Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-27 / 225. szám

EGY PERCBEN Ünnepelt a nyugdíjasklub ÉVFORDULÓ Terített asztalok, gyönyö­rű virágcsokrok, színes lufik és ékes ajándékcsomagok látványa fogadta a vendégeket a Babits Nyugdíjas Klub huszadik születésnapján rendezett ünnepségen. ► 3 Foghíjas még a háló FÓRUM Negyvenhét éve gyógype­dagógus, immár nyugdíjasként is. Az Értelmi Fejlődésükben Akadá­lyozottak Tolna Megyei Szerveze­te (ÉFOÉSZ) alapító tagja volt 1981- ben, 1986 óta vezető és mindennapi segítő ugyanitt. Dr. Garay Zoltánné tegnap a Tolna Megyei Felzárkózta­tási Fórumon adott összegzést mun­kájáról. ► 2 Kitárták a kapukat TÖRVÉNYSZÉK Nyílt napot rendeztek csütörtökön a Szekszárdi Törvény­széken, ahol sok fiatal résztvevő volt, és érkeztek utcáról betérő ér­deklődők is. ► 3 Jó reggelt s­ ietnünk kellett volna, de ha­ladásunkat egy előttünk im­bolygó biciklis lassította. Már épp kezdtem volna felhúzni ma­gam a részeg vagy ki tudja milyen mentális betegségben szenvedő pa­sason, aki érzésem szerint direkt szórakozott velünk, amikor én és gyermekeim lényegében egyszerre fedeztük fel, hogy a kerékpárosnak bizony kilóg a kőműves dekoltá­zsa. Nem tudom, abban a pillanat­ban miért volt ez annyira vicces, de mind a hárman harsány nevetés­ben törtünk ki. Már nem volt érde­kes, hogy esetleg elkésünk, pedig a folyamatosan a záróvonal és az út széle között imbolygó popon lévő nadrágot menet közben akár meg is foltozhattuk volna. B. K. S A baleset- és a tűzmegelőzés volt a nap témája Játékos foglalkozás a biztonság jegyében szerveztek játékos foglalkozásokat. A rendezvényen a Tolna Me­gyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Tolna Megyei Tűzmeg­előzési Bizottság munkatársai fogadták a gyerekeket. Népszerű volt körükben a tűzoltós fotófal. Fotó: Makovics K. ► 3 SZEKSZÁRD Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság, valamint a Magyar Biztosítók Országos Szövetsége hívta életre a Bizton­ság Hete elnevezésű programot, amelyhez kapcsolódóan csü­törtökön a PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola diákjainak Sárpilisnek komoly bevételt hoz a beruházás Naperőművet adtak át FEJLŐDÉS Mostantól Sárpilis település is hozzájárul annak az uniós irányelvnek a teljesí­téséhez, hogy a szén-dioxid-ki­­bocsájtást mérsékelni kell, il­letve törekedni szükséges a megújuló energiaforrások ki­használására. Tegnap ugyan­is a község határában átad­tak egy olyan nagy teljesít­ményű naperőművet, amely 3-4 ilyen méretű település energiaigényét képes kielégí­teni. Az önkormányzat a terü­letet biztosította a beruházás­hoz, a létesítő Best-Solar Kft. a megtermelt villamos energiát az áramszolgáltatónak érté­kesíti. Az iparűzési adón ke­resztül Sárpilis bevételei évi 6-800 ezer forinttal növeked­nek a naperőmű által, amely­nek semmilyen káros vagy zavaró hatása nincs a környe­zetére. T. N. Methnagel Károly és Tőkés Ernő (balra) a Best-Solar Kft. létében. Figler János polgármester és dr. Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottja a naperőmű előtt Beküldött fotó További képek és értékelés: TEOL.hu Bors Flóra Anna Szekszárd Tudjon meg többet Flóráról a 3. oldalon. Összegyűlt a pénz Zente terápiájára ÖSSZEFOGÁS Ilyen példát­lan és gyors összefogásra még nem volt példa: egy hét alatt összegyűlt a 700 millió forint, amennyi a gerincvelői izomsorvadás­ban szenvedő Zente keze­léséhez szükséges. Szülei a Facebookon tettek közzé kétségbeesett üzenetet, er­re mozdult meg az ország. A másfél éves kisfiú szerve­zete nem termel izomsejte­ket védő fehérjét, és az iz­mai elsorvadnak. Kétéves koráig kell megkapnia a vi­lág egyik legdrágább, 700 millió forintba kerülő gén­terápiáját. A felhívásra nagyon so­kan segítettek. Az adako­zók közül volt, aki 100 mil­lió forinttal segített. Az édesanya azt írta, minden­kinek egyenként nem tud köszönetet mondani, de a segítők közül két nevet is megemlített: Mága Zoltán hegedűművészt, illetve Mé­száros Lőrinc nagyvállal­kozót és családját. ► 7 „A legszebb öt évet élhettük át” CSIKÓSTŐTTŐS Pintér Szilárd polgármester és Kreb Imre alpolgármester már az ötö­dik ciklusban dolgoznak kö­zösen a faluért. Pintér Szi­lárd elmondta, nagyon inten­zív ciklust zárnak most, a be­adott és megnyert pályáza­tok nyomán olyan beruházá­sok valósulhattak meg, ame­lyek a húszéves fejlesztési tervnek talán a legszebb ele­mei voltak. Részletekről az al­­manach oldalon olvashatnak. A Tolnai Népújság mai száma a helyi önkormányzat jóvoltá­ból minden csikóstőttősi ház­tartásba eljut. ► 6 Aki meg tud élni, nem vándorol el ALMANACH Munkahelyek lé­tesítésével és a település él­hetőbbé tételével lehet megál­lítani az elvándorlást - vallja Rácz Róbert, Nak polgármes­tere. Ennek érdekében min­den pályázati lehetőséget igyekeznek megragadni, és indul a NakOil Kft. is. Rész­letekről az almanach oldalon olvashatnak. A Tolnai Népúj­ság mai száma a helyi önkor­mányzat jóvoltából minden napi háztartásba eljut. ► 5 9 770865 603050 19225 SZERKESZTŐSÉG­ • E-mail:szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Iharosi Ibolya 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig:­­ 06-74/511-534 MA HOLNAP 23 25 ^ Változóan felhős idő lesz, csapadék nem valószínű. A következő napokra is a szép, őszies, napsütéses időjárás lesz jellemző. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Adalbert nevű olvasóinknak!

Next