Heti Új Szó, 2019. január-március (25. évfolyam, 1-13. szám)

2019-01-18 / 3. szám

( 6.) 2019. január 18., péntek Graur János Pál József Csaba Laudetur Jesus Christus! Csíksomlyó közelében, s minden bi­zonnyal annak szellemi kisugárzásának bűvkörében van az a kis katolikus székely falu, ahol Excellenciás Pál József Csaba temesvári megyés püspök 1955. decem­ber 3-án meglátta a napvilágot. A ki­csinyke település lakói buzgó katolikus emberek, noha 1989-ig még templomuk sem volt. Egyházi méltósággal tervezett be­szélgetés előtt a világi újságíró lélek­ben egy kicsit a hétköznapibb, attitűdjétől eltérő “jelmez” felvételét tarthatja szükségesnek. Velem sem történt ez másként, amikor interjúra készültem, a Temesvári Római Kato­likus Egyházmegye püspökévé az el­múlt esztendőben kinevezett Excellenciás Pál József Csaba püspök úrral. Ebből a felvett szerepből már a Dicsértessék a Jézus Krisztus! köszö­nés utáni első percekben kiestem, ugyanis a Püspök úr közvetlensége minden feszültséget feloldott. Velem szemben ekkor már az a kis székely faluban született gyermek ült, aki közvetlen és keresetlen szavakkal idézte fel azokat az éveket, gyermek- és felnőttkori történéseket, amelyek elvezettek ahhoz a felismeréshez, amelyet maga fogalmaz meg a tragi­kus sorsú Orbán László paptársának életéről Senkinek sincsen nagyobb szeretete címmel általa írott könyvé­ben. „ Minden hiteles keresztény életé­ben létezik egy pont, amikortól elkezd tudatosan együttműködni a benne lakó Istennel. Ez a megtérés. Sokak életében ezzel egy új éra kezdődik. Ha addig életünk filmje fekete-fehérben zajlott, ettől kezdve kiszínesedik, rop­pant izgalmassá válik. Egy picit ha­sonlítható az első szerelemhez, ami­kor az ember betelik azzal, hogy sze­retve érzi magát. Attól lesz az egész izgalmas, hogy ennek a hallatlan sze­retetnek szeretne megfelelni. ” Hosszú úton a székelyharisnyás ministrálástól a püspöki méltóságig Csíksomlyó közelében, s min­den bizonnyal annak szellemi kisu­gárzásának bűvkörében van az a kis katolikus székely falu, ahol Pál József Csaba 1955. december 3-án, földműves szülők gyermekeként meglátta a napvilágot. A kicsinyke település lakói buzgó katolikus em­berek, noha 1989-ig még templo­muk sem volt, csupán csíksomlyói plébániának volt itt egy filiáléja. Tizennégy éves koromig nevelked­tem Csíkcsomortánban, a szülőfa­lumban. Kicsi, de összetartó, egészséges falu volt, nem tudok róla például, hogy lett volna lopás a falu­ban. Az ajtót, kaput sohasem zártuk be, a szerszámokat, nyugodtan kint hagyhattuk a mezőn, másnap ugyan­ott megtaláltuk. Egyszer meg is kér­deztem édesapámtól, hogy soha nem történt a faluban lopás? Volt egy eset, valaki - mondta is a nevét - eltulaj­donított egy vasvillát, de az egész falu rászállott az illetőre, azóta nem for­dult elő hasonló eset. Akkor még ilyen világ volt. Azután jött a kollek­tivizálás. Nehéz, fájdalmas időszak, ha belegondolok, sok mindent átéltem gyerekként. Édesapám minden nap elment az erdőbe, hogy ne találják otthon a kollektivizálók, édesanyám egyedül nem írhatta alá a belépést. Emlékszem rá, hogy amikor elmentek a beszervezők, édesanyám megverte a hátsó kicsi ablakot, jelezve, hogy bejöhet édesapám. A szüleim sírtak, mert elvették a földet, tehenet, szeke­ret. Később megdolgozhattuk az elvett földeket, de a termés felét le kellett adni. Édesanyám szövődébe került, ahol székely varrottasokat szőttek, majd Csíkszeredában gyári munkás lett. Az ateista nevelés korszakában is a vallásos ünnepek köré szerveződött az életünk Szüleim nem voltak vallásosabbak mint a többi csomortáni ember. Va­ HETI ÚJ SZÓ

Next