Természettudományi Közlöny, 1963 (7. [94.] évfolyam, 1-12. szám)
1963-02-01 / 2. szám
idióta hörcsögök nőttek fel. Ilyen idióta hörcsögöket mutat be a 4. ábra. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy az emberi daganatokban egy olyan vírus mutatható ki, mely hörcsögökben súlyos csontkárosodást okoz. A csontok deformálódnak, a koponyacsontok varratai korán összenőnek, a koponyaűr szűk marad, és így az agyvelő fejlődésére nincs lehetőség. Más kérdés azonban, hogy az emberi daganatokban jelenlevő vírus okozója-e a daganatoknak, vagy csak tenyészik a daganatszövetben, és az emberi szervezetre nézve teljesen közömbös. Az utóbbi években jöttek rá, hogy a gyorsan növő, intenzív anyagcseréjű daganatokban számos vírus tenyészik előszeretettel anélkül, hogy rákokozó hatású lenne. Ezek közül nem egy szaporodása közben pusztítja a daganatsejteket. Ezek tehát hatásos rákellenes szerekként szerepelhetnének. Sajnos, ezek a vírusok más szempontból károsak az emberi szervezetre nézve (pl. agyvelőgyulladást okoznak). Elméleti szempontból mégis felmérhetetlenül nagy jelentőségű ez a felfedezés. Áttekintettük röviden a daganatot okozó vírusokról szerzett ismereteinket. Láthattuk, milyen fényes eredményeket értek el az állatkísérletekben , és milyen bizonytalanná válik minden, mihelyt az emberi daganatok víruseredetéről esik szó. A jövő azonban sok eredménnyel kecsegtet. A járványos gyermekbénulás felszámolása után a víruskutató intézetek a daganatot okozó vírusok kutatását tűzték ki fő feladatuknak. Remélhető, hogy a sok fáradság hamar meghozza áldásos gyümölcsét. DR. KERTAI EDE a műszaki tudományok kandidátusa, OVF, Budapest Vízgondok Magyarországon Az 1962. évi nagy szárazság vége felé a Duna és a Tisza vízszintje annyira leszállt, hogy helyenként gyalogszerrel át lehetett gázolni a vízen. Tiszakeszi közelében, a rigósi gázlónál mindössze 50 cm volt a víz mélysége. A Dunán a legrosszabb viszonyok a nagybajcsi gázlónál voltak, ahol a víz mélysége alig haladta meg az 1 métert. . Már második éve szenvedünk a vízhiánytól és ez sokakban aggodalmat ébreszt, vajon a vízigények további emelkedésével nem következik-e be katasztrofális vízhiány? A kérdés felvetése teljesen indokolt, hiszen jellemzésképpen elmondhatjuk, hogy a Tiszának és mellékfolyóinak vize 1962-ben alig fedezte a tiszavölgyi öntöző- és egyéb vízigényeket. Hazánk időjárási viszonyai olyanok, hogy hasonló száraz évek ismétlődésére elég gyakran számíthatunk. A felszabadulás óta eltelt 18 esztendő alatt hatszor fordult elő rendkívüli szárazság. Érdekes megfigyelni, hogy a száraz évek párosával jelentkeztek. 1946 és 47-ben, 1950 és 52-ben, valamint 1961-ben és tavaly fordult elő rendkívüli aszály. Ezekben az esztendőkben a tenyészidő alatt (április—szeptember) lehullott csapadék az 50 évi átlaghoz viszonyítva 40—50%-kal volt kevesebb. Joggal merül fel tehát az a kérdés, hogyan elégíthetjük ki mezőgazdaságunk és iparunk egyre növekvő vízigényét, hogyan biztosíthatjuk a népgazdaság fejlesztéséhez szükséges vizet, ha helyenként és időnként már most is súlyos vízhiánnyal küzdünk. Ennek a kérdésnek a megoldása a vízgazdálkodásra igen komoly feladatot ró, de aggodalomra azért nincs ok. Jelenlegi összes vízfogyasztásunk évente 3100 millió m3. Ez a vízmennyiség középvízkor a Dunán 15 nap alatt, a Tiszán 45 nap alatt, országosan az összes vízfolyásban pedig 9 nap alatt folyik le. Vízkészletünk sok évi átlaga 120 milliárdos. A rendelkezésre álló vízmennyiségnek tehát ma még csak kis hányadát fogyasztjuk el. Víz tehát van elég. A probléma a víz térbeli és időbeli megoszlásában rejlik. Nem ott és nem akkor áll rendelkezésre a víz, ahol és amikor arra szükség van. A rendelkezésre álló összes vízmennyiség sok része a két nagy folyóra, a Dunára és a Tiszára koncentrálódik, s csak a további V0 része folyik le a kisebb vízfolyásokban, ill. található a felszín alatt, a nagy folyóktól távolabb. És bizony még legnagyobb folyóink vízjárása is erősen ingadozó. A Dunán pl. a legnagyobb árvíz menynyisége másodpercenként a 10 000 m3-t is meghaladja, a kisvíz pedig alig éri el a 600 m3-t. A kisvíznek és az árvíznek az aránya tehát kereken 1:16. A Tiszán még nagyobb az ingadozás. A Tisza árvízi hozama mp-enként kb. 400 m3, kisvize pedig Tiszalöknél 45—47 m3. Helytelen tehát az a nézet, hogy az ország vízkészlete rövidesen kimerül, de helytelen a kérdést fordítva is megítélni. A vízigények növekedésével a probléma fokozódik. A jelenlegi mintegy 3 milliárd m3 évi vízfogyasztás 1980-ig a négyszeresére, mintegy 12 milliárd m3-re nő. Ezt a vízigényt a természetes vízkészletekből kielégíteni már nem lehet. Mielőtt közelebbről megnéznénk, milyen módon lehet a növekvő igényeket fedezni és hogyan készüljünk fel majd a jelentkező vízhiányok pótlására, ismerkedjünk meg néhány, a vízkészlet-gazdálkodás körébe vágó alapvető fogalommal. Ilyen fogalmak: vízkészlet, vízigény, vízmérleg, tűrés, vízpótlás, tározás. Vízkészleten — illetőleg célszerűbben hasznosítható vízkészleten — azt a vízhozamot értjük, amely a vízhasználatok céljaira az általunk megkívánt időpontban, minőségben és mértékben rendelkezésre áll, vagyis amellyel gazdálkodni tudunk. Az előbbiekben már említettük, hogy még a nagyobb vízfolyások vízjárása is erősen ingadozik. A lefolyó vízmennyiségek évről évre különböznek, de havonta is más-más értéket mutatnak. A vízigények kielégítése szempontjából a legkisebb vízhozamú időszakok, évek, illetve hónapok a mértékadóak. A vízigények közül a vízkészlet-gazdálkodás szemszögéből a vízfelhasználással járó tevékenységeknek, vízhasználatoknak van elsőrendű fontosságuk. Ide tartozik 1. ábra. Vízgazdálkodási hossz-szelvény 52