lehet levonni az egész év várható terme­lési eredményeire vonatkozóan. Igaz ugyan, hogy a termelést befolyásoló tényezők változása eltérő lehet, de általánosság­ban - a korábbi évek tapasztalatai alapján - annyiban megegyező, hogy lényeges eltéréseket ezek a tényezők nem okoznak. Korábbi tájékoztatásainkból ismeretesek azok a számok, amelyek nyers- és égetési tervünk teljesítéséről adtak tájékoztatást, mely számok a tervfeladatokhoz történő összehasonlítás alapján lényegesen kedvezőbbek voltak, mint 1974. I. félévi mutatószá­mok. Vállalatunk bruttó nyersgyártási tervét ugyan 4,2 millió db-bal túlteljesítette, de a túlteljesítés mértéke - mint ahogy koráb­ban szóba került - a nyáreleji hónapokban ettől lényegesen maga­sabb volt. A vállalati nyersgyártási terv túlteljesítéséhez a B Bakonyszentlászló II.sz. , a Devecser I.sz., a Devecser II.sz. , kőszegi, pankaszi, szombathelyi és tapolcafői téglagyáraink já­rultak hozzá legnagyobb mértékben, illetve ezek a gyárak termel­tek a tervszámok felett legnagyobb mennyiségű nyerstéglát. Tervfeladataiktól legnagyobb mértékben Bakonyszentlászló I.sz., borsosgyőri és sárvári téglagyáraink maradtak le. Természetesen e számadatok­ kialakítását nagymértékben befolyásolta a tárgy­félév utolsó hónapjának rendkívül kedvezőtlen időjárása, amikor vállalati szinten is többszáz munkaóra esett ki az esős időjá­rás miatt. Mégis azonban azt kell mondanunk, hogy nem kizárólag csak ez a körülmény befolyásolta gyáraink nyerstégla termelését, ugyanis egyformán érintette azokat a gyárainkat is, ahol túltelj­sítést értek el, és azokat is, ahol tervlemaradás mutatkozik. Ebből következően tehát az időjárási tényezőkön túlmenően nagyon s­­k más jellegű probléma is jelentkezett, különösképpen néhány gyárunkat rendkívüli módon sújtó létszámprobléma. E vonatkozás­ban a legnagyobb gondokkal Bakonyszentlászló I.sz. és pápai tég­lagyárunk küzd. A nyersgyártási tervek teljesítésének mértékéből bizonyos ter­melés-szervezési hiányosságok és problémák is kiolvashatók, ugyanis a korábban már említett időjárási és létszámproblémákon túlmenően - tehát általában a termelés feltételeinek biztosítása mellett - is vannak olyan hiányosságok, amelyek nagy befolyás­sal vannak a termelés alakulására.

Next