Tolnai Népújság, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-22 / 93. szám

4 EGY PERCBEN Elkezdődött a tájfutóidény TÁJFUTÁS Hamar nekivágtak a Paksi SE tájfutói az idei szezonnak, ugyan­is már februárban rajthoz álltak, és azóta szinte minden hétvégén részt vesznek egy-egy megmérettetésen a szakosztály sportolói. ► ± 4 TÖBBET ADUNK! NYEREMENYJATEK A 3. OLDALON! SZEKSZÁRD Folytatódott tegnap a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése. Szita Károly elnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2017. év második fele és 2018 is jó időszaka lesz a megyei jogú városoknak, hiszen azok a fejlesztési források, melyek vonatkoznak az utak, óvodák fejlesztésére vagy épület­energetikai beruházásokra, időarányosan rendelkezésre állnak majd. A kaposvári pol­gármester hangsúlyozta: háromezer milliárd forintról van szó. A képen Ács Rezső (bal­ra) házigazda mellett Szita Károly, Banai Péter Benő államtitkár, és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a sajtótájékoztatón. Fotó: Makovics K. ►­­ Rendelkezésünkre állnak a fejlesztési források Nagy kihívás előtt Süli János PAKS II. Sok nehézségre, konfliktu­sokra, de egyben fantasztikus él­ményekre számít a paksi atomerő­mű kapacitás-fenntartásához kap­csolódó feladatokért felelős minisz­teri poszt várományosa. Süli János szerint keveseknek adatik meg ez a semmihez sem hasonlítható él­mény. A közeljövő döntései pedig a térség jövőjét közel száz évre hatá­rozzák meg. ► 4 Felmondják a szerződéseket SZOLGÁLTATÁS Felmondják szerző­déseiket a jelenlegi hulladékszállí­tó cégekkel az önkormányzatok. Az ügyfelek viszont a változásból az ígéretek szerint semmit nem érez­nek majd. ► 5 Jó reggelt! S­zinte mindennapos jelenet: körforgalomból kihajtva esze­ment módon egyből előzésbe kezd a nagy teljesítményű autócso­da magát az utak urának képzelő sofőrje, mire a szembeforgalommal érkezők sűrűn emlegetik az anyu­káját. És persze azt is gondolják: ezt bezzeg most nem látja rendőr! A minap azonban a 6-oson az M6 körforgójánál - csodák csodája - a bömbi hajmeresztő manővere nyo­mán út menti rejtekéből elődugta az orrát egy rendőrautó, és a nyo­mába eredt. Ilyenkor a méltatlan­kodó autós lelkét elönti a jóleső ér­zés, amely olykor démoni kacajban is kifejeződik, és nincs lelkiismeret­­furdalása a káröröme miatt, mert van, aki megérdemli. H. É. 1­7­0­9­3 Párizs szívében ölt rendőrt a FRANCIAORSZÁG Rendőrök el­leni merényletkísérlet miatt korábban 20 évre ítélték Ka­rim Cheurfit, a csütörtöki pá­rizsi merénylőt, aki egy rend­őrt megölt a Champs-Élysé­­es-n, majd őt is lelőtték. Még februárban elfogták, majd ki­ terrorista tonyíték hiányában elenged­ték a francia állampolgárt. A merénylet miatt a vasárna­pi elnökválasztás jelöltjei le­mondták a vidéki kampány­rendezvényüket, bár ötven­ezer rendőr és elitkomman­dósok védik a franciákat. ► 9 Rendeznék a védőnők bérét ■ MAGYARORSZÁG A nemzeti vé­dőnői szolgálat létrehozásával egy időben a védőnőkre is kiter­jesztené a kormány az egész­ségügyi bértáblát, így a diplo­más szakemberek fizetése nem maradna el a más területen dol­gozó kollégáikétól. ► 7 HIRDETÉS Megdöbbentette az eset a SZAKÁLY Mint pénteki lapszá­munkban megírtuk, ismeret­len női holttestet fedeztek fel a településen. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, azonban az azonosításhoz a lakosság segítségét kérik, tájékoztatta lapunkat Húsz­ helyieket ti Gábor, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője. A ruházata alapján talán felis­meri valaki. Az idegenkezű­ség kizárása civil megfogal­mazásban azt jelenti, hogy az elhunyt nő nem gyilkos­ság áldozata lett. ► 2 Bárdos Lajos Zenei Hetek: hosszú csendet törtek meg a hangversennyel Éneklő ifjúság a Művészetek Házában SZEKSZÁRD A Bárdos Lajos Zenei Hetek Tolna megyei „Éneklő Ifjúság” minősítés­sel egybekötött Díszhangver­senyét élvezhette a közön­ség pénteken Szekszárdon, a Művészetek Házában. Mint azt Naszladi Judit karvezető­től, a szekszárdi Garay János Gimnázium énektanárától megtudtuk, lehetősége nyílt arra, hogy mesterprogramot írjon, ennek része az a kezde­ményezés, hogy másfél évti­zed után újra van „Éneklő If­júság” koncert Szekszárdon. Ilyen módon minősülni pe­dig már régebb óta nem volt lehetőség. A hangversenyre több mint tíz általános iskolai és közép­­iskolás kórus jelentkezett a ré­gióból, így Szekszárdon kívül Tolnáról, Paksról, Bonyhádról, Pécsről és Kaposvárról. Közöt­tük van nemzetiségi kórus is, így a zsűri négytagú: dr. Ker­tész Attila, dr. Kerekesné Pé­­tel Anna, Robozné Schönfeld Zsuzsanna, a magyarországi kórusmozgalom meghatáro­zó alakjai, és Kempelen Tün­de, a zenei hetek megálmodó­ja. Naszladi Judit elmondta: az a terve, hogy öt évig rend­szeresen szervez „Éneklő Ifjú­ság" hangversenyeket a me­gyeszékhelyen. B. K. Neves tagokból álló zsűri minősítette a fellépő kórusok produkcióját Fotó: Makovics Kornél SZERKESZTŐSÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Budavári Kata 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 74/511-534 MA HOLNAP 16 12 *5* Ma ismét megnövekszik a felhőzet, bár eső csak szórványosan fordulhat elő. Vasárnap változóan fel­hős-napos, de hűvösebb idő várható. ► 13n Boldog névnapot kívánunk Csilla és Noémi nevű olvasóinknak! A

Next