Tervgazdasági értesítő, 1951 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1951-01-02 / 1. szám

1951. január 2. TERVGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ toznak, vagy amelyeket a pénzügyminiszter — az illetékes miniszterrel egyetértésben — pénzügyi részletterv készí­tésére felhív. Az I. negyedévi pénzügyi tervet — valamennyi mellék­letével együtt — a Pénzügyminisztérium által kiadott uta­sításnak megfelelően kell elkészíteni. Amennyiben az éves tervnek a jelen rendelet alapján történő elkészítése és jóváhagyása után az időközben jóváhagyásra kerülő I. negyedévi pénzügyi tervnek a módosítása válnék szüksé­gessé, azt a vállalatnak a negyedéves pénzügyi tervek mó­dosítására vonatkozó rendelkezések szerint külön kell kérnie. (?.) A negyedévi pénzügyi részletterv készítésére szol­gáló hivatalos nyomtatványt és annak mellékletek az Or­szágos Tervhivatal elnökével és az illetékes miniszterek­kel egyetértésben a pénzügyminiszter adja ki. (4) Az I. negyedévi pénzügyi részletterv egy-egy példá­nyát az illetékes központhoz, a főfelügyeletet gyakorló minisztérium üzemgazdasági, valamint szakmai szempont­ból illetékes főosztályához­, a Magyar Nemzeti Bank hi­telügyi osztályához és a pénzügyminisztérium V. főosztá­lyához a pénzügyminiszter által előírt határidőre kell megküldeni. (5) Az 1951. évi I. negyedévi pénzügyi terveket a pénz­ügyminiszter a Vállalati Pénzügyi Bizottsággal történt le­­tárgyalás útján hagyja jóvá. 3. §. (1) A belkereskedelmi vállalatok az 1951. évre szóló éves keretszerződéseket a jelen rendelet alapján kiadott 1951. évi végleges tervszámok figyelembevételével köte­lesek megkötni. (2) Az 1951. évi szállítási szerződések megkötésének ha­táridejét szabályozó 11.080/1950. (X. 12.) O. T. számú ren­delet 1. §-án­ak rendelkezései akként módosulnak, hogy az 1951. évi szállítási keretszerződések megkötésének ha­tárideje a belkereskedelemre nézve — ideértve a belke­reskedelmi felvásárló vállalatok és a mezőgazdasági ter­meltető vállalatok, illetőleg az állami gazdaságok közötti keretszerződéseket is. — 1951. évi január hó 31. napja. (3) A 11.080/1950. (X. 12.) O.­­ számú rendelet 2. §-ának­­■ndelkezései akként módosulnak, hogy a belkereskedelmi vállalatok 1951 év I. negyedére szóló szállítási szerződései megkötésének végső határideje 1951. évi január hó 10. napja. (4) A földművesszövetkezetek nevében az éves szállí­tási keretszerződéseket és a negyedévi szállítási szerződé­seket a SZÖVOSZ megyei központjai kötik meg. (5) A (2)—(4) bekezdések alapján kötött szállítási keret­­szerződéseket és szállítási szerződéseket a részlettervek jóváhagyása után a 11.080/ 1950. (X. 12.) O. T. számú­ ren­delet 4. §-ának (4) bekezdésében meghatározott módon a jóváhagyás kézhezvételétől számított öt nap alatt módo­sítani kell. 9. §. (1) E rendelet megszegését (pl. megtévesztő adatok köz­lése) a tervgazdálkodás büntetőjogi védelméről szóló 1950. évi 4. számú törvényerejű rendelet szerint kell büntetni. (2) Azzal szemben, aki e rendelet végrehajtása során mulasztást, vagy egyéb szabálytalanságot követ el, a 227/ 1950. (IX. 7.) M. T. számú rendelet értelmében rendbírság kiszabásának van helye. Vas Zoltán s. k., az Országos Tervhivatal elnöke. Az Országos Tervhivatal elnökének 16.890/1950. 0. T. számú rendelete a saját vállalkozásként végzett népgazdasági beruházások szabályozásáról. (Közigazgatási rendszám: 0.370.) Előadó: Bátyka János — Vaszilievits L. László. A 4.279/1949. (X. 15.) M. T. számú rendeletben foglalt felhatalmazás alapján — az illetékes miniszterekkel egyetértésben — az alábbiakat rendelem: 1 §• A saját vállalkozásként végzett beruházás fogalma. (1) A beruházási tervek készítésére kötelezett vállala­tok, valamint az államhatalmi és államigazgatási szervek beruházásaikat a jelen rendeletben foglalt rendelkezéseik szerint végezhetik el saját vállalkozásként (saját rezsi­ben). (2) A beruházást saját vállalkozásként végzettnek akkor kell tekinteni, ha a szükséges munkálatok kivitelezése a vállalatk­iadás teljes mellőzésével, vagy csak egyes rész­munkák vállalat-beadásával történik, tehát vállalatoknál a beruházási javak előállítása a vállalaton belül folyik. A részmunka fogalmát az egyes népgazdasági (szakmai) ágakban аз illetékes miniszter szabályozza. " (3) Nem tekinthető saját vállalkozásként végzett beru­házásnak a­­beruházási létesítmény olyan előállítása, ame­lyet a beruházó, a beruházási egység megvalósítását lebo­nyolító beruházási vállalat megbízásából szerződés alap­ján végez. (4) A népgazdasági beruházás fogalmát az 1951. évi be­ruházási tervek előkészítéséről szóló 10.250/1950. (V. 31.) I. T. számú rendelet 1. §-ának (1) és (2) bekezdése hatá­ro­zzák meg. 2. §. A saját vállalkozásként végzett beruházás előirányzása. (1) Saját vállalkozásként is csak a beruházó beruházási tervében szereplő beruházást szabad elvégezni. A beruhá­zási terv összeom­lá­sakor meg kell jelölni azokat a beru­házásokat, amelyeket a beruházó saját vállalkozásban kí­ván elvégezni. A beruházási terv jóváhagyása egyben a saját vállalkozásként elvégzés engedélyezését is jelenti. (2) Az 50.000 Ft-ot meg nem haladó értékű beruházás esetenként adott előzetes engedély nélkül saját vállalko­zásként lebonyolítható még akkor is, ha annak saját vál­lalkozásként elvégzését a beruházási tervben nem irá­nyozták elő. "(3) Az 50.000 Ft-ot meghaladó értékű beruházást, ha az a beruházó jóváhagyott beruházási tervében saját vállal­­kozásként lebonyolítandó beruházásként nem szerepel, saját vállalkozásként csak a beruházást irányító hatóság előzetes engedélye alapján szabad lebonyolítani. (4) A beruházást irányító hatóság a beruházó­i terv jó­váhagyása alkalmával, illetőleg a beruházó külön kérel­mére a saját vállalkozásként történő lebonyolítás enge­délyezése előtt megvizsgálja, hogy: a) azt célszerűségi, gazdaságossági, sürgősségi, vagy egyéb közérdekű szempontok indokolják-e és a beruházás­nál a megfelelő szakmai felkészültség rendelkezésre áll-e; b) az a beruházó egyéb terveinek végrehajtását, illető­leg szállítási szerződésben vállalt kötelezettségeinek tel­jesítését nem akadályozza-e; c) a beruházó tevékenységi körébe nem tartozó beru­házás elvégzése —■ .építkezés kivételével — a közületi be­szerzésekre vonatkozó szabályok szerint nem adható-e vállalatba. (5) Ha a beruházás egyáltalában nem szerepelt a beru­házó jóváhagyott beruházási tervében — vagyis hitelke­­retmódosítás esetén — a beruházás saját vállalkozásban elvégzésének engedélyezésére irányuló kérelmét a hitel­keretmódosítási kérelemmel párhuzamosan kell elbírálni. 3

Next