Természetjárás, 1956 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1956-01-01 / 1. szám

Vidróczkit két cimborája: Pintér meg Galvács verte agyon. Éppen elindultak a pétervásári grófhoz a ,,töltésen"1 e pétervásári csinált úton. A betyárok összemarakodtak. Pintér és Galvács ugyanis nem helyeselték, hogy fényes nappal állítsanak be a grófhoz. De Vid­­róczki nem engedett, erőszakoskodott, sőt rá is lőtt Pintérre. Baltával ütötték agyon, ott hagyták a hullát az út köze­pén, letakarva a híres szűrrel, amelyet Vidróczki Miskolcon vásárolt magának, a mellére meg egy százforintos bankót helyeztek; hadd tudja meg az utas, aki ráakad majd a holttestre, hogy híres embert, nem közönséges halandót takar a cifra szűr. Jáger Jóskát ugyancsak a cimborája ölte meg a Báránysütőnyakon, a nyugati Bükkben, egy gyertyánfa alatt, ahol együtt szokott kenyerezni Duka Marci­val, a szűcsi csordással. Egy öreg palóc szerint: — Aszongya neki Duka Marci: „Ked­ves pajtás. Itt a túró, Itt a kenyér, addig egyél, míg a szekér ide nem éri” — osztán püff, úgy a nyakcsigájába vágott a baltájával, hogy egyszerre mehhet Já­­ger Jóska. Akkor kötötték ezt a nótát: Esteledik már az idő, Gyászba van a szűcsi erdő, Halva fekszik Jáger Jóska, Agyonütte Sipkás Jóska ... Pegyig Duka Ütte agyon, mert fél tőle, hogy rávall; de Sipkás vállalta, mert ő nemesember vót. ő ment be Leleszre a szolgabiróhoz is: „Tekéntetes szolgabíró úr agyonvágtam Jáger Jós­kát.” Aszongya a szolgabiró: „Eljon hé, nem nagy örömet mondtá véle. Inkább éretten hoztad vóna el, mint hóttan. Még te is úgy járhatsz." — Hát maga Duka Marci is úgy járt Bekőczén. Mer kutya ember vót ő; kétszer szökött meg a katonaságtó, akkor oszt huncutlevelet kapott. Egyszer, mondom, Bekőczén Ittak­­aszongya Daráskóczi tiszttartója: „üssétek agyon Dukát, nem lesz semmi bántódástok.” Galylba Jankó fel is vál­lalta, Miko­ Ivott vóna, akkor ütött a fejére egy nagy sótörővel, így lett vége Duka Marcinak. (Türk Frigyes gyűjtése.) Angyal Bandinak határtalan vakmerő­sége okozta a vesztét. 1813-ban az Al­földön elszáguldott egészen Kecskemétig; ott katonaság fogta körül, elnyomták, felakasztották. Míg a Sátoros hegyek közt tanyázott, nem tudtak neki ártani. Azért mondja a nóta: Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre,­­Csikósoknak, gulyásoknak közibe, közibe. Majd úgy kerülsz a vármegye kezibe, kézibe. Mert megtanulsz lovat lopni ézibe, ézibe, Majd úgy kerülsz a vármegye kézibe, kezibe. És mi lett a vége a Sobri-kompániá­­nak? Sobri 1836. dec. 8-án szolgagyőri kastélyában kirabolta Hunkár Antal In­­zurgens ezredest. Amíg „gyenge nagy­ságosokkal” kötözködött, addig csak el­tűrték valahogy a garázdálkodásait, de most a palatínus, sőt maga a király is felfigyelt. Kilenc vármegye katonaságát és népfelkelését mozgósították a banda ellen. Sobri 14 társával lassan Tolnába vonult, de mikor annak somogyi ha­tárán a nép, a nemesurak, a zsandánok és a dzsidások körülfogták, a vezér a lápafői erdőben, egy nagy­ tölgyfa alatt 1837. febr. 16-án agyonlőtte magát. Tár­sait részben lelőtték, néhányat közülük elfogtak; egy-kettő megugrott. Veszprém mellett van egy tarfejű hegy, a Nagy Kilátóhegy, amely 321 m. magas. Ez a hegy 1848-ig mint akasztófadomb sze­repelt. A tetején most is látható (1914- ben, szerk. megjegyzése) a nyolcszögű építmény, a régi akasztófa fundamen­tuma. Francis, Liliom Peti a Sobri kom­pániájából a veszprémi Nagy Kilátóhegy akasztófáján végezték be életüket. A betyár a közte és a társadalom közt fennálló érdek összeütközésben kell, hogy ésszel éljen inkább, semmint erő­vel. Végre is a harc egyenlőtlen fegy­verekkel folyik; az egyik oldalon van az áltig felfegyverzett társadalom, a másik oldalon viszont egy maréknyi szegény­­legény, esetleg csak a betyár magá­nyosan. Az alakoskodás, a tettetés a szó­­banforgó furcsa küzdelemben éppoly természetes valami, mint pl. a mimikri az állatéletben. Sobri, Vidróczki hol kol­dusnak, hol vénasszonynak, hol batyus zsidónak öltöznek, hogy kikémlelhessék az ellenség szándékait, és hadállásait. Éppen ezen az átöltözködésen alapszik az a történetke, amelyet Tóth Béla után közlök. Pyrker László, egri érsek, egy­szer levelet kap, melyben csak ennyi van: „Kérek 10 000 forintott, majd ma­gam jövök el érte!" Aláírás: Sobrit A megriadt érsek a hatósághoz fordul, haj­dúkkal véteti körül a palotáját, a cse­lédség fegyverkezik. Harmadnap pom­pás főpapi hintó kanyarodik be az egri palota udvarára, s a bakról leugró suj­­tásos huszár egy ibolyaszínű selyem re­verendás, aranykeresztes püspököt segít le a kocsiból. Az érsek eleje siet az előkelő vendégnek, aki bemutatja magát, hogy ő nemrég kinevezett püspök, s tisztelegni jött a kegyelmes úrhoz. Pyr­ker pátriárka-érsek nagy ebédet rendez a püspök tiszteletére. A két főpap a fekete kávét egy szobá­ban issza, tudományos beszélgetésbe merülve. A püspök egyszerre felugrik az érsek mellől, az ajtónál terem, rá­­tolja a zavart és pisztolyt von elő a se­lyem reverenda zsebéből: „Egy muk­kanást sem ... Én vagyok Sobri­ Eljöttem a pénzemért”. Az érsek úgy megrémült, hogy mozdulni sem tud, de az álpüspök serkenti, felhúzván a pisztoly kakasát: „Csak semmi teketória ... Embereim Itt vannak köröskörül, s ha én az urat megöltem, még a palotáját is felgyújt­ják. Hát csak ide azt a p pénzt, s tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Excellenciád engem barátságosan lekisér a kocsimhoz, mely mint láthatja, a kapu előtt áll.” Az érsek esze nélkül vette ki a pénzt egy titkos fiókból. Sobri nyugod­tan megszámlálta, zsebre tette, aztán karonfogva ment le az értékkel a sok pap és szolga hajlongó sorai között. Az érsek maga segítette fel a hintóba ked­ves vendégét, ki az utolsó pillanatban egyszerre azt mondja: „Valóban örülök, hogy a kegyelmes úr el is méltóztatik engemet kísérni egy kis darabon.” Pyr­ker érsek szó nélkül felszáll, a kocsis a lovak közt vág, a hintó elrobog. A sze­gény kegyelmes úr 16 óra múlva érke­zett vissza, halálra rémülten, párosan Sobri Andornokig vitte ott tette le aztán az országúton." Megtörtént-e a dolog vagy se, Illetve úgy ment-e végbe, avagy máskép azért én nem kezeskedem. Tóth Béla lelke rajta, ha igazat írt, ha nem. Tény azonban, hogy egy meszely ra­vaszság többet ér, egy akó bátorságnál. Vidróczki akárhányszor agyafúrtságé­nak köszönhette, hogy megmenekült. Egyszer éppen egyik gangos felsőtár­­kányi menyecskénél mulatott, amikor vá­ratlanul nyakára jött a tekintetes vár­megye. Árulás folytán persze. A pan­dúrok nagy hűhóval, kardcsörtetve áll­ták el a kijáratokat, a vezető pedig har­madmagával átkutatta a házat a padlás­tól a pincéig. Hanem Vidróczki nem ke­rült elő. Pedig az egész idő alatt a ház­ban tartózkodott a tisztaszobában. Falra akasztva a búbos mellett ott száradtak a menyecske Ünneplőszoknyái, felpántli­kázva, szépen slingolva, Vidróczki egy­szerűen azok alá állt be, s várta türel­mesen a kutatás befejezését. A harc a gazdagok bőrére ment. A szegényt a valamire való betyár kímélte, sőt istápolta. Petőfi Zöld Marciról ezt írja: Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott: „Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod." Ha szegény utas jött azt mondta szívesen: „Nesze az erszényem és áldjon meg az Isten.” Ugyanígy vélekedik a Sobri nótája is. Szert tesznek ők sok pénzre, Arany-ezüst kincsekre, Fösvény paptul elveszik, Vándorlókat segítik, ők könnyen ha akarják, A Vármegyét feldúlják. . Az urakat rabolják, De a szegényt nem bántják. Csakugyan a Bakonyban máig emlé­keznek a Sobri rőfjéről. Ez fától-fáig terjed. Sobri ugyanis az előtalált ron­gyos vándorlegényt a kép ruházta fel, hogy mérőeszköz híján a kelmét fától fáig vonta, így számolta a rőföket. (Befejező közlemény februári számunkban.)­ ­

Next