Tolnai Népújság, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-30 / 150. szám
Tolnai Népújság 2010. JÚNIUS 30., SZERDA XXI. ÉVFOLYAM, 150. SZÁM ÁRA: 120 FT, ELŐFIZETVE: 85 FT www.teol.hu SSiSRAL“ LEHET SZÁMOLNI: KEVESEBBET TÍZ ÉVET KAPOTT .www.teol.hu KERESÜNK, MINT HITTÜK ► 6. OLDAL RÉKASI KÁROLY EGYENESBE JÖTT ÖNMAGÁVAL [UNK] 10. OLDAL EGY PERCBEN A jó ügy mellett voksoltak Segíti a Dombóvár és környéke Többcélú Kistérségi Társulás a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat kezdeményezését, amely az árvíz sújtotta területeken élő gyerekek táboroztatásáról szól. ► 2. OLDAL Tízezerből egy építkezik Soha nem látott mélyponton van az építkezési kedv megyénkben. Míg a tavalyi hasonló időszakban 103 építési engedélyt adtak ki, addig idén csak 25-öt. ► 3. OLDAL IDŐJÁRÁS : Ma folytatódik a meleg, fülledt idő. Helyi záporok, zivatarok mindenütt előfordulhatnak. A hőmérséklet kora délutánra 28 fokig emelkedik. ► 13. OLDAL Schmitt Pál az államfő parlament Augusztus 6-án lép hivatalba az új elnök Ötödik alkalommal választott államfőt a parlament: titkos szavazáson kétharmados többséget kapott Schmitt Pál, a Fidesz- KDNP jelöltje. A politikai erőviszonyoknak megfelelően már az első forduló érvényes és eredményes volt: a képviselők közül 263-an támogatták a jelenlegi házelnök megválasztását, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László államfőt. Az eskütétel után a boldog Schmitt Pál a köztársasági elnök páholyába ment, ahol kezet fogott Sólyom Lászlóval, Balogh Andrással, majd fogadta Orbán Viktor miniszterelnök, a frakcióvezetők és a pártelnökök gratulációját. A 8. oldal Schmitt Pál letette az esküt. Szerinte egy új alkotmánnyal le kell zárni a rendszerváltás óta eltelt időszakot, és megalapozni egy új Magyarországot ATEO.hu olvasóitól É Nem, semmi javulást tapasztalok 9 <77 0865 603609 10150 i Valamennyi pályázó százezreket nyert támogatás Hétmillió talált gazdára a Kisiskolákért alapítvány ülésén Harminckét iskola összesen nyolc és fél millió forint értékben nyújtott be pályázatot a Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítványhoz. Az igények meghaladták a szétosztható pénz mennyiségét, de ezzel együtt - a szervezet tegnapi, Szekszárdon tartott ülésén hozott döntés értelmében - az összes pályázó nyert Az alapítvány összesen hétmillió forintot tudott szétosztani, köszönhetően a támogatóknak, így a Tolna Megyei Önkormányzatnak, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetnek, a Paksi Atomerőmű Zrt-nek és a Tarr Kft.-nek. A jelentkező oktatási intézmények átlagosan kétszázezer forinthoz juthattak hozzá. A Fusz György kuratóriumi elnök vezette ülésen az alapítvány tagjai egyhangúlag döntöttek a támogatások mértékéről. A pénzt többségében tanulóasztalok, illetve számítástechnikai eszközök vásárlására, avagy szakkörök szervezésére fordítják. Az összegeket ez év decemberéig használhatják fel az intézmények. ■ Sz. Á. I m Az orvoshiány kritikus mértékű, nőttek a kórházi várólisták Döbbenetesnek tartja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi helyettes államtitkára, hogy az előző szaktárca májusi, éves jelentéséből kimaradt a humánerőforrás helyzetének értékelése. Cserháti Péter a tanulmányt értékelve a kritikus szakorvos- és szakdolgozóhiány miatt ezt nagy hibának tartja. Az egészségügy új irányítóinak első feladatai között lesz a szakemberellátottság feltérképezése. Jelenleg nincs adat arra, hogy például hány aktív orvos dolgozik, s azt sem tudják, az egyes szakterületeken hányan gyógyítanak. ► 6. oldal Őszre készül el a devizaadósokat segítő csomag A május végi 195 forint körüli svájcifrank-árfolyamhoz képest a tegnapi bankközi (kerekítve) 217-218 körüli szint több mint 10 százalékos gyengülést jelent. Azaz ennyivel nő az árfolyam változása miatt a frankhitelesek törlesztőrészlete. A svájci és a magyar jegybank kamatváltoztatásait általában féléves kamatperiódusok változásával követik le a bankok, így ezek is előbb-utóbb megjelennek a törlesztőkben. Bár a bankok az elmúlt hónapokban már nem emeltek az ügyfelek által fizetendő éves rátákon - egyes hitelfajtáknál még jelentős csökkenés is történt a kölcsönök ára alig mutat elmozdulást. ► 7. OLDAL Penny MARKET Friss. Olcsó. Jé. Hegyes erős paprika* ► I. osztály ► lédig ► db HIRDETÉS Penny Market www.penny.hu