Heti Új Szó, 2015. július-szeptember (21. évfolyam, 27-39. szám)

2015-07-24 / 30. szám

$­ IC * NAGYVILÁG * NAGYVILÁG * NAGYVILÁG * " Babákon gyakorolják a kivégzést az Iszlám Állam gyerekkatonái Az Iszlám Állam kiképzőtáborában átél­­tekről számolt be egy jaziai fiú, akinek sike­rült megszöknie. Elmesélte, hogyan kény­szerítettek arra, hogy megvereked­jen a saját öccsével. Az Iszlám Állam harcosai tavaly ro­hanták le az észak-iraki településeket, ahol a jazidik éltek. Az idősebb férfiakat lemészá­rolták, a nőket és a lányokat pedig szexrab­szolgaságba kényszerítették. A fiúknak, akik között voltak nyolcéve­sek is, először át kellett térniük az iszlámra. „Babákat hoztak, megmutatták, hogyan tartsuk a kardot, és vágjuk le vele a fejüket” - számolt be a most 14 éves fiú, akit Jahjá­­nak neveztek az iszlamisták. Jahja az öccsé­vel együtt öt hónapot töltött a rakkai tábor­ban, ahonnan sikerült megszökniük. Az Iszlám Állam a harcosok egész új ge­nerációját képezi ki. Az Észak-Irakba me­nekültek arról számoltak be, hogy az iszla­misták játékokkal, ajándékokkal, fenyegeté­sekkel és agymosással toboroznak gyereke­ket és tinédzsereket. Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő iskolákban és a mecsetekben szélsőséges eszmékkel fertőzik meg a fiatalokat, akik Eltemették Petőfi (?) Sándort Morvai Ferenc életének egy hosszú korszakát a Fiumei úti sírkertben talán végleg le­zárta. Az általa - és Petőfi szibériai halálában hívők által - Petőfinek tulajdonított, Szibé­riában talált csontokat múlt pénteken rendes sírba temette, bár ez nem volt egyszerű - írja az Index. A Megamorv-Petőfi Bizottság július 17-én Petőfi-emléknapot tartott koncer­tekkel, táncjátékkal, oratóriummal. A ren­dezvény fénypontja eredetileg 17 órakor a Fiumei úti sírkertben lett volna, a bizott­ság szerette volna a barguzini állítólagos Petőfi maradványait eltemetni a Petőfi család ott található sírboltjába. Erre azon­ban nem kaptak engedélyt, mert a Bu­dapesti Temetkezési Intézet Zrt. hiánypót­lásra kérte fel a bizottságot, amit az nem tett meg. Valószínűleg nem volt elég meg­győző a maradványok eredete - az MTA jó 15 éves állásfoglalásai szerint nem igazolható, hogy a barguzini csontok Petőfihez tartoztak volna. A bizottság - aminek vezetője Morvai Ferenc - tehát csak egy megemlékezést tarthatott vol­na pénteken délután ötkor, ám úgy tűnik, cseleztek egyet. A rendezvényen Morvai az Index­nek elmondta, hogy szűkebb keretek között már péntek délelőtt tartottak egy megemlékezést a kertben, és egy szarkofágot is elhelyeztek az 58-as parcellánál, amit két pap megszen Morvai elmondta, egy strómanon keresztül vásároltak egy sírhelyet, amire elkészíttettek egy márvány sírkövet, a feliratot pedig az utolsó pillanatban vésték fel rá. Hozzátette, jogászai kidolgozták, hogy lesz védhető az egész. A márványon a következő olvasható: Petőfi Sándor költő, forradalmár Született Magyarországon 1823-ban Meghalt Szibériában, 1856-ban Eltemette 2015. július 17-én a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület gyakran a saját szüleik ellen fordulnak. A gyerekharcosokat oroszlánkölyköknek becézik. A kiképzések naponta 8-10 órán keresztül tartanak; fegyverforgatás mellett a Koránt is tanulmányozzák. Megtanítják őket arra, hogyan lőjenek le valakit közvetlen közelről, és verekedniük is kell. Jahja egyszer akkorát ütött az öccse arcába, hogy kiütötte egy fogát. „A kiképző azt mondta, hogy ha nem teszem meg, akkor agyonlő. ” Van, akit öngyilkos merénylet elköveté­sére kényszerítenek. Az Iszlám Állam állítá­sa szerint több száz ilyen kiképzőtábor mű­ködik. A gyerekeket brutális állóképességi próbának is kiteszik: mozdulatlanul kell áll­niuk, miközben a kiképzőjük egy rúddal ve­ri a fejüket. Az Emberi Jogok Szíriai Megfivő Központjának tudomása szerint idén ibb 1100, 16 évesnél fiatalabb fiú csat­lakozott az Iszlám Államhoz. 52 elesett, kö­zülük, nyolcan öngyilkos merényletet kö­vettek el. ( 2.) 2015. július 24., péntek______________________________________________________________ HETI ÚJ SZÓ Tűz ütött ki horvátországi nyaralóban A Horvátországinfo szerint hétfő éjjel keletkezett a tűz, amelyet egyelőre a tűzoltóknak nem sikerült ellenőrzésük alá vonni. A horvát honvédség lezárta az érintett utakat, 200 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezé­sén, és továbbiakat is várnak a környező nagyobb városokból. Korábban a szomszédos Korcula szigetén keletkezett tűz, még azt sem tudták teljesen megfékezni. A térképen látható, milyen közel van egymáshoz Peljesac és Mijét, ahol Orbán Viktor, ma­gyar kormányfő pihent hétfőig. A hétvégén már Tusnádfürdőn tartja szokásos beszédét. Szegeden megvertek egy bevándorlónak hitt félvér magyar állampolgárt Szombat este belekötött egy csoport egy általuk bevándorlónak hitt félvér magyar fiúba és barátnőjébe a Partfürdő és a Belvá­rosi híd között. A vita tettlegességig fajult, Tímea arccsontja eltört, mindkét szeme alatt zúzódások vannak, szája felrepedt, a sebet több öltéssel kellett összevarrni, kis híján több foga is kiesett. A megvert lányt hétfő délelőtt megműtötték, törött arccsontjait sikerült összeilleszteni. A szemtanúk elmon­dása szerint a fekete ruhás, kopasz­­ ló és társai párját kezdték inzultálni, miké-oen azt üvöltötték, hogy takarodjon az ország­ból. A fiú barátnője, Tímea, hiába próbálta elmagyarázni, hogy párja magyar állam­polgár, a támadók mégis ütöttek. A lány kedvesének, Viktor Facebook-adatlapjáról kiderül, hogy Kuba fővárosában született, egyévesen került Magyarországra, és egy szegedi reklámügynökségnél dolgozik (délmagyar.hu) . Drágulnak a görög utak A hétfőn életbe lépett élelmiszeráfa­­emelés miatt máris több kinti szállodában drágábban számolják az ellátást a vendé­geknek. MTI

Next