Tipográfia Testedző Egyesület Sportlapja, 1991 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1991-02-01 / 1. szám
A SZÍVE AZÉRT VISSZAHÚZZA... Ma már inkább vadászik Dr. Mónus András, az OTSH Tudományszervezési és Sportegészség- ügyi osztályának vezetője nem ismeretlen a tipográfiások íjászai között. A történet kezdete 1959-re nyúlik vissza, amikor frissen végzett tornatanárként az érdeklődése a lőtérre „csalta”. Az egyik margitszigeti versenyre ment el, majd ezt követően néhány újabb íjászversenyt szurkolt végig. Mivel az íjászat már akkor sem volt közönségcsalogató, tömegeket mozgósító sportág, hamar feltűnt a jelenléte. Mint tornatanárt felkérték, segítsen a válogatottak erőnléti felkészítésében. Az igenlő válasznak egy feltétele is volt, mégpedig az, hogy szeretne ő is versenyezni. A kölcsönös „üzletkötés” után az MHSZ lövészklubjának lett a versenyzője, - így kezdődött - meséli -, de sajnos ez a szakosztály hamar feloszlott. A baráti és sporttársi köröm segítségével igazoltam át a Húsosba, a Tipográfia elődjébe. Mint versenyző és mint társadalmi edző egyaránt tevékenykedtem. Alig egyéves aktív sportolás után megnyertem egy kisebb versenyt, melynek eredménye megjelent a Népsport 1960. június 13-i számában - mutatja a mára kissé megsárgult hajdani újságot. Nem sokkal ezután a válogatott keretbe, majd a csapatba is bekerültem. Ez egészen 1967-ig ment, ezután bíztak meg a válogatott keret edzésével. Emlékszem, az első külföldi versenyünk Hollandiában volt... - idézi a múltat. Ugyanakkor a tipográfiások mellett is dolgoztam, a legkedvesebb és legsikeresebb versenyzőim is onnan kerültek ki. Mindezt mellékállásban csináltam, mert továbbra is tanítottam a TF-en. Ez a szerelem mind a mai napig megmaradt, mert még most is visszajárok a főiskolára meghívott tanárként. De visszatérve a múlthoz és a Tipográfiához, mint már mondtam, a legszebb éveim és emlékeim hozzájuk kötődnek. Barta Margit, Nagy Gyöngyi, Hamvas Ági, a női csapat, akik felállhattak az Eb-dobogóra vagy Nagy Béla, aki a moszkvai olimpián az ötödik helyen végzett. Sőt a mesteredzői fokozatomat is Nagy Bélának köszönhetem. Sok szép hazai és nemzetközi sikert eredményezett ez a szakosztályi baráti légkör, amely végül is az egész sportágat jellemezte. - Mindez meddig tartott? - 1983-ban kerültem az Országos Testnevelési és Sporthivatalba, s ezt már nem lehetett összeegyeztetni a válogatott irányításával. Még a moszkvai olimpián én vezettem a csapatot, de aztán átadtam a stafétabotot. Itt az OTSH-ban (azóta most ismét ez a nevünk) élhetem ki a sporthoz, testneveléshez kapcsolódó vágyaimat, mert a mi feladatunk a diáksport, szabadidősport, utánpótlás és a versenysport, a testkultúra tudományos megalapozása, mindennek a hazai és nemzetközi vonatkozásaival együtt. Ez is egy szép feladat, hihetetlenül összetett és végül is az egész nemzet sportkultúráját érinti. - Ez biztos lényegesen nagyobb áttekintést ad az egész magyar sportéletre, de úgy veszem észre, a szíve mélyén az íjászatot szereti leginkább... - Ez azért természetes, hiszen más egy olyan helyen tevékenykedni, ahol a befektetett munka eredménye a következő versenyen lemérhető, vagy egy ilyen elméleti és lényegesen távolabbi eredményt produkáló területen dolgozni. Ennek ellenére nem mindegy, hogy a felnövekvő generációk milyen egészségesen nőnek fel. - Az íjászattal végleg szakított? - Erre még gondolni sem szabad. Igaz, már ritkán veszek íjat a kezembe, de a szívemben mindig íjász maradok. Legutóbb éppen a Tipográfia íjászszakosztályának jubileumi versenyén álltam rajthoz, és kategóriámban a második lettem... Még nem is olyan régen a lányom is íjászott, s ez is kicsalt a lőtérre. Igaz, közben megkedveltem a vadászatot, és ma már inkább puskát fogok. De csak apróvadra, mert egyébként sajnálom az állatokat. Ez utóbbi amellett, hogy megfelelő mozgást biztosít, emlékeztet az íjászatra is. Ebben a körben szintén nagyon jó a légkör. Ezt azért igyekszem kihangsúlyozni, mert mindig meghatározó volt egy-egy szakosztály, sportág életében a társaság, a baráti hangulat. - Ha már említette a vadászatot, azért az kicsit más, hiszen nincs sok esélye az állatnak. De azért hasonlítsuk össze úgy, hogy milyen eredményt ért el sportolóként és vadászként? - íjászként 1070 kör volt a csúcsom, de ez az akkori felszerelésekhez képest elég jónak számított. 50, 70 és 90 méteren tartottam az országos csúcsot, igaz, nem sokáig. Vadászként a napokban, lőtt róka a legnagyobb zsákmányom, leginkább fácánt, nyulat kapok puskavégre... Mayer György Edzőként a válogatott élén Versenyzőként íjjal a lőállásban 3