Testbevelési Tanárok Közlönye, 1944 (12. évfolyam, 1-2. szám)
1944-01-15 / 1. szám
lás alól, egészen természetesen mentsük fel őket! Nem a betegek és a saját hibáján kívül gyengélkedő tanuló leértékelése ez, csak a nevelési rendszerünk egyik alaptételének megvédése. Mégis van elég kibúvó, ellentét a nevelés és a valóság között. De ennek a gondolatnak a terjesztése, megvalósítása vagy elodázása (és elsikkasztása) dönti el a nevelési elveink egyenes, vagy fordított irányú hatékonyságát. Gondoljunk arra, hogy a már értelmes tanuló előtt kiáll óránként, osztályonként 2—3 felmentett tanulótársa. Ezek között van beteg is, de van akinek csak valami „kis” baja van. Ezek a tanulók a testnevelési órán viháncolnak, rendetlenkednek. Tehát még a legelemibb követelménynek, a fegyelmezettségnek sem tesznek eleget. Ezekről nem mi, hanem tanulótársai tudják legjobban, hogy vagy betegek, vagy csak „kis" bajuk van. Látják, hogy éveken át betegeskedtek vagy színlelték azt. Már tanulótársaira is kedvezőtlen hatású, ami „a bizonyítványos” felmentett és az elbírálása kibül lejátszódik. A felmentett tanuló azért mindenben úgy részesül, mint aki végig tett, dolgozott mindent. Sőt! Sokszor meg primus inter pares előnyökre tesz szert. De a csattanója akkor van, amikor a felmentett iskoláját elvégezvén, a legjobb helyeket, a teljes embert kívánó vezetőhelyeket, jó húsosfazék melletti helyeket foglalja el. Olyan helyet, ahol csak egészséges ember tölthet be komoly, eskühöz méltó hivatást. Nagyot néz a kemény munkában megedződött társa, hogy nini, már a nyolc évig felmentett társa teljesen rendbejött, meggyógyította a felmentés! Mi véleménye lehet a kiforrott, gondolkozni tudó ifjúságnak a közoktatásügy elméleteiről, mikor ott látja a legnagyobb ellentéteket, ahol az embereket, a magyar jövőt formálják. Ez a gondolat a tanmót végig kíséri egész életen át. Ez a gondolat, melyet az intézetben tapasztalatból szerzett, formálja a magyar élet nem egy posztját. Azok az elnézett esetek, azok a kivételezett felmentések, a felmentéseket semmi néven nevezendő komoly bírálat és az életben tapasztalt „felgyógyulás”, a teljes erőnlétet mutató versengés és azonkívül a könyökölés, mind a magyar nevelésügy népbetegségei. A nevelésügyben megbújt hasonló tévelygések, melyek az életben homlokegyenest az ellenkezőjéről győzik meg a szenvedő felet, irtózatos tehertételt jelentenek. Ezek erőfeszítésünk teljes eredményét, hatását, megvalósítását késleltetik. Somorjai László: MÓDSZER ÉS TECHNIKA Az iskolai testnevelés és sportfoglalkoztatás jónak tartott és igazoltnak tekintett elvek alapján történik. Ezek az elvek egyrészt az oktatás módszeréhez, másrészt pedig az oktatás technikai megnyilatkozásaihoz irányt adnak. Az oktatás módszere és technikája között nehéz éles határt vonni.. A módszer (a metódus) az oktatási eljárás elméletét foglalja magában. A technika viszont a módszeres elgondolások kivitelezésekor alkalmazott — célt szolgáló — eljárás. A módszer tehát az oktatás tudományosabbik része. A módszernek van megalapozottsága, tudományos háttere. A technika ezzel szemben ,,csak” célszerűséget biztosít. Tehát az oktatás eljárásában mindazt, amiről azt tartjuk, hogy a cél eléréséhez szükséges, hasznos, jó, időt takarító, mechanizálható, de az eredménynek csak közvetett meghatározója. A technika nem oktatási cél, hanem az oktatásban csak a tanári munka adminisztrációs részét könynyíti meg. A sebészetben a tudományos felkészültség szintén nem elegendő. Ott sem elég a jót csak tudni, hanem azt végre is kell hajtani. Ott is megvannak azok a technikai fogások, amelyek a műtét sikerét, a sebész munkájának eredményességét biztosítják. Az iskolai testnevelés és sportélet keretében az elméletileg jól megalapozott helyes módszer és a lehetőségeket kihasználó, a célt szolgáló jó technikai, a legfőbb eredménymeghatározók. A tanári munkára u. i. fényt vet, hogy tanítványai közül hányan, mit tudnak? Így, az eredményt, az oktatás során követett eljárástól függetlenné tenni, nem lehet. Ahol tehát eredmény van, ott minden bizonnyal feltaláljuk az okot, amely azt megteremtette. És mily csodálatos, sok esetben nem is valami tudományosan alátámasztott módszeres megnyilatkozásnak a következménye az, hanem csak a tanári ügyesség, találékonyság, ötletesség velejárója. A testnevelési tanári munka során sok mindenhez kialakul olyan eljárás, amelyet az adott viszonyoknak megfelelően helyesnek tartunk, azt sikeresen alkalmazzuk és