Állami főreáliskola, Temesvár, 1871

2 alkalmazásai és ugyanaz év­­ májushó 22-én 74. sz. a. kelt felterjesztésünkre májushó 26-án 12067. sz. a. kelt intézménynyel 3 új tanszék felállítását kegyeskedett engedélyezni. E tanszékek egyike a magyar és német nyelv, irodalom, történetre, a másik a természetrajz és vegytanra, a harmadik az ábrázoló mértan és mértani rajzra esik; elsőre Kries­ch Mihály tanár je­lölt ur, másodikra The­mák Ede egyetemi tanársegéd ur, harmadikra Bakó Lajos műegyetemi hallgató ur neveztetett ki. 1871. évi szeptember hó 28-án tartatott meg a f. tanévi első szervező tanári tanácskozmány, melyben Themak Ede és Kriesch Mihály tanár urak a hivatalesküt tették le az igazgató kezeibe. Ugyan e hó utolsó és ok­tóber hó első napjaiban folytak a beiratások és a szabályszerű felvételi vizs­gálatok, melyek eredményeit, valamint a tanuló ifjúságra vonatkozó egyébb adatokat statistikai rovatunk tesz közzé. Az I. osztályba 120 ifjú vétetvén fel, azaz az I. A és I. B osztályok felállítását és egy segédtanár alkalmazását tették szükségessé. Segédtanárul Sinál Sámuel nevelő úr neveztetett ki. A szükséges intézkedések megtörténvén, az előadások 1871. évi októberhó 12-én vették kezdetüket és juliushó 7-ig zavartalanul folytak. A törvények 1871. évi októberhó 21. és 1872. évi márcziushó 2. napján h­irdettetettek ki. A hitoktatói karban e tanév folyama alatt két részről történt vál­tozás. Zeh Ferencz kath. hitoktató ur más állásba tétetvén, helyébe a csanádegyházmegyei püspöki hatóság intézkedése alapján Tokody Károly helybeli belvárosi segédlelkész ur lépett a tanév elején, kit 1872. évi már­czius hó 1-én Korn­is Géza, szintén belvárosi segédlelkész ur, váltott fel. A multévi g.-kel. román hitoktató, nagytiszteletű Adamoviciu Miklós plébános ur helyébe, Tiapu Lázár ur, a temesvári kath. főgymnásiumnál román nyelv- és hittan­­tanár, neveztetett ki az aradi gör.-keleti román püspöki hatóság által. A mn. m. k. vallás- és közoktatásügyi ministerium, támaszkodva azon kedvező eredményre, melyet a népszerű tudományos előadások a mult tanévben felmutattak, ezek tartását a most lefolyt tanév téli időszakára is rendelte. Kezdetüket 1871. évi november hó 20-án vették és 1872. évi februárhó utolsó napjáig tartottak. Az előadásokban ezen alkalommal is a helybeli kath. főgymnásiumi és ezen kir. főreáltanoda tanárai közösen mű­ködtek. Testületünkből Fülepp Ferencz a természettan, Kriesch Mi-

Next