Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-13 / 137. szám

fi Asszonyoknak • Asszonyok a határban Máshol és máskor is úgy történik, amikor idegen köze­ledik egy munkálkodó asszony csoport felé, hogy kíváncsian nézegetik, találgatják, ki az s őszintén szólva kissé bizalmat­lanok is. Na, de nem is lenné­nek igazán asszonyok, ha az­után annál nagyobb hanggal ne indulna meg a beszélgetés. Egyszóval csak el kell indíta­ni a lavinát és aztán megy mint a vízfolyás. Így történt ez nem olyan régen a bonyhádi Dózsa Népe Tsz kertészetében is, ahol egy 12 főből álló női munkacsapat dolgozott szorgal­masan. — Befej­eztük a palántaülte­­tést — mondják többízben, — aztán gondoltuk, hogy az ebéd­időig kapáljuk a káposztát, eléggé gazos, mostanában nem szűkölködött az ég, volt esi bőven. — Gondolom örülnek az ilyen parasztünnepnek, m­ert amikor esik, vagy a felázott ta­lajon nem lehet dolgozni, ki­pihenhetik kissé magukat? — Nagyon téved — válaszol­nak azonnal többen is, — mi akkor is dolgozunk, ha esik, mert olyankor lehet a legjob­ban palántát ültetni, ha pedig ilyen munka sincsen, készítjük az árut eladásra. Van itt mun­ka bőven, csak csinálni kell. A beszélgetés során szóba­­került az is, hogy ki, mióta dol­gozik a termelőszövetkezetben. Többségük három-négy év óta folytatja a szövetkezeti életet, s Hegyi Vendelné pedig kere­ken tíz éve. — Tíz év bizony hosszú idő — kezdte a beszélgetést Hegyi néni. — Sok jót, s kevesebb rosszat megértünk mióta a hat holdat az 1600 négyszögöl ház­tájival cseréltük fel. Férjem beteges ember, éjjeliőr, én a lá­nyommal dolgozom. Februártól még egy napot sem hiányoz­tam. — Abbamarad a beszélge­tés, Hegyi néni egy takaros házra mutat. — Na, itt lakom. Ezt a házat azóta építettük mióta a szö­vetkezetben dolgozunk, tessék kerüljön beljebb. Hess, te csi­be, liba, hiába megéheztek az állatok. Na várjatok, adok mindjárt enni. — S már szórja is a kukoricát, a kiscsirkéknek a darát. — Ebből a nagyobb fajtából, ha jól emlékszem — mutatott a rántanivaló csir­kékre — negyvenegy van. A közepesekből több mint hat­van. A napokban is kell egy tyúkalja, kettő pedig még ül. Aztán van tizennyolc libám, nyolc süldőm, ebből kettőt le­szerződtünk, meg van egy te­hén. Ez az állomány. Csak az a baj, hogy kicsi a helyünk. Úgy gondoltuk, hogy rövidesen építünk egy nyári konyhát, ké­sőbb pedig az utcai részhez egy szobát. Mind szép és dicséretre méltó dolog, amiről Hegyi néni be­szél, amelynek a megvalósítása saját magukon múlik. Igyek­szik is a család, becsülettel helytállnak a tsz-ben, s talán még annyit kérdeznék, mikor van ideje a házimunka elvég­zésére? — Bizony, nálunk parasztem­bereknél előfordul, hogy reggel nem­igen jut ahhoz idő, hogy kitakarítsunk, rendbehozzuk a szobát. Sok munkát ad az ál­latállomány ellátása, utána pe­dig igyekszünk munkába men­ni. S többször mikor este bi­zony fáradtan hazaérünk, az­után kezdek vacsorát főzni és utána végzem el a házimunkát. Nagytakarításra, mosásra, me­szelésre pedig legtöbbször va­sárnap kerül sor. Ilyenkor tud­ja az ember a legtöbb házimun­kát elvégezni, mert hétfővel már a közösben vár a sok ten­nivaló. P. R. MIT MOND A §? Kit kell a gyermek apjának tekinteni? Válaszol: DR. STEINBACH JÁNOSNÉ ügyvéd (Folytatás:) Ha a gyermek apja sem az anya házassági köteléke vagy utó­lagos házassága, sem teljes ha­tályú apai elismerés alapján nem állapítható meg, az apaságot bí­rói úton lehet megállapítani. A bíróság a gyermek apjának nyil­vánítja azt a férfit, aki a) az anyával a fogantatási időn belül életközösségre utaló körülmé­nyek között huzamosabb ideig együtt élt, b) az anyával a fogan­tatási időben huzamosabb időn át együtt élt, vagy c) az anyával a fogantatási időben érintkezett és az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alaposan kö­vetkeztethető, hogy a gyermek ebből a viszonyból származik. Az együttélés alapján az apaságot nem lehet megállapítani, ha a körülmények szerint lehetetlen, hogy a gyermek az említett kap­csolatból származik. Az apaság bírói megállapítását maga az apa, a gyermek, a gyer­mek halála után leszármazója kérheti. Ha az anya a gyermek születé­se után házasságot köt, férjét a gyermek apjának kell tekinteni, ha a) sem az anya korábbi há­zassági köteléke, sem teljes ha­tályú elismerő nyilatkozat vagy jogerős bírói ítélet alapján nem állapítható meg, hogy ki a gyer­mek apja és az apaság megálla­pítása iránt más férfi ellen per sincs folyamatban; b) a férj a gyermeknél legalább tizenhat év­vel idősebb és c) a férj a házas­ságkötéskor a gyermekről tudott, ennek ellenére a házasság meg­kötését megelőzően az anyakönyv­vezető előtt nem jelentette ki, hogy a gyermek nem tőle szár­mazik. Vita esetén annak bírói meg­állapítását, hogy az anya utóla­gos házasságának hatálya a gyer­mekre kiterjed, a gyermek, a gyermek anyja vagy annak fér­je kérheti. (Családjogi Törvény 38—39. §.) Halételek egyszerű módon A megtisztított halat mindig jól kimossuk, galuskaszűrőn le­csurgatjuk. Bárhogy készítjük, fő­zés előtt 1 órával besózzuk, de ha este kapjuk a halat, besózva te­gyük el a másnapi főzéshez. RÁCOS HAL (ELŐÉTEL­NEK IS JÓ) Süllőt vagy pontyot megtisztí­tás után egy darabban besózzuk. Két óra hosszáig állni hagyjuk, az­után a hátát 2 centiméteres tá­volságra bevagdaljuk. Karikára vágott vöröshagymát és keskeny, hosszú csíkokra vágott sós szalon­nát rakunk a bevágásokba. Pap­rikával kevert liszttel jól meg­lisztezzük, 2 deciliter tejföllel le­öntjük. Mellérakunk karikára vá­gott, besózott burgonyát, vagy ha van, kis apró, gömbölyű újbur­­gonyát. Forró sütőben, fedő alatt sütjük. Erős tűznél fél óra alatt megsül. PAPRIKÁS HAL Ehhez nagyon jó az apró hal is. Elkészítjük a paprikás levet, csak annyit, amennyi ellepi, ös­­szetétele: zsír, vöröshagyma, ró­zsapaprika, zöldpaprika, kevés paradicsom. Mikor félig megfőtt, beletesszük a sózott halat, felfor­­rástól számított 15 perc alatt kész. PONTY, RIZSESEN LERAKVA Személyenként 2 deka rizst, 1 deka zsírt számítunk. Forró zsír­ban átsütjük, forró vízzel leönt­jük, petrezselyemzöld, só, bors hozzáadásával majdnem készre főzzük. Kizsírozott tűzálló edény­be belesimítjuk, rárakjuk a be­sózott felszeletelt pontyot, leönt­jük tejfellel. Forró sütőben fél órát sütjük fedő alatt. Ha nem sülne el eléggé a tejfel, fedő nél­kül még egy kicsit tovább süt­jük. SÜLLŐ, BURGONYÁVAL Egy zománcos tepsit vagy lá­bast vastagon kikenünk fagyos zsírral. Erre karikára vágott, be­sózott nyers burgonyát teszünk rá felébe vágott főtt tojásokat. Erre helyezzük a besózott hal­szeleteket. Behintjük rózsapapri­kával, 2 deciliter tejjel, 1 deci­liter tej, 2 deka olvasztott zsír keverékével leöntjük. Egy órát sütjük sütőben, fedő alatt. An­­­nyi lé legyen rajta, hogy ellepje. Sülés közben levéve­ öntözzük. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Sittiről nem árt tudni Próbareggeli Azért nevezik reggelinek, mert a betegnek üres gyomorral kell megjelennie a vizsgálaton. Egyéb­ként gyomorsav meghatározás­nak nevezhetnénk. Vizsgálatkor a beteg zsemlét, illetve teát fo­gyaszt el, majd meghatározott idő múlva a gyomor tartalmát gumicsövön át kiemelik, így ál­lapítják meg, mennyi sav kép­ződött a gyomorban. »Belső« láz Hiába mondják egyesek, hogy »belső« lázuk van, amelyet a láz­mérő nem mutat: nincs belső és külső, csak egyféle láz van. Lá­zunk akkor van, ha a test hőmér­séklete 37 fok fölé emelkedik­. A test hőmérsékletét hóanaljban mérjük. Szájban 1—2, végbélben 4—5 tizeddel mutat többet a láz­mérő. Az emberi test legmele­gebb szerve a máj. Ott egy-más­­fél fokkal magasabb a hő, mint a test felületén. De ez sem belső láz, mert az egyes szervek kö­zött az arány állandó. Hol keletkezhet rákos daganat? A hámszövet rosszindulatú da­ganatát nevezzük ráknak. Jel­lemző tulajdonsága, hogy igen gyorsan növekszik és a környéki nyirokcsomókban hasonló rákos daganatot okoz. Mindenütt előfordul, ahol a szervezetben hámszövet van: a gyomorban, a belekben, az emlő­ben, az ajkon, a tüdőben a bőrön, a májban, a hólyagban és a mi­rigyekben. Nevét onnan kapta, hogy a gyomorrák olyan vörös és olyan alakú, mint a főtt, folyami rák. Ha idejében felismerik, rönt­gensugárral, rádiummal és mű­tét útján gyógyítják. A rákszűrő vizsgálatok azért hasznosak, mert elősegítik a rák korai fel­ismerését. i nem lesz gond a befőzés A kereskedelem felkészült a befőzési idényre. Az idén per­gament papírban és celofánban nem lesz hiány, a tavalyinál mint­egy 5 százalékkal több kerül az üzletekbe. A kereskedelem ille­tékes szervei megállapodva a SZÖVOSZ-al a falusi üzleteket is ellátta a befőzéshez szükséges papír és üvegáruval. Bármilyen nagy is lesz a gyü­mölcstermés, a háziasszonyok megnyugtatására közölhetjük, be főző üvegekből, pergament papír­ból és celofánból nem lesz hiány. HÍREK Remek téma némi csalódással A dombóvári járási népi ellen­őrzési bizottságon a minap kö­zölték velem, hogy ellenőrzéseik során az egyik italboltban gya­nússá vált előttük a bor. Mintát vettek belőle s f elküldték Buda­pestre az Országos Borminősítő Intézetbe felülvizsgálás céljából. Az intézet hivatalosan közölte, hogy a bor forgalomba nem hoz­ható! Hegyeztem a ceruzámat: no, megálljatok csak ti »illetéke­sek«... Mégis csak több a soknál, hogy olyan bort akartok meg­itatni a dolgozókkal, amelyről a vegyvizsgálat is megállapítja, hogy »forgalomba nem hozható«. Már megfogalmaztam magamban a bírálat címét is: »Mikor lesz­nek hajlandók kivonni a forga­lomból a minősíthetetlenül rossz bort?« Kicsit bonyolult, de azért* — DOMBÓVÁR TIZENÖT­­ÉVES TÁVLATI FEJLESZTÉSI TERVÉBEN szerepel többek kö­zött, hogy a TÜZÉP-telep helyén egy 20 tantermes iskolát építe­nek, amelyben a napközi otthon részére is biztosítanak helyet. A TÖRÖK SZÁLLODATULAJ­DONOSOK a hátvakarók ellen. Az isztambuli bazárokban egyéb melléktárgyak mellett rendkívül sok hátvakaró kefét is árulnak. A török szállodatulajdonosok a közelmúltban felk­érték az ille­tékes hatóságokat, tiltsák el a hátvakarók árusítását, mert azok igen károsan befolyásolják az üzletmenetüket. A turisták egy része ugyanis a sok hátvaka­­róból bizonyos kedvezőtlen kö­vetkeztetéseket von le a hotel­szobák és hotelágyak állapotáról. — JÚNIUS 14-ÉN DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR parkavató ünnepsé­get rendez a szakcs—borjádi szo­ciális otthon vezetősége. Az ün­nepségen Pető József és tánc­zenekara szórakoztatja a közön­séget. — EGÉSZ ÉVBEN JÓL DOL­GOZOTT a Dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium vöröskeresztes szakköre. A szakkör házi beteg­ápolási előadásokat rendezett gya­korlattal egybekötve, a város or­vosai egészségügyi előadásokat tartottak a tanulóknak az élet kü­lönböző területeiről. A szakkör tagjai iskolájuk életéről két al­bumot készítettek, egyiket a Vö­röskereszt Országos Központjá­nak, a másikat egy szovjet isko­lának küldték el. A tanév végén az iskolai vöröskereszt kiállítást is rendez, ez fejezi ki legjobban a tartal­mat. És most következett az a bizo­nyos »némi« csalódás. Közölték velem, hogy az a bizonyos bor semmi esetre sem vonható ki a forgalomból. Ugyanis, míg tar­tott a vizsgálat, az italboltban nyugodtan mérték a bort és mire megjött a végeredmény, addigra el is fogyott. Nagyon örvendek, hogy vélet­lenül nem tértem be ebbe az ital­boltba és nagyon sajnálom azo­kat, akik betértek és valahogyan furcsának tartom az ilyen dolgot. Mindjárt arra gondoltam, hogy mi lenne, ha mondjuk a gomba­fogyasztók is mindig csak utólag tudnák meg, hogy jó gombát fo­gyasztottak-e, vagy esetleg em­beri élvezetre alkalmatlan mér­ges gombát. B. F. — TELEFONFÜLKE »HÖL­GYEK« — »URAK« RÉSZÉRE. London egyik polgára, aki nyil­vánvalóan sokat és hosszasan vá­rakozik nyilvános telefonfülkék előtt, levelet írt a »Star« szer­kesztőségéhez és abban javasol­ja, hogy az utcai telefonfülkéket — más nyilvános berendezések mintájára — »Hölgyek« és »Urak« felirattal lássák el »Miért nincsenek telefonfülkék férfiak részére —­ kérdi Leslie C. Copping. — A nők sokszor húsz percig is megszállva tart­ják a fülkéket, tehát elérkezett az ideje annak, hogy csak egy­másra várakozzanak. Biztos va­gyok benne, hogy ilyen módon néhány hölgy" rövidebbre fogná marathoni beszélgetéseit.« — ALSÓNÁNÁN a kultúrott­­hon rendezésében június 21-én kiállítás nyílik az iskola úttörői­nek és Bakos Mihály helyi nép­művész munkájából. — JÚNIUS 20-ÁN ÉVZÁRÓ BÁLT rendeznek a bonyhádi já­rási művelődési ház szakkörei. Az Alsóleperdi Állami Gaz­daság azonnali belépésre keres univerzális szerelőt 7—8 Ft órabérrel,­­f­ fejadag és illetményföld járandó­sággal. Üzemi konyha, mun­kásszállás, esetleg lakás biz­tosítva van. Értesítést az Al­sóleperdi Állami Gazdaság Dalmand, címére kérünk. Azonnali belépésre keres műszaki vezetőt a Simontornyai Ve­gyes KTSZ. Szakmai képzettség és önélet­rajzot kérünk levélben. 1959. június 13. Apróhirdetések MÉHÉSZFELSZERELÉS eladó, kaptárak, pergető, beépített ke­ret és viasz. Szekszárd, Beloian­nisz u. 41. ELADÓ Szőnyben 400 négy­szögöl telek gyümölcsössel, szo­­ba-konyhás lakással. Cím: Tata­bánya TV épület III/38. Mészáros Pál, ELADÓ 2 szoba, konyha, kam­ra, nyárikonyha és mellékhelyi­ségekből álló ház. Cím: Szek­szárd, Mikes u. 25. ELADÓ 250-es DKW príma ál­lapotban, 7,8 lóerős villanym­otor 12 kalapácsos darálóval. Szek­szárd, Kálvin­ tér 9. ELADÓ 3 szoba, konyha, kam­­ra, nyárikonyha, pince, istálló, góré és mellékhelyiségekből álló nagy telkes ház. Batthány u. 18. Érdeklődni lehet: Szekszárdi Hirdetőben. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrics Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20—10. 20­11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4á. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széll István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 1] Ft

Next