Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-09 / 235. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Ajándékot és tanácsot is adtak BÖLCSKE A Bikesafe orszá­gos kerékpár-regisztrációs kampányt népszerűsítették a paksi rendőrök a szomba­ti bölcskei falunapon. Ezen felül számos bűn- és bale­setmegelőzési, vagyonvédel­mi tanáccsal is ellátták a pa­vilonhoz látogatókat. A nap folyamán az ittasságot szi­muláló részeg szemüveget és más közlekedésbiztonsá­gi eszközt is kipróbálhattak az érdeklődők, akik kisebb ajándékot is átvehettek a rendőröktől. TN Veszélyes lehet az internet BONYHÁD Rendhagyó osz­tályfőnöki órát tartott a Tol­na Megyei Rendőr-főkapi­tányság Bűnmegelőzési Al­osztályának egyik munka­társa nemrég a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium és Általános Iskola hatodik osztályosainak. Az internet veszélyeiről szóló előadást egy kötetlen beszélgetés kö­vette. Az óra második felé­ben csoportos vetélkedőt is szerveztek a diákoknak a korábban elhangzottakból. Ezen rendőrségi témájú szó­­kirakót, megfigyelési tesz­tet valamint egy kvízt kel­lett megoldaniuk. Zárásként minden gyereknek ajándék­kal kedveskedtek. TN Az időseket köszöntötték BOGYISZLÓ A település idős­korú lakosságát köszöntöt­te az önkormányzat nemrég a Művelődési Házban ren­dezett, vacsorával egybekö­tött műsoros esttel. A kitűnő hangulatról a szekszárdi Tü­csök Zenés Színpad gondos­kodott. A közönség nagy örö­mére a fiatalok között láthat­ták és hallhatták a bogyisz­lói Mészáros Rolandot is. Kö­szöntőt Tóth István polgár­­mester mondott. H. E. Milliós kárt okoznak idén a seregélyek, főleg a szőlőkben Az utóbbi napokban félel­metesen megszaporodott a seregélyek száma a megyé­ben. Akár néhány óra alatt milliós kárt tudnak okozni a szőlőültetvényeken. Véde­kezni csak riasztással lehet ellenük, a seregély ugyanis védett madár. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Mintha a Hitch­cock Madarak című film egyik jelenete elevenedett volna meg, amikor a suhogó szárnyú, kicsi testű mada­rak beborították Bátaszék fe­lett az eget. Elképesztő, mek­kora tömegben csoportosul­tak, majd egy adott koreográ­fia szerint az első sorban re­pülők hirtelen irányt váltot­tak, és „lecsaptak” egy még tőkén lévő szőlőültetvényre - ecsetelte a nem mindenna­pi látványt egy szőlősgazda. Hirtelenjében nem jutott más az eszébe, mint teljes erővel nyomni az autó a dudáját. Ez szerencsére bejött, a megza­vart seregélyek azonnal fel­szálltak. Valóban meghatározott ko­reográfia szerint végzik a na­pi feladataikat a seregélyek, mondta dr. Vörös Géza szek­szárdi agrármérnök. Elöl ha­ladnak a felderítők, feltérké­pezik a terepet, majd pár per­cen belül jön a teljes csapat. Kedvencük a napraforgó, de miután az elfogyott, más te­rületet választanak. Jelen­leg azért tesznek nagy kárt a szőlőben, mert a száraz, me­leg időben a lédús táplálék a legkelendőbb nekik. Amúgy mindenevők a seregélyek, a rovarokat, kártevőket is szí­vesen elfogyasztják, éppen emiatt védettek, tette hozzá a szakember. Az idei időjárás nagyon kedvező a számukra. Csapa­tokba verődve vonulnak. So­kan úgy gondolják, a sastól félnek, de ez csak részben igaz, mert félni ugyan félnek tőle, de a sas is tőlük. Például egy csapat seregély közé a ra­gadozó madár sem repül be, mert ezek az apró testű álla­tok körbeveszik és belecsip­kednek. Kifinomult repüléstech­nikájuk van, egymástól húsz-harminc centire vonul­nak úgy, hogy nem ütköznek össze. Négy évszakos mada­rak, vagyis nálunk is telelnek és itt szaporodnak. Védekez­ni ellenük riasztással - riasz­tó pisztollyal, dudával, síppal, dobbal -, madárhálóval, ma­dárijesztővel lehet. A seregély védett madár, ezért csak elriasztani szabad őket Fotó: Makovics Kornél Megkezdődött a poloskainvázió is Ugyancsak sok gondot okoz­nak idén a poloskák. Az ázsi­ai poloskától világszerte ret­tegnek a gazdálkodók. Ame­rikában komoly kárt okoznak az almában, Olaszországban a körte jó részét tették tönk­re, idehaza, Soroksáron pe­dig egy paprikaültetvényt tize­deltek meg. Kétféle változat is elterjedt nálunk, a zöld színű vándorpoloska és a barna szí­nű márványos poloska. Mindkét fajta Kelet-Ázsiából került hozzánk, és nagyon jól érzik itt magukat. Könnyen át­telelnek, akár az avarban is, de ősszel fedett helyre igye­keznek, így bárhová behúzód­nak. Védekezni ellenük nem könnyű, a leghatékonyabb ta­lán a porszívó, mellyel a rejtett kis zugokból is felszippanthat­juk a betolakodókat, és ha el­dobható a porzsák, minden rendben. Ha nem jöhet a nej­lonzacskós begyűjtés a portar­tályból, majd a taposás. Hasz­nálhatunk rovarirtó sprét is, de a leghatásosabb az lenne, ha valamely madár rákapna a po­loska „ízére”, de a büdös ro­vart sajnos a madarak sem szeretik. 2018. OKTÓBER 9., KEDD Hétfőn lejár a támogatás igénylésének határideje PAKS Jövő hétfőn, október 15- én lejár a fűtéstámogatás igénylésének határideje, emlé­keztetett a paksi polgármeste­ri hivatal sajtóosztálya. Mint arról korábban beszámol­tunk, a helyiek a kormány­tól és a várostól is igényelhet­nek segítséget. Előbbit azok kérhetik, akik a korábbi re­zsicsökkentésben nem része­sültek, mert nem gázzal vagy távhővel fűtenek. Ha kizáró­lag elektromos fűtésük van, akkor elesnek a lehetőségtől. Az önkormányzat pedig a szo­ciálisan rászorulóknak bizto­sít tűzifát. A legfeljebb három­fős háztartásban élők számá­ra tizenöt, az annál nagyob­baknak pedig legfeljebb húsz mázsát, amelyet ki is szállí­tanak. Mindkét támogatási formára október 15-ig lehet igénylést benyújtani. A kormányzati segítség nem csak a paksiak számára áll rendelkezésre, bármely te­lepülésen élők igényelhetik, szintén jövő hétfőig. A tapasz­talatok szerint jóval több a jo­gosult, mint ahányan eddig él­tek a lehetőséggel. M. K. Kivilágítatlan lovas kocsiba hajtott bele TOLNA MEGYE Nem vette észre az autó sofőrje a Pusztahencse felől Nagydorog felé tartó ki­világítatlan lovas kocsit, ezért hátulról belehajtott. A szom­baton este fél tíz tájban tör­tént balesetben senki sem sé­rült meg. Az eset körülménye­it a Paksi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztá­lya vizsgálja. Tolna megyében a rendőrök az elmúlt két napban további öt baleset helyszínén intézked­tek, ezért felhívták a figyelmet arra, hogy a balesetek döntő ré­sze emberi mulasztás miatt tör­ténik. Legtöbbször az elsőbb­ség meg nem adása, a relatív gyorshajtás, az út- és látási vi­szonyoknak nem megfelelő ve­zetési stílus, a figyelmetlenség és az előzési, kanyarodási sza­bályok figyelmen kívül hagyá­sa miatt következnek be. TN Spontán szerveződő táncalkalmakon és bálokon egyaránt szólt egykor a zene Bogyiszlón Nem telhetett el nap muzsikaszó nélkül BOGYISZLÓ Hamisítatlan bo­gyiszlói dallamokkal kezdő­dött Mihalovics Zsolt Zenék a múltból című múlt heti előadá­sa a falu könyvtárában. A mu­zsikaszóról természetesen az előadás témáját adó Bogyisz­lói Zenekar gondoskodott. Mihalovics Zsolt prímás azt hangsúlyozta, hogy ahogy an­nak idején az alapítók, és így a nagypapája, Orsós Kis János mellett, úgy mellette is egy erős, jó csapat húzza. Mint mondta, Bogyiszló sok zene­kart kitermelt a XX. század elején, hiszen nem telhetett el egyetlen nap sem muzsika­szó nélkül. Az elsők még fő­leg tamburazenekarok voltak a déli hatás miatt, a Bogyisz­lói Zenekar azonban már egy vonós- és egy tamburazene­­kar egyesüléséből alakult meg 1969-ben. Tagjai hallás után tanultak meg zenélni, és ahogy az idő múlása okán üre­sedtek a helyek, az unokák töl­tötték be azokat. Spontán szerveződő tánc­alkalmakon és bálokon egy­aránt szólt a zene. Mivel Bo­gyiszlót víz veszi körül, meg­határozóak voltak régen a ré­vész helyek, amelyeken kocs­ma is volt, így a zene sem ma­radhatott el. Az előadás során többször szóba került az egy­kori Révész kocsma, ahol an­nak idején mindig játszott a Bogyiszlói Zenekar. A kocs­mai mulatozások mellett ma­gánházaknál, disznótorok ide­jén is elkélt a muzsikaszó, de elengedhetetlen volt az embe­ri élet fordulópontjaihoz kap­csolódó eseményeken, így a keresztelőkön, a kézfogókon, a lakodalmakon és bizonyos esetekben a temetéseken is. Különböző munkákhoz kap­csolódó eseményeken is szólt a zene, és az év jeles napjainak is fontos része volt. Ilyenek voltak a névnapok, a farsang, a templomi búcsú és 1995 óta a falunap. Hanoi E. Zenék a múltból a Bogyiszlói Zenekarral A szerző felvétele Közeleg az 50. A Bogyiszlói Zenekar jövőre ün­nepli fennállása ötvenedik év­fordulóját, így készülnek a jeles alkalomra. Emellett ötévente gálaesttel emlékeznek Orsós Kis Jánosra, a zenekar Népmű­vészet Mestere címmel elis­mert néhai prímására és többi egykori tagjára. A régiek közül ma már csak Kovács Ferenc „Tejes” él. Az est rendszeres résztvevője Sebő Ferenc népze­ne­kutató, aki a hetvenes évek­ben kutatta a bogyiszlói nép­dalkincset, és aki 1984-ben le­mezt készített a zenekarral.

Next