Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-29 / 24. szám

EGY PERCBEN Vági is távozik a Paksi FC-től LABDARÚGÁS Fröhlich Roland és Bor Dá­vid után Vági András (képünkön) is távo­zik az OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC-től - a védő tavasszal kölcsönben a másodosztályú, de feljutásról álmodozó Mezőkövesdnél folytatja. A paksiak köz­ben a törökországi Belekben készülnek a tavaszi rajtra, s ma magyar idő szerint 16 órától le is játsszák első mecsüket, mégpedig a kazah Aktobe ellen. ► 16 [ 1 Levelező oktatásügy MISKOLC A miskolci hermanosok újabb levelet írtak, ezúttal a kormányfőnek és a miniszternek is. A túlzott és kár­tékony központosítást, az összhang nélküli változtatásokat, az ellehetetle­nülő kompetenciafejlesztést, a túlzott bürokráciát és az igazságtalan bérren­dezést bírálják egyebek között. Balog Zoltán korrekciókat ígér. ► 7 Akár 150 ezer ember is mehet BUDAPEST A politikai ciklus végéig nem 6000, hanem 100-150 ezer fővel csök­kenhet az államigazgatásban dolgo­zók száma - nyilatkozta Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség államtit­kára tegnap. ► 8 Ha farsang, akkor fánk! KONYHA A farsang egyik elengedhetet­len „kelléke” a fánk - ezúttal azonban a szokásos változat helyett néhány új­donságot ajánlunk. ► 11 Jó reggelt! B­likkfangos nevű alapítvány ne­vében telefonon hívták fel olva­sónkat. Egyedülálló, meghurcolt édesanyáknak gyűjtenek - mondta a nonprofit szervezet képviselője. Amen­­­nyiben segítene szeretne, azonnal kül­dik a csekket, minimum kétezer forint­ról. Betelefonálónk hasonló cipőben jár, egy háromgyermekes, kilakoltatott asszonynak - akinek a legkisebb gyer­meke mindössze másfél éves - pró­bál meg többedmagával segíteni. Ami­kor megkérdezte, hogy a környezeté­ben lévő nőnek milyen tanácsot tudná­nak adni, milyen segítségre számíthat, az adománygyűjtő szó nélkül letette a kagylót. A közhasznú civil csoport fő célja a bántalmazott anyák és gyerme­keik biztonságos elhelyezése. Hol a se­gítség? - tette fel az obligát kérdést ol­vasónk. Joggal. B. L. 4 vel visszaszorulna a szaporulat. Ennek érdekében az ivartalanítási lehetőségek megvizsgálásáról döntött a szekszárdi közgyűlés. Vannak városok, ahol tiltják, sőt büntethetik is a macskák etetését. Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédelmi Alapítvány vezetője szerint a kóbor állatok etetésének megtiltása nem len­ne szerencsés, mert általában jóérzésű, idős emberek adnak enni nekik a lakótelepeken. ► 3 SZEKSZÁRD Kóbor macskák okoznak problémát Szek­­szárdon, a lakótelepek környékén. A hosszú távú meg­oldást az állatok befogása, ivartalanítása jelentené, így még ha ismét szabadon engednék is az állatokat, idő­ Hadházy újabb titkos felvétele BUDAPEST Hadházy Ákos szek­szárdi állatorvos, az LMP anti­­korrupciós szakszóvivője bűn­­cselekményként értékelte teg­napi sajtótájékoztatóján azt, hogy az uniós pénzek nagy részét ellopják. Állítását egy hangfelvétel leiratával nyoma­tékosította, amelyet a tájékozta­tón osztott ki, és az interneten közzé tettek. A felvételen állítá­sa szerint Ács Rezső szekszár­di polgármester beszélget más képviselőkkel egy 2012-es váro­si frakcióülésen, amelyen - ak­kor még fideszes képviselőként - Hadházy is jelen volt. Romlott Magyarország meg­ítélése: rendszerszintű és le­galizált a korrupció a Trans­parency International jelenté­se szerint. A kormánypárt sze­rint csak Soros György ügykö­dik az ország lejáratásán. ► 6 Mindenkit felmentettek első fokon VESZPRÉM Bűncselekmény hi­ányában felmentette a vörös­­iszap-per mind a 15 vádlottját első fokon tegnap a Veszprémi Törvényszék. A bírósági indok­lás szerint a tervezésnél történ­tek hibák, nem ismerték kellő­képpen az altalajt. Az ügyész fellebbezést jelentett be min­den vádlott esetében, a vádlot­tak és védőik pedig tudomásul vették az ítéletet. ► 10 J Kevesebb juttatást kapnának EURÓPA Egyes osztrák tartomá­nyokban drasztikusan csök­kentenék a menekülteknek járó szociális juttatásokat. A terve­zett intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy tovább csökkenjen az érkező menekültek száma. A szociális rendszer megbil­lenhet, amennyiben egyre több ember csak a segélyekből él - hangzott el az osztrák közszol­gálati televízióban. ► 8 Lószerszám tetszett meg a tolvajnak NAGYKÓNYI Lószerszámok tűn­tek el egy nagykónyi telephe­lyen lévő épületből. A helyi­ségbe az ajtó befeszítése után jutott be a tettes. Mint arról a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatott, a Tamási Rendőrkapitányság a nyomozást követően egy 40 éves iregszemcsei férfit hallga­tott ki gyanúsítottként az ügy­ben. V. M. Szekszárdi Közgyűlés: vitát váltott ki az uszoda Napja lesz a városnak SZEKSZÁRD Szekszárd Város Napja augusztus 29-e lesz. Er­ről a szekszárdi közgyűlés dön­tött csütörtöki ülésén. Ács Re­zső polgármester elmondta, azért ezt a dátumot választják, mert augusztus 29-én alakult meg az első városi képviselő­­testület. Ez még 1905-ben tör­tént, abban az évben július 4-én tartották az utolsó nagyközségi gyűlést, melyen kimondták a városi képviselőtestület meg­alakulását. A tegnapi megbeszélés vi­szont azért volt különleges, mert kezdésként a leköszönő diákpol­gármester, Pap Péter visszaadta Ács Rezsőnek a város kulcsát, Garai Marietta, a Szekszárdi If­júsági Önkormányzat új vezető­je pedig két évre átvette. A „nagy” önkormányzat ezt követően több fontos döntést is hozott, például, hogy új kitünte­tő címet, a Szekszárd Büszkesé­gének járót adományoz a Város Napján. Nagyobb vita a Szekszár­di Nonprofit Kft. alapító okira­tának módosítása kapcsán tá­madt. Az előterjesztés elfoga­dásának szükségességét senki sem vitatta, de dr. Mezei Lász­ló és Rácz Zoltán ellenzéki kép­viselők szerint rossz választás volt az élményfürdő úszóme­dencéjét lefedni, inkább a régi uszodát kellett volna használ­ható állapotba hozni. Elmond­ták: a szakértői véleményben nem szerepel, hogy az uszoda életveszélyes lenne. Ács Rezső polgármester hangsúlyozta, a szakértői véle­ményben az áll, hogy az épü­letet nem lehet addig használ­ni, amíg nem készül el a mély­rehatóbb vizsgálat. Emlékezte­tett arra, hogy a hasonló szer­kezetű pécsi Hullámfürdő uszodájában az álmennyezet egy darabja leszakadt. Elhang­zott, hogy egy új uszoda építé­se és üzemeltetése csak viszi a pénzt, a polgármester erre azt mondta: Magyarországon egy uszoda sem képes magát el­tartani, de igenis szükség van ilyen létesítményekre. B. K: Támad a tavasz! Húsz fokot mutatott tegnap délután a hőmérő Szekszárd központjában. Január végén ez mindenképpen szokat­lan. Jó hír, hogy a hét végén is kellemes kirándulóidő ígérkezik. 77086511603050­1­6­0­2­4 SZERKESZT­ŐS­ÉG | E-mail:tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 10 8 ^ Ma borult, de enyhe idő várható, egy gyenge hideg­front hatására pártokkal visszaesik a délutáni hő­mérséklet, szórványos eső is előfordulhat. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Adél nevű olvasóinknak!

Next