Fa- és fémipari szakiskola, Temesvár, 1904

I. Az elmúlt tanév története. Intézetünk az elmúlt tanévvel fennállásának ötödik évét fejezte be, a­mi egyértelmű azzal, hogy az idén bocsátjuk ki a végzett tanulók második raját: 20 lakatos- és 4 asztalos­segédet, kikben a magyar ipar elméletileg és gyakorlatilag alaposan kiképzett munka­erőket, a haza pedig Isten segedelmével derék, hasznavehető pol­gárokat fog nyerni. Intézetünk azonban nemcsak asztalosokat és lakatosokat, hanem szakképzett építőiparosokat (kőművesek, ácsok és kőfaragók) is nevel. Ez utóbbi czért szolgálják az „építőiparosok téli tanfolyamait, melyekben a gyakorlatban mint tanonczok vagy segédek működő fiatal építőiparosok négy téli félév alatt megfelelő elméleti szak­képzésben részesülnek. Az elméleti oktatás ezen tanfolyamokban évenként november elejétől márczius végéig tart, az évnek többi 7 hónapját a gyakorlatban töltik a tanulók. A jelentkezők csekély száma miatt e téren behoztuk, a váltakozó rendszert, azaz egyik évben van I. és III-ik, a következő évben II-dik és IV-ik évfolyam stb. Ez a rendszer, bár néha ellentétben van a belépni kívánók érdekeivel, az iskola szempontjából teljesen bevált. A többi szakiskoláktól eltérőleg, a mi intézetünk két előkészítő osztállyal is bír, a­melyek a 21 évig fennállott temesvári nyilv. I. fokú ipariskola maradványát képezik. Ezen előkészítő osztályok tanterve nagyjában megfelel a közép­iskola I—II. osztálya tantervének; czéljuk a kellő előképzettség nélkül jelentkező tanulókat a szakiskolára, — esetleg más, — a szakiskolán nem képviselt ipari pályákra előkészíteni. Az előkészítő osztályok végzett tanulói legnagyobb részben a fa-, fém- vagy építő­ipart választják, vagyis továbbra is a szakiskola kötelékében marad­nak ; körülbelül 30% más iparágakat választ; ezek tehát elhagyják a szakiskolát és különféle mesterműhelyekben keresik gyakorlati kiképeztetésüket. Azonkívül intézetünkkel helyi és személyi kapcsolatban van a városi iparostanoncz iskola szakirányú része, melynek hat csoportja az intézet épületében és nagyobbrészt intézetünk tanárai által nyer szakirányú rajzoktatást. Végül november elejétől február végéig a főhatóság engedel­­mével intézetünk keretében rendezgetett szakrajztan­folyam asztalos­­segédek részére.

Next