Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
■ Méltó keretek között ünnepeljük az ENSZ 25 éves jubileumát Pója Frigyes felszólalása az ENSZ-ben Pója Frigyes, a külügyminiszter első helyettese a magyar ENSZ-küldöttség vezetője, kedden felszólalt az ENSZ- közgyűlés 24. ülésszakának általános politikai vitájában. Az elmúlt évet egyesek a várakozások és a reménykedések esztendejének nevezték — mutatott rá Paja Frigyes, majd hangoztatta, hogy az elmúlt évben történtek sok vonatkozásban nem igazolták a népek reményeit. A vietnami kérdésben —úgyszólván semmiféle előrehaladásról nem adhatunk számot — folytatta. — Az amerikai megszálló hadsereg létszámának jelentős csökkenéséről még nem beszélhetünk. Igaz, az Egyesült Államok kormánya bejelentette 25 000, illetve 35 000 fő kivonását Vietnamból, csakhogy e kivonás nem jelent lényeges változást. — Nem mutatkozik javulás a Közel-Keleten sem. Izrael kormánya a Biztonsági Tanács 1967. november2-i határozata ellenére folytatja agresszív politikáját. Egyes nyugati hatalmak azt a látszatot keltik, mintha mindent elkövetnének Izrael meggyőzésére, s mintha nem tőlük, függne a kérdés megoldása. — Az elmúlt évben remények támadtak az európai helyzet pozitív fejlődését illetően .1$ — mutatott rá a magyar küldöttség vezetője. ' —■' A bizakodást fokozta' a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testülete budapesti űl é<vsének felhívása az európai békéről és biztonságról, illetve annak fogadtatása a világban. Puja Frigyes a továbbiakban néhány nemzetközi kérdésben részletesebben is kifejtette , a magyar kormány álláspontját. — A Magyar Népköztársaság kormánya — mutatott rá — a Vietnam elleni amerikai agresszió megszüntetését, a kérdés békés rendezését továbbra is a nemzetközi élet legfontosabb problémájánaktekinti. Delegációnk az ENSZ- közgyűlésein többször kifejezésre juttatta: Vietnamban csakis úgy képzelhető el a kibontakozás, ha az Egyesült Államok minden feltétel, és a bombázások újrakezdésével, való fenyegetőzés nélkül beszünteti a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. J* A magyar küldöttség vezetője a továbbiakban a közelkeleti helyzettel , foglalkozott, majd pedig a leszerelés kérdésével. ■ ■ Ezután arról beszélt, hogy a magyar kormány mindig síkraszállt az ENSZ egyetemességének elve mellett. Nem érthetünk egyet azzal — mondta —, hogy egyes szuverén és független álamokat kizárnak az ENSZ családjából, csak azért, mert azok társadalmi rendszere bizonyos hatalmaknak nem tetszik. Vonatkozik ez mindenekelőtt a Kínai Népköztársaságra, amelynek törvényes jogait még mindig nem állították helyre az ENSZ- ben. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a Német Szövetségi Köztársaságnak lehetővé tette, hogy üléseire elküldje megfigyelőjét, ugyanakkor a másik német államtól, a béke fenntartásáért következetesen harcoló Német Demokratikus Köztársaságtól — és más szocialista országoktól — megtagadják ezt a jogot. Ez olyan diszkrimináció, amelynek nem lenne helye az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Pója Frigyes végül kijelentette : — A Magyar Népköztársaság kormánya egyetért azzal, hogy az ENSZ fennállásának 25. évfordulóját méltó keretek között ünnepeljék. Megfontolást érdemel, vajon nem lenne-e célszerű, • hogy az ENSZ tagországai állam-, illetve kormányfői szinten képviseltessék magukat a jubileumi ülésszakon. A negyedszázados évforduló alkalmából, az általános politikai vita keretében, sor kerülhetne egyes nemzetközi problémák megoldását elősegítő okmányok elfogadására. 'Az 'izményi terrhelőszövetkezetnél,'mely a közelmúltban a hozzá ' csatlakozott Váralja, Kis- és Nagymányok, Győré és Máza területeivel, tagságával gyarapodott; immár hagyomány az, hogy évente országjárásra indul a tagság egy jelentős része. 1967-ben a'Dunakanyart 1968-ban Észak- Magyarországért látogatták meg, október 10-én pedig három autóbusz indul, a szekszárdi IBUSZ szervezésében a Balaton—Zirc—Pannonhalma —Fertőd—Sopron—Kőszeg— Szombathely—Keszthely—Hé utazások víz útvonalon. Ugyanezt az utat október 17-én még száz’ negyvennégyen’ követik. Az utazás — összesen százhúszezer forintra rúgó — költségeit a termelőszövetkezet szociáliskulturális alapja fedezi, a kiránduláson részt vevők csak fejenként száz forintos étkezési hozzájárulást fizetnek. ’ Az 1970-es évi tervekben már külföldi utazás szerepel, de ezúttal részben a termelőszövetkezet saját IKARUSZ autóbuszával, melyet addigra megvásárolnak. , iá. Ez történt a külpolitikában BELGRÁD Belgrádban nyilvánosságra hozták Marko Nikezicsnek, a Szerb KSZ KB elnökének a Központi Bizottság legutóbbi ülésén elmondott zárszavát, amelyben a jugoszláv belpolitika időszerű kérdéseivel foglalkozott. * .•‘■•'.'♦ VH'.•?■; • VV 'r*’4' '• V.. . Nikezics egyebmek mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a JKISZ-nek a mindem erejét latba kell vetnie a nagy ipari létesítmények erősítéséért, a gazdaság egyesítéséért. Leszögezte, Jugoszlávia túljutott azon az időszakon, amikor minden nehézséget a rendszerbeli fogyatékosságok és a hiányos szövetségi intézkedések számlájára lehetett írni. A Szerb KSZ KB elnöke foglalkozott a jugoszláv tagköztársaságok szerepének erősödésével, s hangoztatta: „ha az önigazgatás nem erősödik meg, újabb hatósági vagy pénzügyi góc alakul ki ezúttal köztársasági szinten a köztársasági intézményekben. Ez nem lesz kevésbé állammonopolista, mint amilyen a szövetségi volt. Csak annyiban fog különbözni tőle, hogy a politikai viszonyok, a politikai tudat területén ez a köztársasági monopólium akarva-akarattanul, nacionalista koncepciót fog szülni a centralista koncepció helyett... Lényegében . "hasonló értelemben beszélt, az ország egy sor problémájáról Zágrábban 1 Vladimír Babarips, az IRSZ Elnöksége Végrehajtó Irodájának tagja is, aki a JRSZ kulcsfeladatának azt minősítette, hogy megőrizze a munkásosztály történelmi útja során megszerzett vívmányait, s ennek alapján fejlessze tovább a szocialista önigazgatási viszonyokat. , MOSZKVA Október 9-én lesz két éve, hogy tragikusan meghalt Che Guevara, a latin-amerikai forradalom kiemelkedő egyénisége. Ebből az alkalomból a moszkvai Lityeraturnaja Gazeta cikket közöl Guevara életéről és munkásságáról. ROMA Szerdán Msztyiszlav Keldis akadémikusnak, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének vezetésével tudós delegáció érkezett Rómába. A delegáció 15 napos látogatása folyamán megtekinti az olasz tudomány központi intézményeit, köztük az országos nukleáris fizikai intézetet. A szovjet küldöttség a két ország közötti tudományos csereprogram keretében érkezett az olasz fővárosba, MONTREAL Montrealban kedden este több száz fiatal támogatta a gépkocsivezetők harci megmozdulását. Egyes fiatalok azonban — kihasználva a rendfenntartó erők sztrájkját — áruházak ablakait törték be, fosztogattak és gyújtogattak. A legrissebb jelentések szerint a kedd esti zavargások következtében mintegy 15- en sebesültek meg. KAIRO a Az EAK kormányának volt szóvivőjét, Hasszán el Zajjatot az egyiptomi ENSZ-delegáció vezetőjévé nevezték ki. El Zajjjat a napokban átadta megbízólevelét U Thant főtitkárnak. Az EAK új szóvivője dr. : Eszmét Abdel-Megid szerdán • S délután tartja első sajtóértekezletét a kairói televízió székházában. Az új szóvivő, egyben az EAK tájékoztatási hivatalának elnöke, hivatásos 5 diplomata. 25 évi diplomáciai szolgálat során képviselte az EAK-ot az ENSZ-ben, Párizsban, és másutt. Legutóbb a külügyminisztérium kulturális és műszaki együttműködési osztályát vezette. NEMZETKÖZI LAPSZEMLE Kairó Az Al Ahram katonai hírmagyarázója illetékes tájékoztatás alapján megcáfolja azt az izraeli állítást, hogy a Sínai-félszigeten felállított izraeli Frank rakétatámaszpontokat támadó egyiptomi gépek közül hármat lelőttek Az Al Ahram hangsúlyozza hogy a támadásban részt vett gépek kivétel nélkül, mind visszatértek bázisaikra. A támadást követően légicsata zajlott le az egyiptomi biztosító gépek és az izraeliek között. Ebben a légicsatában két izraeli gépet lőttek le, de egy egyiptomi gépet is találat ért. A lelőtt egyiptomi gép pilótája ejtőernyőn ereszkedett le a Szuezi-csatorna nyugati partjára. A lap rámutat arra, hogy Prága A Tribuna Ludu, a CSKP KB cseh irodájának politikai és ideológiai hetilapja szerdai vezércikkét annak a kérdésnek szenteli, hogy a pártnak kikkel együtt, és kik ellen kell érvényesítenie politikáját. A cikk szerzője, Oldrich Svestka ezzel összefüggésben áttekintést ad a munkásosztálynak, a parasztságnak és az értelmiségnek a közelmúltban és a jelenben betöltött szerepéről. — Hisszük — állapítja meg, — hogy pártunk politikáját, mindinkább támogatni fogja társadalmunk nagy többsége mindazok a hamisan tájékoztatott és félrevezetett állampolgárok is, akiknek nemzeti érzéseivel visszaéltek. Sohasem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy' az emberek' a nyilvános tájékoztatás alapján alakítják ki állásfoglalásaikat és nézeteiket. Ám az igazságot már sokan kezdik felismerni, de még sokan félnek a jövőtől, tartanak a megtorlástól és a revanstól. Még fülükbe cseng a jobboldali szocialistaellenes erők propagandája, amelyek félelmüket és gyávaságukat is, mert hiszen alapjában véve minden opportunista gyáva, és menekül a felelősségre vonás elől), igyekeztek és mind Bright . Szerdán Brightonban megnyílt a brit konzervatív párt négynapos kongresszusa. A délelőtti ülésen elfogadták azt a határozati javaslatot, amely előirányozza, hogy a ,,leendő konzervatív kormány" fokozni fogja a fegyverkezést és megszünteti a munkáspárt által kezdeményezett katonai takarékossági politikát. A javaslat hívei kifejtették: úgy kell értelmezni a határozatot, hogy a toryk, ha hatalomra jutnak, helyreállítják Anglia katonai kötelezettségeit a Közel-Keleten, különösen a Perzsa- (arab) öböl térségében és az Indiai-óceánon. A vitában számos felszólaló hevesen bírálta a munkáspártot azért, mert ,,aláásta Anglia védelmét”. A kongresszuson egyébként nagy feltűnést keltett a londoni ifjú konzervatívok lázadása. A fiatalok „tegyük szabaddá a pártot."’ című füzetükben élesen támadják a párt diktatórikus irányítását, azt, hogy az egész pártot, „egy parányi csoport tartja ellenőrzése alatt", a párttagságnak nincs beleszólása a pártvezér megválasztásába, a parlamenti képviselők nem szólhatnak bele a konzervatív kormány, vagy árnyékkormány megalakításába, a párt vezetőit egyetlen ember, Heath névéül ki, saját belátása szerint, stb. Ez a támadás — a konzervatív Daily Telegraph szavaival élve —, soha rosszabbkor nem jöhetett volna a Izrael tudatosan elködösíti és letagadja veszteségeit, mert meg akarja őrizni légi fölényének mítoszát és mert nem akarja, hogy lakossága elveszítse bizalmát az izraeli légierőben. A kairói lapok újabb részleteket közölnek az izraeli rakéta- és radarbázisok ellen végrehajtott egyiptomi légitámadásról. A támadás meglepetésként érte a megszállókat, mert nem gondolták, hogy fél órával a naplemente előtt légitevékenységbe kezdenek az egyiptomiak. E bombázás tíz percig tartott és a kitűzött célokat — bizonyos rakétakilövő és radarállomásokat a csatornavidék északi, középső és déli részén — mind elpusztították, máig igyekeznek átvinni az ország becsületes állampolgárainak tudatába. Ezért beszélnek a január előtti viszonyokhoz, sőt az ötvenes évek gyakorlatához való visszatérésről." Politikánkkal naponta el kell oszlatni az emberek félelmét és aggodalmát, meg kell szüntetnünk tájékozatlanságukat. Az embereknek saját tapasztalataik alapján kell meggyőződniük arról, hogy a jelenlegi vezetés helyes, határozott, egyúttal azonban demokratikus úton halad. Svestka a továbbiakban kiemeli, hogy nemcsak a pártaktíva jelentős részénél, hanem a munkásosztály tagjainál, párttagoknál és pártonkívülieknél egyaránt jelentős változás tapasztalható a közelmúlt eseményeinek felismerésében. Tavaly a munkásosztály ájut ellen legtovább a tömegtájékoztatási eszközök ráhatásának. Az ennek tudatában lévő jobboldal különösképpen az augusztus előtti időszakban különféle hazafias jelszavakkal igyekezett megnyerni a munkásosztályt, amely ez ellen nem volt mindig felvértezve. A munkásság tudatában végbement változás a stabilizáció egyik legfontosabb tényezője a pártvezetőség számára, ugyanis a konzervatív párt népszerűsége az utóbbi évek mélypontjára süllyedt. A Gallup-intézet szerdán közzétett, legújabb felmérése szerint a megkérdezettek csupán 40 százaléka véli úgy, hogy a brit népnek jobb dolga lenne egy konzervatív kormány alatt. Edward Heath-t csupán 29 százalék tartja megfelelő pártvezérnek, míg Wilsont 43 százalék véli megfelelő miniszterelnöknek 600 amerikai katona távozott... Kedden újabb 600 amerikai katona hagyta el Dél-Vietnamot a létszámcsökkentések keretében. Az amerikai veszteségeket összesítő jelentésekben az amerikai katonai parancsnokság megelégedéssel állapítja meg, hogy a saigoni kormánycsapatok lassan kezdenek az amerikaiaknál aktívabb szerepet vállalni a hadszíntéren. A jelentés ezt a következtetést a múlt hét veszteségűstajáról vonja le: az említett időszakban „mindössze” 95 amerikai, viszont 308 dél-vietnami katona vesztette életét. Az elmúlt években — állapítják meg amerikai körökben , az amerikai veszteségek gyakorta háromszorosan is meghaladták a kormánycsapatok veszteségeit.