Állami főreáliskola, Temesvár, 1897
Rendi országgyűléseink magyarsága, írta Dr. Berkeszi István. Nyelvünk külső történetének egyik legfontosabb fejezetét képezi kimutatni, hogy állami megalakulásunktól kezdve a legújabb időkig milyen tért foglalt el a magyar nyelv az országgyűlések tanácskozásain és mind amaz oklevelekben és írásokban, melyek az országgyűlésekkel legszorosabb kapcsolatban állanak. Ilyenek a királyi előterjesztések (propositiones) és leiratok, továbbá az országgyűlés két háza között váltott üzenetek, az országgyűlések feliratai, a törvényszöveg nyelve és az országgyűlési naplók. Feladatunknak tartjuk kimutatni, hogy régmúlt országgyűléseink korántsem voltak oly latinok mint sokan hiszik, mert ott általános volt a magyar szó, és habár a XVI, XVII. és XVIII. századbeli országgyűléseinken a latin nyelv mind több tért foglalt is kivált az országgyűlésekkel kapcsolatos oklevelekben, de azért a magyar nyelv onnan száműzve soha nem volt. Feladatunk továbbá azt is kifejteni, miként bontakoztak ki országgyűléseink teljesen a latin nyelv járma alól, melyet korántsem a nemzet akarata, de külső viszonyok kényszeriettek reá. Szóval régebbi országgyűléseink magyarságának mértékét és az 1790-től 1844-ig tartó fokozatos megmagyarosodásának történetét kívánjuk itten nyújtani. Előre is megjegyezhetjük, hogy sokkal nehezebb volt a törvény szövegét s egyéb, az országgyűlésekkel összefüggésben levő — oklevelet megmagyarosítani, mint teljesen magyarrá tenni a tanácskozásokat, mert ez utóbbi körülmény csakis a rendektől függött, míg az előbbiek — az üzeneteket és naplókat kivéve — a kormánynak kegyétől függtek, mely a legtermészetesebb nemzeti igényekkel szemben is sokáig csökönyösködött s a nyelvkérdés terén minden legkisebb engedményt nagynak igyekezett feltüntetni. Végre ötvennégy évi parlamenti harcz után a nemzeti akarat e téren is diadalra jutott.