Katolikus főgimnázium, Temesvár, 1875
séből és Cicero beszédeiből indult ki. A rhythmicai alakzatok szépsége és a classicai latinság melodicus gazdagsága annál inkább bilincselék le figyelmét, minél inkább tanulta azt megfigyelni, sőt iparkodott utánozni. Oly hatalmas volt ezen első érintkezése az ókorral, hogy csodálata egészen elragadta, hogy műnk;''kodásában mintegy láthatlan kéz által folyvást előre tolatott, míg egész lényege ezen régi világban élt, és annak lángoló tisztelője lett. Sajnosan tapasztalta, hogy a régi szerzők művei, a világ által mintegy elfeledve, a közforgalomból kitagadva, a teljes megsemmisülés veszélyének vannak kitéve, ha csak mentő kezek ezt meg nem akadályozzák. Azért támadt benne elsősorban a hatalmas ösztön: az ókor műveit minden áron megmenteni, és a mennyire lehet birtokába ejteni. Régi szerzők megmentésére vagy feltalálására szánt e tevékenysége különösen Cicero művei körül érvényesült, ki leginkább volt veszélyeztetve. Még Dante is alig ismerhetett Cicero művei közöl többet hat-hétnél, mint: De summo bono, de amicitia, de senectute, de officiis, paradoxa és rhetorica. Cicero művei közöl tehát a bölcsészetiek még nem estek végkép feledésbe, az ékesszólás tulajdonképeni remekei azonban az emberiség nagy kárával egy időre eltűntek. Levelei egészen ismeretlenek valának. Petrarca kora ifjúságától fogva Cicero műveinek gyűjtésén fáradozott, mert ezen kedvenc szerzőjének csodálása mindenkor új lapot nyert, ha valami új művét olvashatta, vagy más szerzőnél p. Quintiliánnál olvasta, hogy Cicerót Seneca elé teszi. Ha valamely író Cicero oly művét említé, melyet még nem birt, ez erős ösztönül szolgált neki annak felkeresésére. Midőn 25 éves korában Lüttichbe lővén hallotta, hogy itt sok régi könyv található, e célból több napot ott töltött Cicero két újabb beszéde való fáradozásának jutalma; mind a kettőt Olaszhonba küldötte. Szüntelen buzdítá barátait és tisztelőit, hogy klastromokban vagy tudós férfiaknál régi művek iránt tudakozzanak. Rómába és Etruriába, Francia- és Spanyolországba, Némethonba és Nagybritanniába küldött kérelmeket és intéseket, pénzt, jegyzeteket, melyeken a leginkább kívánatos művek valának följegyezve; sőt Görögországban is tudakozódott Cicero művei után, de a helyett egy görög Homerost kapott. Majdnem minden nagyobb útjából hozta magával haza Cicerónak egy vagy más művét, melyet eddig nem ismert; másoknál csak a címek jöttek tudomására és sajnálta résztőkét. Nehéz megállapítani: Cicerónak micsoda műveit találta Petrarca maga, mivel nehéz meghatározni, mi szolgált korának olvasmányi alapul, és mivel a feltaláló egyúttal terjesztője is volt az illető műveknek. Annyi azonban tény, hogy Cicero művei Petrarca buzdítására aránytalanul nagyobb mértékben — a bölcsészeti és rhetoricai művek is — másoltattak és terjesztettek. Erről tanúskodik elterjedtségök a következő kor elején. Cicero műveinek két osztálya körül azonban határozott érdeme van Petrarcának — beszédei és levelei körül. Mennyire megörült midőn 1345. Veronából egy codexet kapott, melyben a 10. század óta eltűnt Cicero levelei „ad familiares“ foglaltattak. Különben Cicero epistolographiáját ő már meghonosította kora levélirányában; ez újabb találmány csak az új lendület felfrisítésére szolgált. Petrarca Cicero műveinek tanulmányozása által ismerkedett meg a többi római szerzőkkel, így különösen : Varro, Ennius, Terentius, Livius, Salustiussal s. a. t. Nagyon természetes, hogy könyvgyűjtemény, mely birtokosának annyi fáradságába, annyi áldozatába, de magcsalattatásába is került, különös kegyelete tárgya volt. Gyűjteménye különben az első modern könyvtár. Petrarcának egyik tisztelője a byzanci udvarnál, Nikolaos Sigeros Homer énekesnek egy példányával kedveskedett neki. Ezen példány mintegy az első szökevény, ki a közeledő török vész elől nyugaton keres menedéket, mintegy typusa ez a csakhamar bekövetkező vándorlásnak, midőn a görög irodalom végső veszélyében Olaszhonban vendégszerető hajlékot talál. Itt már ekkor megtanulták, hogy a latin nyelv anyja a görög, minélfogva a főtörekvés oda irányult: a szépnek ezen forrását felkeresni, a görög nyelvet megtanulni vagy fordítás által annak kincseit elsajátítani. Petrarca volt az első, ki ezt megkisérlette; valami Barlaamo volt tanítója, de a görög nyelv elemein túl nem jutott. És mégis Homerosával kezében, kit nem értett, ő legbuzgóbb tanítója Homernek. Ezen időben már Plátonak is némely munkáját bírta; azt mondja: az első költő és az első bölcsész nála vettek szállást. Ő Sigerostól Euripides és Hesiodos munkáit is kérte és nem mondott le a reményről, hogy majd öregségében a görög nyelvet teljesen elsajátítja. Ifjúságától fogva égett Petrarca a vágytól: Rómát láthatni. 1337. teljesedésbe ment az. Mint a ki e föld rögétől a magasba ragadtatott, úgy járt-kelt a héthalmu fejedelmi városban; ő mindent feltalált, miről a régieknél olvasott: Evander királyi palotájától és Kakus barlangjától azon helyekig, ahol szt. Péter és Pál apostolok vértanúi halállal múltak ki. A középkort, különösen a Petrarca előtti évszázadokat jellemzi a testületi szellem. A népvándorlások után az emberiség rendszerekre, családokra jegesedett, mind politikai és társadalmi, mind tudományos és művészeti tekintetben. Ezen testületi szellemet saját személyére vonatkozólag megtörte Petrarca, rég elhaltakkal való szüntelen társalgása, valamint önképzés által saját „Én“-jét annyira kiművelte, hogy azt a világ tükrévé tenni és egyedisége számára kortársai bámulatát, az utókor dicsőítését követelni merte. Petrarca a classicai tudományok érdekében sokat tett, de kétségkívül legnagyobb, legsikerültebb és legfáradságosabb munkája való önképzése. Petrarcában u. i. mélyreható ellentétek folytonos összeütközését látjuk, a külön nemű művelődési irányok elemeinek nagyszerű küzdelmét és törekvését egységre, mi épen