Gonda Béla szerk.: A Tenger 14. évfolyam 1924

1-6. füzet - Dr. Havass Rezső: Magyar emlékek Dalmáciában (Képekkel)

M­AGY­ARI EMLÉKEK DALMÁCIÁBAN 3 Kiválóan érdekes és nagyértékű mű Szent László királyunk karereklyetartója, mely a raguzai Ferencrendiek templomának féltve őrzött kincse. Az ereklyetartó 36 cm hosszú ezüst kar, mely aranyozott trébelt díszítmé­nyekkel van ékesítve s alsó végét 6 cm átmérőjű lemez zárja be. Rajta a követ­kező felirat olvasható: „Manus sancti Vladislavi martiris regis Vngarorum." A harmadik és negyedik szó között üvegfedélen át látható az ereklyetartóban elhelyezett csontereklye. Az ötvös tévedésből Szent László királyt is vértanúnak mondja, mi onnan eredhet, hogy egyidőben több vértanú ereklyéi számára is készítvén tartókat, a magyar szent király mellé is odahelyezte a vértanú jelzőt. A mű kétségtelenül a XV. század első feléből való. Raguzában, a székesegyház kincsei között egy hatalmas aranyozott ezüst­tálca és billikom köti le figyelmünket. A tálcára tengeri állatoknak apró utánzatai úgy vannak odaillesztve, hogy azok, ha folyadékot öntünk a tálcára, mozognak s így úgy látszik, mintha élnének. E remek ötvösműről egészen a legújabb ideig azt tartották, hogy Maffei Timoteo érsek rendeletére Progovic János raguzai ötvös készítette s Mátyás királynak volt ajándékul szánva. Az érsek azonban az ajándék elküldése előtt meghalt s így az Raguzában maradt. Gelrich, Jackson és mások a tálcán és a billikomon észlelhető rajzok alapján úgy vélik, hogy az ötvösmű nem Mátyás idejéből való, hanem vagy a XVI. század végén, vagy a XVII. század elején készült. Zárának egyik legkiválóbb s reánk magyarokra fölötte érdekes műemléke, a 5. Mária-templom és a benedekrendi apácáknak hozzácsatolt konventje. A templomot, melynek homlokzata a XV. században velencei minta után újjáépült, Cicca zárai úrnő — később apátnő — III. Kresimir Péter dalmát király­nőtestvére építtette 1066-ban, egy 906-ban már létező kisebb Mária - templom helyébe, melyet Péter, a S. Grisogonoi benedekrendi apát engedett át a mellette levő zárdával együtt a rendjebeli apácák részére Cicca asszonynak. Magas és igen szép románstilű tornyát 1105-ben Kálmán királyunk, mint Dalmáciának is királya, emeltette, hogy emlékezetessé tegye Zárába való ünne­pélyes bevonulását. Erről az eseményről tanúskodik a toronynak a konvent felőli oldalába helyezett következő lapidáris felirat: ANNO INCAR. DNI NRI JHV. XRI MIL. CV POST VICTORIAM ET PACIS PRAEMIA JADERAE INTROITVS A DEO CONCESSA PROPRIO SVMPTV HANC TVRRIM SCAE MARIAE VNGARIAE DALMATIAE CIIROATIAE CÖNSTRVI ET ERIGI JVSSIT REX COLOMANVS Szent László karereklyetartója.

Next