Gonda Béla szerk.: A Tenger 10. évfolyam 1920

1-3. füzet - Várady Antal: Adria! (Vers.)

ADRIA! »A Tenger « részére írta : VÁRADI ANTAL. Csodálatos bájú kék tenger tükre, Mely az ür­ eget tükrözesz mosolygva, A tündéreknek könny borul szemükre, S alápereg szép arcukon lefolyva, Mert magyar tenger volt ez a csodás kék, És magyar ég borult áldva reája.. . Ő milyen idegen lett, milyen más ég, A Nagy Lajos és Kálmán Adriája !... Vihar ha szántott, napfény ha mosolygott, Tavasz virágot hogyha hint föléje, Mikor az ősz fellegye ott gomolygott, S mikor reá borult szép holdas éje, Mikor a szélvész orgonája zúgott, Mikor zengett zefir langy fuvolája, Mikor a Karsztok zivatarja búgott, Mindig szeretve gondoltunk reája ... Most már csak emlék.. . Nagy királyok látták, Magyar hadak alatt görnyedt a tenger háta, Arany­gályák szelték hullámok hátát, S kék Adria büszke királyokat láta. Most ?... Idegen pór mered fodraira, Nem tudja és nem érti: mi dőlt össze ?... Nem sejti, mi van szirtfalára írva, Habár sós könnyűnk öntözze, fürössze. . . Visszaálmodnám az elmúlt időket! Anjou királyok diadalmenetjét, Oh, mintha lelkem most is látná őket, Akik e tengert naggyá, szentté tették. Hiába álmodom ... Elmúlt időkből Nem mosolyog ránk jövőbe reménység ... A képzelet megdöbben, visszahőköl, Nem várja multak újjászületését... És mégis . .. Lelkem fájó mélye összerendül, Nem tud jövőnkön úgy kétségbeesni, Hogy ne remélne, hogy ne hinne szentül Egy szebb világban, mit égből leesdni, S Isten trónjánál ki kell könyörögnünk. Habár e két karunk beléje fárad.

Next