Katolikus főgimnázium, Temesvár, 1916
I. Ferenc József. 1867—1916. Elmondatott az intézet gyászünnepélyén 1916. november 30-án az intézet templomában. Kedves Tanulóifjak Istenbe vetettük megingathatatlan bizalmunkat, hogy e válságos időkben is megtartja számunkra jó királyunkat. A megpróbáltatások szomorú napjaiban azonban meglátogatott bennünket az Isten. Lezárta jóságos szemét, amelyben annyi öröm és könny ragyogott, lezárta ajkát, amelyről annyiszor röppent el biztató szózat, megállította azt a szívet, amely annyi népet zárt magába fejedelmi szeretettel. Pedig azt gondoltuk, hogy nemsokára elkészíthetjük számára a diadal kocsiját, de gyászkocsi lett abból; azt gondoltuk, hogy felkent homloka köré fonhatjuk a győzelem babérkoszorúját, de csak a kegyelet fekete koszorúját tehetjük kihűlt tetemére. Eltávozott, pedig azt hittük, hogy örökké itt él közöttünk, hisz még reá emlékeznek, akik ifjúkorában látták, emlékeznek, akik ifjan az öreg királyért ontják vérüket. Ezek emlékezésében ölelkezik a múlt és jelen, hosszú 68 év története, amelyben annyi gyász és öröm váltakozik kaleidoszkópszerűen. E történetről szól az öreg az ifjúnak, s mikor a végére ér, megállapítja: nem halt meg a király, csak alszik, mert tetteiben örökké él. Világokat döngető események jelzik e történet határköveit. Előre törtető népek és uralkodó rendszerek csapnak össze az első mérföldkőnél. Lángtenger- és vérözönben az a kérdés vár eldöntésre, várjon a nemzetek önmaguk-e saját sorsuk intézői .