Testbevelési Tanárok Közlönye, 1944 (12. évfolyam, 1-2. szám)

1944-01-15 / 1. szám

lás alól, egészen természetesen m­entsük­ fel őket! Nem a betegek és a saját hibáján kívül gyengélkedő tanuló leértékelése ez, csak a nevelési rendszerünk egyik alaptételének megvédése. Mégis van elég kibúvó, ellentét a nevelés és a valóság között. De ennek a gondolatnak a terjesztése, megvalósítása vagy elodázása (és elsikkasztása) dönti el a nevelési elveink egyenes, vagy fordított irányú hatékonyságát. Gondoljunk arra, hogy a már értelmes tanuló előtt kiáll óránként, osztályonként 2­—3 felmentett tanulótársa. Ezek között van beteg is, de van akinek csak valami „kis” baja van. Ezek a tanulók a testneve­lési órán viháncolnak, rendetlenkednek. Te­hát még a legelemibb követelménynek, a fegyelmezettségnek sem tesznek eleget. Ezekről nem mi, hanem tanulótársai tud­ják legjobban, hogy vagy betegek, vagy csak „kis" bajuk van. Látják, hogy éveken át betegeskedtek vagy színlelték azt. Már tanu­lótársaira is kedvezőtlen hatású, ami „a bizonyítványos” felmentett é­s az elbí­rálása kibül lejátszódik. A felmentett ta­nuló azért mindenben úgy részesül, mint aki végig tett, dolgozott mindent. Sőt! Sok­szor meg primus inter pares előnyökre tesz szert. De a csattanója akkor van, amikor a felmentett iskoláját elvégezvén, a leg­jobb helyeket, a teljes embert kívánó ve­­zetőhelyeket, jó­ húsosfazék melletti helye­ket foglalja el. Olyan helyet, ahol csak egészséges ember tölthet be komoly, eskü­höz méltó hivatást. Nagyot néz a kemény munkában megedződött társa, hogy ni­ni, már a nyolc évig felmentett társa teljesen rendbejött, meggyógyította a felmentés! Mi véleménye lehet a kiforrott, gondol­kozni tudó ifjúságnak a közoktatásügy el­méleteiről, mikor ott látja a legnagyobb el­lentéteket, ahol az embereket, a magyar jö­vőt formálják. Ez a gondolat a tanmót vé­gig kíséri egész életen át. Ez a gondolat, melyet az intézetben tapasztalatból szer­zett, formálja a magyar élet nem egy poszt­ját. Azok az elnézett esetek, azok a kivétele­zett felmentések, a felmentéseket semmi né­ven nevezendő komoly bírálat és az élet­ben tapasztalt „felgyógyulás”, a teljes erőnlétet mutató versengés és azonkívül a könyökölés, mind a magyar nevelésügy népbetegségei. A nevelésügyben megbújt hasonló tévely­gések, melyek az életben homlokegyenest az ellenkezőjéről győzik meg a szenvedő felet, irtózatos tehertételt jelentenek. Ezek erőfeszítésünk teljes eredményét, hatását, megvalósítását késleltetik. Somorjai László: MÓDSZER ÉS TECHNIKA Az iskolai testnevelés és sportfoglalkoz­tatás jónak tartott és igazoltnak tekintett elvek alapján történik. Ezek az elvek egy­részt az oktatás módszeréhez, másrészt pe­dig az oktatás technikai megnyilatkozásai­hoz irányt adnak. Az oktatás módszere­ és technikája között nehéz éles határt vonni.. A módszer (a metódus) az oktatási eljárás elméletét foglalja magában. A technika vi­szont­ a módszeres elgondolások kivitele­zésekor alkalmazott — célt szolgáló — el­járás. A módszer tehát az oktatás tudomá­nyosabbik része­. A módszernek van meg­alapozottsága, tudományos háttere. A tech­nika ezzel szemben ,,csak” célszerűséget biztosít. Tehát az oktatás eljárásában mind­azt, amiről azt tartjuk, hogy a cél elérésé­hez szükséges, hasznos, jó, időt takarító, mechanizálható, de az eredménynek csak közvetett meghatározója. A technika nem oktatási cél, hanem az oktatásban csak a tanári munka adminisztrációs részét köny­­nyíti meg. A sebészetben a tudományos fel­­készültség szintén nem elegendő. Ott sem elég a jót csak tudni, hanem azt végre is kell hajtani. Ott is meg­vannak azok a technikai fogások, amelyek a műtét sikerét, a sebész munkájának eredményességét biz­tosítják. Az iskolai testnevelés és sportélet kere­tében az elméletileg jól megalapozott he­lyes módszer és a lehetőségeket kihasználó, a célt szolgáló jó technikai, a legfőbb ered­ménymeghatározók. A tanári munkára u. i. fényt vet, hogy tanítványai közül hányan, mit tudnak? Így, az eredményt, az oktatás során követett eljárástól függetlenné tenni, nem lehet. Ahol tehát eredmény van, ott minden bizonnyal feltaláljuk az okot, amely azt megteremtette. És mily csodálatos, sok esetben nem is valami tudományosan alá­támasztott módszeres megnyilatkozásnak a következménye az, hanem csak a tanári ügyesség, találékonyság, ötletesség vele­járója. A testnevelési tanári munka során sok mindenhez kialakul olyan eljárás, amelyet az adott viszonyoknak megfelelően helyes­nek tartunk, azt sikeresen alkalmazzuk és

Next