Térképész, 1986 (36. évfolyam, 1-4. szám)

1986 / 1. szám

A VÁLLALAT 1985. ÉVI GAZDASÁGI EREDMÉNYEI A vállalat 1985. évi tervszámait az elmúlt évi 1-2. számban ismertettük. Egyúttal felhívtuk a figyelmet a tervvel kapcsolatosan készült írásos anyagra is, amit a szakszervezeti bizalmiakon keresztül kívántunk megismertetni. Ma már kijelenthetjük, hogy egy év­vel korábban általában reálisan mértük fel lehetősé­geinket és a termelési feltételek várható alakulását. Amire nem számoltunk, az a létszámcsökkenés volt, (a tervezett kismértékű emelkedés helyett) és a költ­ségek tervezettnél nagyobb emelkedése, amelynek egyik főbb okára még a későbbiekben kitérünk. A létszám csökkenését ellensúlyozni sikerült a terme­lékenység emelésével, a költségemelkedést azonban eredményünk sínylette meg, ami a tervezettől közel 2,5 millió forinttal és az 1984-ben elért nyereségtől 901 ezer forinttal maradt el. A jó gazdasági munka alapfeltétele a megfelelő munkaellátottság. E téren nem volt jelentős változás 1984-hez képest. A nehézségek ugyanazok voltak. Az 5. sz. Felmérési osztályon krónikussá vált a munka­hiány, ami a létszám csökkenését vonta maga után, úgy tűnik, hogy év végére kialakult a munkamennyi­ség és a létszám egyensúlya. A Térfotogrammetriai osztályon is megmaradt a munkafeladat csökkenő tendenciája, de az így felszabaduló munkaerő bátran vállalkozott közműtérképezési feladatokra. A felmé­rési munkák terén a többi termelő egységnél jó munkaellátottságot sikerült biztosítani, bár az a kö­rülmény, hogy növekedett a székhelytől távolabb vég­zett munkák aránya, a költségek növekedéséhez ve­zetett. Szerkesztési, de különösen rajzi területen az egyszerűbb munkák kis mennyisége okozott időnként nehézséget. A kellő gyakorlat hiánya az akadálya az egyébként jelentkező, de nagyon igényes exportmun­kák korlátlan vállalásának. A Sokszorosító osztály létszáma stabilizálódott, de sajnos alacsony szinten, ami még mindig csak a géppark részleges,­­ átlag 1,37 műszakban való - üzemelését biztosította. A jelentkező munkafeladatok elvégzésében ez év­ben is komoly szerep jutott a VGM-eknek. A kiadói tevékenység kedvezően alakult. Növeke­dett az új és az ismételt kiadványok példányszáma és kedvezően ellensúlyozta az egyéb megrendelők igényeinek csökkenését. Mindannyiunk nagy örömére megjelent a Nagy Vi­lágatlasz és várakozáson felüli keresletnek örvendett. A külkereskedelmi tevékenységünkben az előző évhez képest nőtt a szocialista, de csökkent a tőkés export, mindkét viszonylatban javultak a kihozatali mutatók, és a nyereség m­ a meghaladta a vállalati átlagot. Emiatt a szocialista export után 1,3 mFt termelési adót kellett fizetnünk, amellyel tervünk nem számolt. Sajnos az elmúlt évben sem történt előrehaladás sem a terepes, sem a nyomdai dolgozók bérpre­ferenciája kérdésében. Az ebből származó feszült­ségek, az évközben felerősödött létszámcsökkenés és az 1986. évi keresetszabályozás megszigorításá­nak ellensúlyozása, valamint a vállalat VI. ötéves tervében elhatározott bérszínvonalemelkedés biz­tosítása érdekében, adózott keresetfejlesztést hatá­roztunk el. A bérek tervezetten felüli emelkedésével a termelési érték arányosan nőtt. Ezúttal is hangsúlyozni kell, hogy a bérek emelése érdekében hozott döntés a vállalat fejlesztési lehető­ségeit szűkítette, mivel 8 millió Ft kereseti adót kellett fizetni. Közös érdekünk tehát, hogy a jövőben többlet­termeléssel ezt a kiesést ellensúlyozni tudjuk. 1985. a VI. ötéves terv utolsó éve volt, így most számot lehet adni öt év eredményeiről is. Az 1985. évi, és az ötéves tervi legfontosabb gazdasági mu­tatószámokat egy-egy táblázatban adjuk meg.

Next