Tolnai Népújság, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-13 / 10. szám
3 MEGYEI KÖRKÉP Arany középút Iharosi Ibolya ibolya,iharosi@mediaworks.hu Állítólag a klímaváltozásnak is jót tenne, ha az emberiség áttérne a vegetáriánus vagy vegán táplálkozásra. A szarvasmarhák ugyanis szellentésükkel „gázosítják” a légkört. Az emberi fogyasztásra tartott állatok takarmányozása kimeríti a talajt és sokba kerül. Brit tudósok - de most tényleg azok - felmérték, hogy az emberek szerint a növényi alapú étrend etikusabb, környezetbarátabb és egészségesebb, mint a húsevés. Utóbbit ugyan hasonlóan komoly tudósok cáfolják, de hát - mint tudjuk - a nézetek összecsapásából fejlődik a tudomány. Érdekes, hogy a megkérdezetteknek pont 50 százaléka vélekedett úgy, hogy egészségesebb a „legelés”, mint a húsevés. Az év elején mindig sokan fontolgatják, hogy áttérnek a növényi alapú étrendre, ám ehhez nem elegendő az, hogy valaki egyetért a vegetarianizmus felvetéseivel, mondta a kutatásról szóló tanulmány vezetője. Nem egyszerű ugyanis életformát váltani. Ezt támasztották alá a kísérlet eredményei is, a válaszadók 80 százaléka állította azt, hogy szerinte az átállás nagyon nehéz, a résztevők 77 százaléka szerint „kényelmetlen”, míg 60 százaléka szerint a tisztán növényi alapú ételek nem lehetnek „élvezetesek”. A kutatás szerint három fő akadálya van a növényevő életmód további térhódításának: az íz, az ár és a kényelem. Ők tudják, azért tudósok. A magam részéről az arany középút, vagyis a rántott csirke híve vagyok, tejfölös uborkasalátával. A növényevés térhódításának fő akadályai: az íz, az ár és a kényelem Tiszta energiát adnak a nukleáris erőművek PAKS A világon előállított villamos energia 10 százalékát termelték meg az atomerőművek tavaly, ugyanakkor ez a tiszta energia harmada. 2019-ben három reaktor létesítése kezdődött el és öt új egységet kapcsoltak hálózatra - adta hírül a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). A NAÜ év elején publikált jelentése szerint 2019 végén 450 atomreaktor működött világszerte 398,9 GW beépített kapacitással, ami 2,5 GW-os növekedést jelent az előző év végéhez képest. Ez a növekmény kicsivel több, mint a Paks II két új blokkjának teljesítménye lesz. Globálisan atomerőművekben állították elő az elektromos áram 10 százalékát, ugyanakkor ez a klímabarát áramtermelés egyharmadát jelenti. Nemzetközi viszonylatban a nukleáris energia a vízenergia után a második legjelentősebb szén-dioxid-kibocsátás nélküli energiaforrás. 2019-ben 30 országban működött atomerőmű, 28 pedig tervezte, illetve aktívan dolgozott azon, hogy az energiamixébe beépítse az atomenergiát. Ezek között négy országban - Bangladesben, Törökországban, Fehéroroszországban és az Egyesült Arab Emírségekben - az első atomerőmű építése zajlik, a két utóbbiban a projekt a befejezéséhez közeledik. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint 2019-ben 5 reaktort (összesen 2640 MW kapacitás) állítottak le végleg. Ugyancsak öt reaktort kapcsoltak hálózatra - köztük egy úszóerőművet - összesen 5146 MW kapacitással, ami a leállított kapacitások közel duplája. Szintén 2019-ben három helyszínen elkezdődött az atomerőmű-építés. TN 2019-ben három helyszínen elkezdődött az atomerőmű-építés Három autó ütközött SZEKSZÁRD Ketten sérültek meg abban a balesetben, amely szombaton, kevéssel dél előtt történt az 56-os főút Szekszárdról kivezető szakaszán. Három autó ütközött össze, az első információk szerint egy ember könnyebb, egy pedig súlyosabb sérüléseket szenvedett, közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. 1.1. Fotó: M. K. 2020. JANUÁR 13., HÉTFŐ Ahol indokolt, fokozni kell a rendőri jelenlétet Színvonalas szakmai munkát vár a kapitány Gyalogos járőrként kezdte, majd szinte minden szakmai lépcsőfokot bejárt a Szekszárdi Rendőrkapitányság új vezetője. Fontosnak tartja a jó munkahelyi légkört, a folyamatos párbeszédet az önkormányzatokkal és a lakossággal. Iharosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Dr. Marcsek Sándor, a Szekszárdi Rendőrkapitányság 54 éves új vezetője számára a civil élet tizennyolc éves koráig tartott, 1987. június elsejével kezdte meg a szolgálatot Bonyhádon. Közben másfél évig sorkatona volt a határőrségnél. Ezt követően a szó szoros értelmében minden lépcsőfokot végigjárt, ami a rendőrségen egyáltalán lehetséges. Gyalogos járőrként kezdett, majd Szegeden elvégezte a 10 hónapos tiszthelyettes-képző iskolát. A nyári gyakorlatot a szekszárdi kapitányságon töltötte, majd körzeti megbízott lett, amihez kevés volt ez a szakmai végzettség. Szekszárdon indult egy zászlós képzés, amit szintén elvégzett. Bonyhádon rendészetből 1992-ben került a bűnügyi területre, ahol nyomozó, majd vizsgáló volt. Ismét egyenruhás lett 1995-ben, először a közlekedésrendészeti alosztályt, majd 1999-től a közlekedésrendészeti osztályt vezette. Ezt követően az összevont közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztály élére került, nem sokkal később kapitányságvezető-helyettesnek nevezték ki. 2006. augusztus 31-el bízták meg a bonyhádi kapitányságvezetői feladatok ellátásával, majd a következő év februárjában nevezték ki. Szolgálati ideje mintegy felében a későbbiekben is tanult. Diplomát szerzett a kaposvári tanítóképző főiskolán, felsőfokú rendőrszakmai képzésen vett részt, jogászként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, közigazgatási és rendészeti szakvizsgát tett. Emellett folyamatosan továbbképzéseken vett részt. 2020. január elsejétől a Szekszárdi Rendőrkapitányság megbízott vezetője. A kapitányság működési területéhez tartozik a szekszárdi és a tolnai járás 21 települése. A kapitányságvezetői munkát csak a gyakorlatban lehet megtanulni, nincs hozzá tankönyv. Kérdésünkre elmondta, hogy természeténél fogva szereti a rendet, fegyelmet. A bonyhádi kapitányi poszton eltöltött tizenhárom év alatt előfordult, hogy valakitől meg kellett válni. Céljai közé tartozik, hogy jó kollektívát tartson fenn Szekszárdon is, és az, hogy munkatársai szeressenek bemenni dolgozni. Az biztos, mondta, hogy ha valamelyiküknek gondja, problémája van, akkor igyekszik segíteni, mert nem csak az a feladata, hogy „dolgoztassa” a beosztottjait, hanem az is, hogy gondoskodjon róluk. Ugyanakkor a kiadott utasítások végrehajtását ellenőrizni kell. Fel fogja térképezni a településeken azokat a helyeket, ahol rendészeti eszközökkel megoldható probléma van, és ezeket személyesen meg is nézi. Ahol indokolt, fokozni kell a rendőri jelenlétet, tette hozzá. Ugyancsak nagyon fontosnak tartja a párbeszédet a lakossággal és az önkormányzatokkal. Ennek jegyében valamennyi polgármestert megkeresi. - Az az elvem, hogy nem akkor akarok tudni a problémákról, amikor egy évben egyszer elmegyek beszámolni a képviselő-testület előtt. Folyamatosan tudni szeretném, milyen problémák foglalkoztatják a lakosságot, mitől félnek, mi az, ami bántja őket. Nem fordulhat elő, hogy a beszámoló alkalmából húszpontos listát kapjak a felhalmozódott ügyekről. Dr. Marcsek Sándor rutinos kapitányságvezető Fotó: Mártonfai D. Nehogy meginogjon a biztonságérzet A problémákat folyamatosan meg kell oldani, mert ha egyszer meginog a lakosság szubjektív közbiztonsági érzete, akkor azt utána már nagyon nehéz lenne és hosszú ideig tartana visszahozni, fogalmazott Marcsek Sándor. Szeretné a lakosságot közvetlenül is megszólítani, ennek már kialakult formája a konzultációs fórum, amelyet minden településen évente legalább egyszer megtartanak. Ugyancsak nagyon fontos e téren is a körzeti megbízottak szerepe, akikkel fogadóórákon is találkozhat a lakosság. A Tolnai Rendőrőrs önálló osztályjogállású, míg a bátaszéki alosztályként működik a közrendvédelmi osztály kötelékében. Az ott dolgozók nyilván most is közvetlen kapcsolatban állnak a lakossággal. Nyugodt, kiegyensúlyozott, magas szakmai színvonalú munkát kér minden munkatársától a Szekszárdi Rendőrkapitányság új vezetője. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Harmadik alkalommal rendeztek jótékony célú sportnapot Jótékonysági mozgásformák BONYHÁD Harmadik alkalommal rendezett jótékonysági sportnapot a Profitnesz, a „Mozogjunk együtt, segítsünk közösen” jelmondat jegyében. A Profitnesz a város első fitneszterme, amely 2017 decemberében nyitotta meg kapuit. Fő profiljuk a csoportos sportfoglalkozás. A hagyományteremtő jótékonysági sportnap részvételi díja 2000 forint volt. Kérdésünkre Balogh-Seres Vivien, az edzőterem tulajdonosa elmondta, hogy az egész napos rendezvény tejes bevételét az Életút Családsegítő Egyesületnek ajánlották fel. A megcélzott összeg százezer forint volt, és ezt egy kicsivel sikerült átlépni, ugyanis a bevétel összesen 101 ezer 700 forint lett. A terem tulajdonosa hangsúlyozta, hogy nem valósulhatott volna meg a sikeres jótékonysági sportnap azon edzők támogatása nélkül, akik díjmentesen vettek részt a program lebonyolításában. A jól felszerelt teremben igen sokféle eszköz és mozgásforma közül választhattak az érdeklődők. A kiadott előzetes program tartalmazta ugyanis, hogy nap közben mikor, melyik mozgásforma lesz éppen soron a fitneszteremben. 1.1. Nagyon sokféle eszközt és mozgásformát kipróbálhattak Fotó: NI. K.