Természetjárás, 1956 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
Vidróczkit két cimborája: Pintér meg Galvács verte agyon. Éppen elindultak a pétervásári grófhoz a ,,töltésen"1 e pétervásári csinált úton. A betyárok összemarakodtak. Pintér és Galvács ugyanis nem helyeselték, hogy fényes nappal állítsanak be a grófhoz. De Vidróczki nem engedett, erőszakoskodott, sőt rá is lőtt Pintérre. Baltával ütötték agyon, ott hagyták a hullát az út közepén, letakarva a híres szűrrel, amelyet Vidróczki Miskolcon vásárolt magának, a mellére meg egy százforintos bankót helyeztek; hadd tudja meg az utas, aki ráakad majd a holttestre, hogy híres embert, nem közönséges halandót takar a cifra szűr. Jáger Jóskát ugyancsak a cimborája ölte meg a Báránysütőnyakon, a nyugati Bükkben, egy gyertyánfa alatt, ahol együtt szokott kenyerezni Duka Marcival, a szűcsi csordással. Egy öreg palóc szerint: — Aszongya neki Duka Marci: „Kedves pajtás. Itt a túró, Itt a kenyér, addig egyél, míg a szekér ide nem éri” — osztán püff, úgy a nyakcsigájába vágott a baltájával, hogy egyszerre mehhet Jáger Jóska. Akkor kötötték ezt a nótát: Esteledik már az idő, Gyászba van a szűcsi erdő, Halva fekszik Jáger Jóska, Agyonütte Sipkás Jóska ... Pegyig Duka Ütte agyon, mert fél tőle, hogy rávall; de Sipkás vállalta, mert ő nemesember vót. ő ment be Leleszre a szolgabiróhoz is: „Tekéntetes szolgabíró úr agyonvágtam Jáger Jóskát.” Aszongya a szolgabiró: „Eljon hé, nem nagy örömet mondtá véle. Inkább éretten hoztad vóna el, mint hóttan. Még te is úgy járhatsz." — Hát maga Duka Marci is úgy járt Bekőczén. Mer kutya ember vót ő; kétszer szökött meg a katonaságtó, akkor oszt huncutlevelet kapott. Egyszer, mondom, Bekőczén Ittakaszongya Daráskóczi tiszttartója: „üssétek agyon Dukát, nem lesz semmi bántódástok.” Galylba Jankó fel is vállalta, Miko Ivott vóna, akkor ütött a fejére egy nagy sótörővel, így lett vége Duka Marcinak. (Türk Frigyes gyűjtése.) Angyal Bandinak határtalan vakmerősége okozta a vesztét. 1813-ban az Alföldön elszáguldott egészen Kecskemétig; ott katonaság fogta körül, elnyomták, felakasztották. Míg a Sátoros hegyek közt tanyázott, nem tudtak neki ártani. Azért mondja a nóta: Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre,Csikósoknak, gulyásoknak közibe, közibe. Majd úgy kerülsz a vármegye kezibe, kézibe. Mert megtanulsz lovat lopni ézibe, ézibe, Majd úgy kerülsz a vármegye kézibe, kezibe. És mi lett a vége a Sobri-kompániának? Sobri 1836. dec. 8-án szolgagyőri kastélyában kirabolta Hunkár Antal Inzurgens ezredest. Amíg „gyenge nagyságosokkal” kötözködött, addig csak eltűrték valahogy a garázdálkodásait, de most a palatínus, sőt maga a király is felfigyelt. Kilenc vármegye katonaságát és népfelkelését mozgósították a banda ellen. Sobri 14 társával lassan Tolnába vonult, de mikor annak somogyi határán a nép, a nemesurak, a zsandánok és a dzsidások körülfogták, a vezér a lápafői erdőben, egy nagy tölgyfa alatt 1837. febr. 16-án agyonlőtte magát. Társait részben lelőtték, néhányat közülük elfogtak; egy-kettő megugrott. Veszprém mellett van egy tarfejű hegy, a Nagy Kilátóhegy, amely 321 m. magas. Ez a hegy 1848-ig mint akasztófadomb szerepelt. A tetején most is látható (1914- ben, szerk. megjegyzése) a nyolcszögű építmény, a régi akasztófa fundamentuma. Francis, Liliom Peti a Sobri kompániájából a veszprémi Nagy Kilátóhegy akasztófáján végezték be életüket. A betyár a közte és a társadalom közt fennálló érdek összeütközésben kell, hogy ésszel éljen inkább, semmint erővel. Végre is a harc egyenlőtlen fegyverekkel folyik; az egyik oldalon van az áltig felfegyverzett társadalom, a másik oldalon viszont egy maréknyi szegénylegény, esetleg csak a betyár magányosan. Az alakoskodás, a tettetés a szóbanforgó furcsa küzdelemben éppoly természetes valami, mint pl. a mimikri az állatéletben. Sobri, Vidróczki hol koldusnak, hol vénasszonynak, hol batyus zsidónak öltöznek, hogy kikémlelhessék az ellenség szándékait, és hadállásait. Éppen ezen az átöltözködésen alapszik az a történetke, amelyet Tóth Béla után közlök. Pyrker László, egri érsek, egyszer levelet kap, melyben csak ennyi van: „Kérek 10 000 forintott, majd magam jövök el érte!" Aláírás: Sobrit A megriadt érsek a hatósághoz fordul, hajdúkkal véteti körül a palotáját, a cselédség fegyverkezik. Harmadnap pompás főpapi hintó kanyarodik be az egri palota udvarára, s a bakról leugró sujtásos huszár egy ibolyaszínű selyem reverendás, aranykeresztes püspököt segít le a kocsiból. Az érsek eleje siet az előkelő vendégnek, aki bemutatja magát, hogy ő nemrég kinevezett püspök, s tisztelegni jött a kegyelmes úrhoz. Pyrker pátriárka-érsek nagy ebédet rendez a püspök tiszteletére. A két főpap a fekete kávét egy szobában issza, tudományos beszélgetésbe merülve. A püspök egyszerre felugrik az érsek mellől, az ajtónál terem, rátolja a zavart és pisztolyt von elő a selyem reverenda zsebéből: „Egy mukkanást sem ... Én vagyok Sobri Eljöttem a pénzemért”. Az érsek úgy megrémült, hogy mozdulni sem tud, de az álpüspök serkenti, felhúzván a pisztoly kakasát: „Csak semmi teketória ... Embereim Itt vannak köröskörül, s ha én az urat megöltem, még a palotáját is felgyújtják. Hát csak ide azt a p pénzt, s tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Excellenciád engem barátságosan lekisér a kocsimhoz, mely mint láthatja, a kapu előtt áll.” Az érsek esze nélkül vette ki a pénzt egy titkos fiókból. Sobri nyugodtan megszámlálta, zsebre tette, aztán karonfogva ment le az értékkel a sok pap és szolga hajlongó sorai között. Az érsek maga segítette fel a hintóba kedves vendégét, ki az utolsó pillanatban egyszerre azt mondja: „Valóban örülök, hogy a kegyelmes úr el is méltóztatik engemet kísérni egy kis darabon.” Pyrker érsek szó nélkül felszáll, a kocsis a lovak közt vág, a hintó elrobog. A szegény kegyelmes úr 16 óra múlva érkezett vissza, halálra rémülten, párosan Sobri Andornokig vitte ott tette le aztán az országúton." Megtörtént-e a dolog vagy se, Illetve úgy ment-e végbe, avagy máskép azért én nem kezeskedem. Tóth Béla lelke rajta, ha igazat írt, ha nem. Tény azonban, hogy egy meszely ravaszság többet ér, egy akó bátorságnál. Vidróczki akárhányszor agyafúrtságénak köszönhette, hogy megmenekült. Egyszer éppen egyik gangos felsőtárkányi menyecskénél mulatott, amikor váratlanul nyakára jött a tekintetes vármegye. Árulás folytán persze. A pandúrok nagy hűhóval, kardcsörtetve állták el a kijáratokat, a vezető pedig harmadmagával átkutatta a házat a padlástól a pincéig. Hanem Vidróczki nem került elő. Pedig az egész idő alatt a házban tartózkodott a tisztaszobában. Falra akasztva a búbos mellett ott száradtak a menyecske Ünneplőszoknyái, felpántlikázva, szépen slingolva, Vidróczki egyszerűen azok alá állt be, s várta türelmesen a kutatás befejezését. A harc a gazdagok bőrére ment. A szegényt a valamire való betyár kímélte, sőt istápolta. Petőfi Zöld Marciról ezt írja: Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott: „Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod." Ha szegény utas jött azt mondta szívesen: „Nesze az erszényem és áldjon meg az Isten.” Ugyanígy vélekedik a Sobri nótája is. Szert tesznek ők sok pénzre, Arany-ezüst kincsekre, Fösvény paptul elveszik, Vándorlókat segítik, ők könnyen ha akarják, A Vármegyét feldúlják. . Az urakat rabolják, De a szegényt nem bántják. Csakugyan a Bakonyban máig emlékeznek a Sobri rőfjéről. Ez fától-fáig terjed. Sobri ugyanis az előtalált rongyos vándorlegényt a kép ruházta fel, hogy mérőeszköz híján a kelmét fától fáig vonta, így számolta a rőföket. (Befejező közlemény februári számunkban.)