A Természet, 1990 (41. évfolyam, 1-8. szám)
1990-01-15 / 1. szám
tettel vásároltak a nagy felfedezőutakról hazatérő hajósoktól távoli földrészekről származó, kisebb állatokat, hogy státusszimbólumként mutogassák azokat az állatkertek őseként is felfogható, élő gyűjteményeikben. Hogyan került vajon a vörösnyakú lúd a két Hondecoeter ábrázolásra? Állatkereskedő holland tengerészek sem az észak-szibériai költőhelyekre, sem pedig a Kaspi-környéki telelőhelyekre nem hajóztak, így valószínűbb, hogy a világ életében Hágában és Amsterdamban tartózkodó művész németalföldi tengerparton gyülekező libatömegekbe keveredett vörösnyakút festett meg. Amennyiben így volt, akkor, ha legkésőbbi eshetőségként Hondecoeter halálának esztendejével számolunk, akkor is a londoninál 84 évvel korábbra módosul a vörösnyakú lúd legelső európai előfordulása! A magyarországi példányok sorát 1916ban Dolnik József hortobágyi gyűjtése nyitja meg, és azóta 161 alkalommal 843, hazánkban megkerülő vörösnyakú lúdról tudunk. A korábbi évtizedekből 1931-35 időköze volt kiemelkedő, amikor is 19 esetben 150 példány fordult meg itt. 1964-66-74-76-78-80 években jegyezték fel a későbbi feltűnő beáramlásokat. 1978 volt a legforgalmasabb, 13 esetben 179 példánnyal. Megoszlásuknak képe is sokatmondó. A Tiszántúlról 130 esetben 789 példányt azonosítottak, a Duna-Tisza közén 14 alkalommal 34-et, Dunántúlról pedig 17 megfigyelés során 20 példány került meg. Ez a területfoglalás pedig nem véletlen, a vándorló vörösnyakú ludaknak a hatalmas kiterjedésű, nyílt szikespusztai környezethez való ragaszkodását tükrözi. A szikesek vonzereje miatt ez a madár elsősorban a keleti országrészen lett népszerű. Hajdanában, amikor még jogszabály nem védte, ő volt itt a libavadász legbecsesebb trófeája. De pásztorkörökben is figyelték, mert a vörösnyakú olyasforma hangot ad, akárcsak a terelés közben nyifogó puli. Erről kapta a népies nevét is, ezért lett a jószágőrzők ugató libája. De vajon mindenkor csak véletlen műve, hogy a vonulás hagyományos útvonalától nyugatabbra is egyre-másra előfordulnak ezek a vadlibák? Vagy talán valami következetesség is kitűnhet a felgyülemlett adatokból? 1928-ban Vasvári Miklós, Madártani Intézetünknek hajdani nagynevű munkatársa próbált erre válaszolni. Olyan következtetésre jutott, hogy egy tömeges északi vadlúdfajjal, a nagy lilikkel azonos területen fészkelő vörösnyakú ludak ezek csapataiba keveredve sodródnak időnként nyugatabbra is az eredeti vonulási útjukról. A hatvanas évek óta azonban ez a lehetőség egy sajnálatos környezetátalakulás tényével bővült ki, és nincs sok öröm benne, hogy azóta nálunk is jóval gyakrabban figyelnek meg vörösnyakú vadlibákat. A Kaspi-tenger környéki, klasszikus telelőhelyről ugyanis az utóbbi évtizedek erőteljes tájcivilizációja miatt kiszorultak a vadludak! A vörösnyakúak nagy része a Duna deltavidékre pártolt át, de a Közel-Kelettől Kínáig, a Baltikumban, az Atlanti-tengerpartokon, meg földrészünk belsejében is találni azóta szétszóródott telelőket. Hazai gyakoribbá válását is csak ez magyarázza. Ma még nem elég világos, hogy a hagyományos telelőhelyekről való kiszorulást miért kísérte egy ugyanakkor megnyilvánult, feltűnő állománycsökkenés? Amióta a telelők szétszóródtak Azerbajdzsánból, harmadára csökkent s manapság mintegy 20-25 000 példányt számlál csak a világ vörösnyakú lúd állománya! A Szovjetunió nemzetközi összefogást szorgalmaz e válságba került faj érdekében. Ma már világszerte védett, csak hát kérdés, hogy mindez elegendő-e a megmentésére. Az általános vadászati és kereskedelmi tilalom mellett az élőhelyvédelem sokszor áthidalhatatlannak tűnő nehézségeit kell még valahogyan legyőzni, és a hazai természetvédelem hatékonyan vehet részt mindebben a Tiszántúl vadvizes szikes legelőinek természetes állapotú, minél kiterjedtebb megőrzésével. A fiatal példányok szárnyfedőik csíkozottságáról ismerhetők fel I. Fő vonulási út. 2-3 Másodrendű vonulási utak4. Feltételezett vonulási útvonal. b.Telelőhelyek. 6. Egyes előfordulási pontok____________________________________________________________