Testnevelési Tanárok Közlönye, 1936 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-10 / 1-2. szám

felsőkereskedelmi iskolánál vagy tanítóképző, tanítónőképző és kis­­dedóvónőképző intézetnél megszakítás nélkül helyettes tanári minő­ségben eltöltött szolgálatnak Három évet meghaladó részét, valamint valamely állami vagy nem állami polgári iskolánál megszakítás nél­kül helyettes vagy kinevezett tanári minőségben eltöltött szolgálat­nak három évet meghaladó részét a fizetés szempontjából olyannak kell tekinteni, m­intha az kinevezett középiskolai, felsőkereskedelmi iskolai vagy tanítóképző, tanítónőképző és kisdedóvónőképző inté­zeti rendes tanári minőségben töh­etett volna el . . A naiv hitetlen jogosan hiszi ezt, mert ugyanez a rendelet ugyanezt a kedvezményt állapítja meg a polgári iskolai tanárokra, a gyógyítva nevelő iskolai tanárokra és a középiskolai internátusok­­ban tanítói minőségben szolgáló tanerőkre. És a naiv hitetlen mégis téved, mert az 1. fejezet 6. pontja fog­lalkozik a testnevelőkkel és egész szűkszavúan csupán ennyit ír: „A 6. számú kimutatás szerint járó fizetés megállapítása szempont­jából a testnevelési rendes tanári.............................minőségben el­töltött összes szolgálati időt kell figyelembe venni.” Tehát itt szó sincs a három éven felüli szolgálatról. Minthogy azt hittük, hogy ez a törvényben csak egy stiláris ki­fejezési mód, s nem akarta a törvény unos-untig ismételni azt a bi­zonyos három évet, elmentünk a legilletékesebb és legmagasabb helyre, hogy a kifejlődött gyakorlat iránt érdeklődjünk. Sajnosan kellett arról értesülnünk, hogy ez nem fogalmazási rövidítés, hanem a leglesújtóbb megkülönböztetés minden más oktató csoporttól. De hát miért? A felelet feltett kérdésünkre vállvonogató volt, magyarázatát nem tudták adni, de a törvény, az törvény. Fantáziánk szabadon szárnyalt, mikor gondolkoztunk azon, hogy mi indítéka lehetett e megkülönböztetésnek, de nem tudtunk elfogadható okot találni. Meggyőződésünk tehát az, hogy fogalma­zási hibából ered a testnevelők eme nagy sérelme, és ha Trianont, Versaillest és Locarnót meg lehet változtatni, akkor meg lehet ezt is változtatni, amiben bizonyára nem volt semmi szándékosság. Hiszen ezzel a változtatással is csak odajutunk, ahol az elemi iskolai taní­tók vannak. Az erre való jogunkat talán mégsem vonják kétségbe. Ha összehasonlítjuk a főiskolát végzett testnevelők helyzetét a régi képzettségűekével, azt kell megállapítanunk, hogy a régiek helyzete a kezdésnél a többi oktatók helyzetéhez viszonyítva közel sem volt ilyen rossz. Ezen a méltánytalanságon csak egy módon le­het segíteni: meg kell reformálni a képzést olyan módon, hogy ter­mészetes legyen a testnevelőknek a rendes tanárok státuszába való beosztása, s ne lehessen, mint ma, akár helytálló, akár méltatlan megkülönböztetést tenni. De ez már nem a mi dolgunk, ez a Fő­iskola dolga, úgy a maga, mint a hallgatói érdekében . . . Bevezetőnkben az öreg testnevelők sérelmeit is említettük, mondjuk el tehát itt, ami sérelem az öregeket éri. Nincs egyetlen olyan oktatói csoport, melyben egyeseknek a legszürkébb malomtaposásból kiemelkedni ne lenne lehetősége. Akár

Next