Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-16 / 219. szám
2 Nyugati jelentés szerint Eddig több mint 2400 amerikai gép veszett el Vietnamban A 28 nyugati állam által fennnami területek bombázásának beta az Egyesült Államokat, hogy tartott londoni stratégiai tanulmás büntetése a helyzet egyik kulcs- tegye meg a kezdeményező lépények intézete most közzétett új fontosságú tényezője. sehet Az angol egyház 62 éves jelentése szerint az Egyesült Ál- Michael Ramsey canterburyi őr- , ... , lamok öt év alatt 2400 repülőgépek Chicagóban tartott sajtóértekeje hangsúlyozta, a háború csak pet és helikoptert vesztett a vietkezletén a vietnami háború gyors pusztulást hozhat és a háborúnak nami háború következtében, míg befejezését sürgette és felszólított valójában nem lehet nyertese, a VDK légierejének veszteségeit a jelentés körülbelül ötvenre teszi. Ez év júliusában összesen 465 000 főnyi amerikai katonaság tartózkodott Vietnamban. Az összlétszám 1968. közepéig valószínűleg eléri, vagy túlhaladja az 570 000 főt — hangzik a jelentés. Egy év alatt négy háború folyt a világon, (a vietnami, a jemeni, az arab—izraeli háború és a nigériai polgárháború), de a katonai erők bevetésével lezajlott nagyobb események vagy zavargások száma 1966. júliusától 1967. júliusáig elérte a 28-at. A portugál gyarmatokon folyó hadműveleteket a jelentés csupán az utóbbi kategóriába sorolja. Amerikai repülőgépek pénteken folytatták támadásaikat a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. Miként a UPI jelenti, a hajnali órákban B—52-es amerikai gépek több tonnányi bombát szórtak a demilitarizált övezettől körülbelül kilenc kilométernyire északra fekvő területekre. Amerikai pilóták a támadás után azt állították, hogy három északvietnami rakétaszállító berendezést találtak el. Elítélték Dzu ügyvédet Miként az AFP közli, a saigoni bíróság pénteken összesen kilenc havi börtönbüntetésre ítélte Dzu ügyvédet, a nemrég Dél-Vietnamban tartott elnökválasztások második helyezettjét. A bíróság az ügyvédet a börtönbüntetésen kívül 130 000 frank lefizetésére is kötelezi. A Saigonban csütörtökön megalakult ellenzéki front vezetője Dzu, nem jelent meg a bíróság előtt és ezért a tárgyaláson három ügyvédjétől is megvonták a szót. Dzu ügyvédei az ítéletet megfellebbezik. Az újabb tárgyalásra valószínűleg hat hónap múlva kerül sor. Paul Martin kanadai külügyminiszter csütörtökön Ottawában tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy O. W. Dier, a vietnami nemzetközi ellenőrző bizottság kanadai képviselője a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Hanoiban járt és ott megbeszéléseket folytatott Észak-Vietnam vezetőivel, hogy tájékozódjék a hanoi kormány véleményéről. Paul Martin a továbbiakban kifejtette, az észak-viet- sz Humanité Algériáról Párizs (MTI) Az Humanité je tartottak, a szabadon bocsátottentése szerint Algériában a kétak. Mások szabadlábra helyezézelmúltban börtönbüntetéssel sét is ígérték, ebből azonban sújtották az UGTA szakszerve- semmi sem lett Nincs semmizeti központ és algériai diákszó hír sem Ben Bella elnök, sem vétség több aktivistáját. Moham Ben Alla nemzetgyűlési elnök med Búdra és Mohammed Réz sorsáról. A legutóbb Algírbazin szakszervezeti vezetőket a visszaszállított Hocine Zahuane. Constantine-i bíróság zárt ajtók Besir Hadzs Ali és Mohammed mögött két, illetve háromévi H&bri és eltársaik továbbra is börtönbüntetéssel sújtotta „bűn- börtönben vannak. Az újabb elszövetkezés” vádja alapján. A nyomó intézkedések semmi jót két szakszervezeti vezető ellen sem ígérnek. Rumedien a mármég 1966-ban indult eljárás, ez gósított diákokhoz intézett auév márciusában azonban az FLN gusztusi beszédében kijelentette: végrehajtó titkárságától írásos Egymillió fiatal emberre, fiúra biztosítékot kaptak, hogy sem és lányra van szükség a szabadmiféle büntető eljárást nem folyság és a szocializmus építésének tatnak ellenük. Ennek ellenére védelmében...” Ugyanakkor mimost elítélték őket. Ugyanezzel szánt azok az aktivisták, akik a a váddal három diákvezetőt is szabadság és a szocializmus legelítéltek jobb védelmezői közé számító Az Humanité szerint Algériának, két év óta fogságban sínyban augusztus utolsó hetében .. .... néhány szocialistát — akiket fednek anélkül, hogy bármiféle már több mint egy éve fogva vádat is emeltek volna ellenük. TOT,VA MEGYEI NEPtJSAQ 1967. szeptember 16. Bonn elitéli De Gaulle-t Bonn (MTI) Von Hase, a bonját az Odera—Neisse vonalról, de a kormány tájékoztatási állam- reméltük, hogy ezt nem olyan titkára csak pénteken nyilatkoz ellentmondást nem tűrő határozott a szerdán a késő esti órák-zottsággal teszi” — jelentette ki ban megtartott minisztertanácsi az újságíróknak a bajorországi ülésről, amelyen a francia ál- Kreuthban szabadságát töltő lamfő lengyelországi nyilatkoza- Willy Brandt nyugatnémet kültait tanulmányozták. A szóvivő ügyminiszter. Hozzáfűzte: „Nincs kijelentette: szó arról, hogy e kijelentések „A szövetségi kormány egy- megzavarnák az NSZK és Franhangúlag és határozottan vissza- «aország kapcsolatait, mert a két utasította De Gaulle tábornoknak közötti szoros kapcsolat az Odera-Neisse határról tett ki- TM»?denkor szükséges függetlenül jelentéseit és állást foglalt azok attól, hogy milyen kormány lehal a tézisekkel szemben, ame tesul Bonnban van Párizsban . lyeket De Gaulle a jelenlegien- Arra a kérdésre, nem lenne-egyes közigazgatás alatt álló ke- helyes, ha a bonni kormány elleni német területek történelmét ismerné az Odera—Neisse határvázolva kifejtett.” Von Hase hoz vonalat, hogy több cselekvést ráfűzte: az Odera—Neisse hazászabadságot nyerjen „új keleti ren túl fekvő területek „évszá- politikájához”, az NSZK külügyhadok óta történelmileg német minisztere azt válaszolta: Bonn területek és német lakóikat jog arra törekszik, hogy olyan megtalanul száműzték” oldást találjanak, amely „beleszámítani lehetett rá, hogy illeszkedik az európai békés rend De Gaulle elnök Lengyelország- dezés egészébe és mind a két népban elmondja ismert koncepció jóváhagyhassa”. Marko Nikezics jugoszláv kül- Nyikolaj V. Faggyejev, a ügyminiszter De Gaulle elnök- KGST titkára Prágában tarkel történt találkozása után krtózkodik. Faggyejevet fogadta jelentette, hogy átnyújtotta neki Otakar Simunek, a KGST végre Tito jugoszláv elnök meghívó-hajtó bizottságának elnöke, a sát Jugoszláviába. Nikezics hoz csehszlovák minisztertanács elzáfűzte, hogy De Gaulle elnök a nökhelyettese, Faggyejev csehmeghívást elfogadta. A hivatal szlovákiai tartózkodása idején los látogatás időpontját később megtekinti a brnói nemzetközi állapítják meg a vásárt. * * Az indiai honvédelmi tranisztérium szóvivője szerint a Szika’a^ negyven százakim—kínai határon a csütörtöki lokkal nőtt Franciaországban a nap folyamán csupán elszórt munkanélküliek száma. Most lövöldözés volt, amely fél órán közzétett hivatalos adatok szert tartott. Az indiai fél a tüzet ^nt 1967. szeptember 1-én nem viszonozta. 209100 „álláskérelmet” tartottak Delhiben a jobboldali pártok nyilván. A francia statisztikai vezetői az indiai parlament hivatal számításai szerint ez a rendkívüli összehívását követelik valóságban 420 000 munkanélküli „súlyos helyzet” megvitatására, ht jelent, azaz 120 000-rel több követelésnek azonban sem a hét, mint amennyi egy esztendőbaloldali pártok, sem a könyvel ezelőtt, 1966. szeptember 1-resszus párt részéről mindeddig én volt, semmi visszhangja nem volt. • * Csütörtökön éjszaka újabb fa-Malik indonéz külügyminiszter favargások törtek ki Chicago pénteken közölte az újságírókkal, hogy az indonéz kormány négernegyedében. A zavargásohazarendelte pekingi nagykövet- hát az váltotta ki, hogy a rendségének valamennyi tagját. A őrség brutálisan rátámadt a nőnagykövetség nem tudja a munger diákok esküségére és kaját megfelelően ellátni — jelentette ki Malik . Táviái nem 18 éves lányt véresre vert. Az újabb letartóztatásokra került tani. A gyarmati rendőrség ezteue Ki jianK. tagjai nem sor Hongkong brit koronagyár után átfésülte a környező párrészesülnek a diplomatákat meg Incidens után a négernegyedetillető védelemben. Malik megje cáit felháborodott tömegek ára szggezte, hogy a diplomaták, visz-totttk eL A négerek kőzáport szakivása nem jelenti Indonézia . .. , „ ... és Kína diplomáciai kapcsolatai zúdítottak az ellenük kivezenak megszakítását, nyelt rendőrökre és kocsikat * fordítottak fel. Három rendőr és Robert Kenedi, magyar szár- két polgári személy megsebesült. mazasv angol tudós kijelentette, nincs messze az az idő, amikor mesterségesen lehet helyettesíteni az emberi test valamennyi szervét, beleértve a szívet és az agyat is. — Ez, — fűzte Hozzá a tudós —, új megvilágításba helyezi az emberi halhatatlanság kérdését. * Joszip Braz Tito, a JSZSZK elnöke csütörtökön este Brioni szigetén vacsorát adott a nem hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó Antonin Novotny csehszlovák elnök tiszteletére. A Vénusz—4. úton a Venus felé Moszkva (TASZSZ) Az 1967. 39 638 000 kilométerre távolodott június 12-én felbocsátott Vénusz már el a Földtől. ? s,^í?ez automatikus űrállo- Az űrállomás berendezése és más 1967. október 18-án fogjak műszerei kifogástalanul működtetkezni a Venus bolygóval írnek. A szükséges villanyáramot ja a TASZSZ számára készített napfényelemektől kapja. Az űrcikkeben zborodumov mérnök, állomás belsejében a hőmérséik Földi parancsra július 29-én lez nem haladja meg a húsz fok módosították a Vénusz—4 röppá- Celsiust, jóllehet a Vénusz—4 jelyárat és az űrállomásról ezután lentősen közelebb került a Napérkezett telemetrikus adatok, valot, lamint a mérések arra mutatnak. A cikkből kitűnik, hogy amihogy az űrállomás új röppályájakor az űrállomás találkozik majd került és a kitűzött programnak a Venus bolygóval, a Föld és a megfelelően folytatja útját. Szép bolygó között a távolság körült ember 15-ig a Vénuszo 4 belül 80 millió kilométer lesz. Újabb letartóztatások Hongkongban Hongkong (UPI) Pénteken a környéket sikerült megtisztiletartóztatásokra került tani Amaton. Az egyik bíróság előtt kokat és 15 személyt, köztük hátöbb mint százan tüntettek, három nőt, letartóztatott, vezetve a letartóztatott Peking- Hongkong Taipo negyedében, barát kínaiak szabadon bocsá- ugyancsak pénteken egy rendtását. A tüntetők megkísérelték . . , , , behatolni a bíróság épületébe, oa razzia során kínai P«**de a rendőrség útjukat állta, gondaamyagokat koboztak el és Újabb egységek mozgósítása után négy személyt őrizetbe vettek. Alkoholisták az orvos körül gyét. Felkeresi azokat, akik már átestek az elvonókezelésen. Beszél velük. Érdeklődik utánuk családtagjaiknál, szomszédaiknál. Kire mi a panasz, ki hogyan viselkedik. Pénteki napon a főorvos is meglátogatja volt pácienseit. — Általában hatásos a megyeKöszönnek és fogadkoznak. gikus történeteket hall nap, mint Amikor részegek, akkor is az is- nap. Már megszokta? Lehet. Ami lencsem. Megszeppennek egy kilendőség határán tárgyalnak ve- kor beszél az alkoholistákról, cszt. Hiszen az alkoholistában jó sem. Sikerült tekintélyt szereznem előttük. A leheletükről olyan együttérző hangsúllyal ejti adag önállótlanság, befolyásolha____ a szavakat, mint akármelyik más jóság, szolgalelkűség lappang, megmondom, mit ittak. „Ugye orvos, aki aggódik betegei sorsa Tartanak tőlem, maga sörbe tette a rumot?” A felett páciens csak csodálkozik, hogyan kit nevezünk egyáltalán alkor jöttem rá. Pedig semmiség az hrolistának? A Magyar Nyelv Éregész annak, aki ennyit foglaltelmező Szótára szerint :„olyan közik alkoholistákkal, mint” én. személy, akinek kóros szenvedő — Milyen típusait különböz— Előfordult, hogy a rendőr iye szeszes italok rendszeres és tett meg az alkoholistáknak? becipelt magával egy páciensünket. Mindenáron ki akart bújni az elvonókúra alól. Hát, behozták, így aztán a páciens itt volt, mértéktelen fogyasztása”. — Vannak rendszeresen italo— Hogy kit nevezünk alkotók. Náluk sem testi, sem lelki holistának? — kérdez vissza Fo tünet nem fejlődik ki, „csak” Fedor László főorvos. — Aki rendlentős anyagi kárt okoznak csadó ital nélkül. Én adtam a pénzt, szeresen fogyaszt szeszes italt, ládjuknak, nem ritkán kisebba rendőr meg ment a sörért... De tanultam az esetből. Most már van „reprezentációs” készletünk is. Többé nem jövünk zavarba ... akinek életvezetését ez zavarja, nagyobb baleset áldozatai leszbefolyásolja és irányítja. Az al- nek. Vannak úgynevezett iszákoholista jelleméhez hozzátartozos alkoholisták. Szenvedélyükkö zik a botrányokozás, a rendszervált az ivás. Ha eltiltják őket az jelenség, mértéktelenség, kiszá- alkoholtól, szervezetük érzi kiámíthatatlanság. Primitív lelki al nyát. Az idősült alkoholisták, a katú emberek, reménytelen esetek. Testileg közel egy éve lesz, hogy az tönkrement, szellemileg elbutult ideggondozó gondoskodik az al emberek, koholisták kezeléséről, utógondo — Mi az alkoholelvonó kezelés zásáról is. Egy gondozónő az am tudományos alapja? buláns kezelést végzi. Délelőtt, — Olyan injekciót kap az aldélután mehetnek az elvonó alkoholista, amelynek hatására az iísok, — mindig készséggel ren- elfogyasztott szeszes ital visszadelkezésükre áll. Egy gondozónő kívánkozik. Az ismétlések során, pedig egész héten át járja a meg a kezelés alatt, az ismétlődően Reprezentációs készlettel Hatásos az orvos megjelenése Szellemileg elbutult emberek Visszaveti a gyerek fejlődését Primitív lelki alkatú emberek Lassan közel egy éve, hogy Fodor László ideggyógyász főorvos tartja az alkoholelvonó kezeléseket Szekszárdon, a rendelőintézetben. Tragikus sorsú embere' vonulnak el előtte, drámaian tra I feltételes reflex könnyen megszűnik