Tolnai Népújság, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-30 / 126. szám

2020. MÁJUS 30., SZOMBAT • XXXI. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT al Népújság www.teol.hu ▼ & Vasárnap Reggelt / *r keresse­­ az árusoknál. EGY PERCBEN Sok program lesz hétvégén GYERMEKNAP A veszélyhelyzeti korlá­tozások legutóbbi enyhítése nyomán ezen a hétvégén az egész országban megtarthatók a szabadtéri rendezvé­nyek, azaz sportesemények, kulturá­lis rendezvények, színházi előadások, koncertek. Vasárnap Szekszárdon az Energia Parkban, a Béri Balogh Ádám utcai játszótéren és a Zöldkert ut­cai játszótéren lesznek gyermeknapi programok, például koncerteket ad a Csurgó zenekar. ► 3 A térsége tele van tervekkel INTERJÚ Járvány, politika, gazdaság, életünk, lehetőségeink és kilátása­ink, határon innen és túl. Összefüg­genek, sőt, adott esetben egymásból következnek a felsorolt témakörök, melyekről Potápi Árpád János nyi­latkozott lapunknak. A Miniszter­­elnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, országgyűlési képvi­selő a vele készített beszélgetésben több országba is elkalauzolt ben­nünket. Ám a végén mindig vissza­érkeztünk a szülőföldre, Bonyhád­­hoz és térségéhez. ► 4 A felhőbe írt recept bevált JÁRVÁNY Volt Tolnán is koronavíru­sos beteg, de az esetszám elenyésző, ahogy az egész megyében. Kon­taktvizsgálatra is alig volt szük­ség, majdnem hogy eseménytelenül csengett le a járvány az emberek fe­gyelmezettségének köszönhetően, így összegezte a helyzetet dr. Barna Györgyi vezető háziorvos. ► 5 Jó reggelt! A magyar egészségügyről szin­te mindenkinek megvan a véleménye. Valós tapaszta­lat ezt persze nem mindig támaszt­ja alá. A legfrissebb élményeiről egy gyönki, 79 esztendős nyugdí­jas olvasónk számolt be. Biciklivel elesett, és kiugrott, eltört jobb kar­ja könyöke. Úgy fogalmazott: le a kalappal az orvosok, ápolók előtt. A körzeti orvos íziben felkötötte a végtagot, injekciót, fájdalomcsilla­pítót adott, pár percen belül a men­tő is megjött. A mentősök barátsá­gosak voltak, a sürgősségis szakor­vost is aranyosnak találta. A rönt­gennél „csodálatos férfi" és „csodá­latos kis hölgy" koordinált. Csütör­tökön kötésre ment, s hamar sorra került. Soha rosszabbat! F. N. Nyúl Viktor püspöki helynök reméli, fordulóponthoz érkeztünk Pünkösd azt üzeni, hogy több emberré válhatunk TOLNA MEGYE Pünkösd fordulópont. Kétezer évvel ezelőtt az apostolok léptek elő az elzártságból, a Szentlélekkel eltelve, más emberekké válva. Nyúl Viktor pécsi püspöki helynök reméli, ilyen fordulópont lesz a mostani is, a járvány miatt a vi­lág átmenetileg lecsendesedett polgárai válhatnak másokká, szolidárisabbakká, szeretetteljesebbekké. Archív képünk néhány éve egy zombai pünkösdi misén ké­szült, amelyet Udvardy György megyés püspök celebrált. Fotó: NI. D. ► 2 Újra lesz nemzeti konzultáció KÉRDŐÍV Nemzeti konzultá­ció kezdődik a koronavírus­ról és a gazdaság újraindítá­sának intézkedéseiről - je­lentette be Orbán Viktor mi­niszterelnök tegnap. A kér­dőív a Soros György-féle terv­re is kitér. A konzultációt teg­nap már el is kezdték postáz­ni. A koronavírus-járványról szólva a miniszterelnök az el­múlt tíz év egyik legjobb dön­tésének nevezte a rendkívüli jogrend bevezetését. ► 9 Egy éve süllyedt el a Hableány KATASZTRÓFA Magyarország legsúlyosabb hajóbalesete során a Viking Sigyn szál­lodahajó a Dunán nekiüt­között és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amelyen 33 dél-koreai turista utazott. Hét turistát sikerült kimen­teni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván. ► 9 A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan­­­ frissülő, hiteles információk: TEOL.hu Lesodródott a fekete Volkswagen az útról Életét vesztette a sofőr DUNASZENTGYÖRGY Halálos kimenetelű baleset történt a 6-os számú főúton a 117- es kilométerszelvény közelé­ben, Dunaszentgyörgy térsé­gében tegnap délután fél ket­tőkor. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője elmond­ta, egy fekete Volkswagen közlekedett a 6-os számú főúton, amikor eddig isme­retlen okból letért az útról, és a jobb oldali árokba haj­tott, majd egy kerítést is ki­­döntött. A sofőr a helyszínen életét vesztette. Az esethez a paksi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik feszítővágó segítségével szabadították ki a járműből a vezetőt. A hely­színelés idején rendőri irá­nyítás mellett haladhatott a forgalom a főúton. TEOL.hu Balra a fekete VolksWagen, amelynek vezetője életét vesztette Fotó: TMRFK Öt százalék lehet az áfa a lakásokra LAKÁSPIAC A városi otthon­teremtési program elindítá­sához szükséges törvényja­vaslatról még a nyári szünet előtt dönt az Országgyűlés - mondta a Budapest és a fő­városi agglomeráció fejlesz­téséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs lényeges elem­nek nevezte, hogy a rozsda­övezeti akcióterületeken fel­épülő lakások megvásárlá­sánál az áfa huszonhét he­lyett öt százalék legyen. ► 7 Júliusban kapják meg a pluszt JUTTATÁS Július 1-jén kapják meg a bruttó ötszázezer fo­rintos juttatást azok az egész­ségügyi dolgozók, akik részt vettek a járvány elleni küzde­lemben. A lépés 160 ezer em­bert érint - mondta Kásler Miklós miniszter. Kiemelte, a járvány idején megmutatkoz­tak az ellátórendszer gyenge pontjai, korrigálásukra tervet dolgoznak ki. ► 7 9 770865 603067 20126 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Foray Nándor 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 18 18 Ma még esélyes a viszonylag jó idő, napsütés, bár meleg azért nem lesz. Vasárnapra viszont borult időt, esőt jósolnak a meteorológusok. ► 13: Boldog névnapot kívánunk Janka és Zsanett nevű olvasóinknak!

Next