Tolnai Hírlap, 2017 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2017-08-01 / 8. szám

2 ^Mm Mrlap_______________ __ Stutensee-be látogattak Tolna németországi partnerte­lepülésén, Stutensee-ben tett látogatást július 28-31. között az Appelshoffer Ágnes polgár­­mester vezette 16 fős tolnai önkormányzati küldöttség. A delegáció tagjai az első teljes napot a Stutensee-vel szomszédos Bruchsalban töltötték, ahol többek között megnézték a helyi kastélyt és a zenei múzeumot, illetve egy szőlőbirtokot is felkerestek. Más­nap Stutensee egyik tagtelepülé­sén, Friedrichstalban megnézték a helytörténeti múzeumot, részt vet­tek a helyi vásárünnepen és egy sörfőzdébe is ellátogattak. Appelshoffer Ágnes elmondta: a stutensee-i programon dr. Ráduly István, az erdélyi testvér­­település, Uzon polgármestere is részt vett, feleségével. A vendéglá­tó, Klaus Demal Stutensee-i pol­gármesterrel együtt a városveze­tők tájékoztatták egymást a tele­püléseiken elvégzett önkormány­zati beruházásokról, illetve a jövő­beni terveikről. Megállapították, hogy vannak olyan kérdések, pél­dául a szociális bérlakások építé­se, amelyek Stutensee-ben és Tolnán egyaránt a megoldandó problémák között szerepelnek. A tolnai és uzoni vendégek a Stuttensee-i házigazdákkal Kiadó ajándékbolt és kávézó a MAG-Házban Tolna Város Önkormányzata a volt laktanya területén lévő MAG-Házban bérbe adja a „Kávézó", illetve az „Ajándékbolt" helyiségeket. A 25 négyzetméter alapterületű Kávézó bérleti díja: 25 ezer forint/hónap. A 12 négyzetméter alapterületű Ajándékbolt bérleti díja: 6 ezer forint/hónap. Érdeklődni lehet Makó Zoltánnál, a 70/235-44-10-es telefonszámon. Uszoda: folyik a műszaki átadás Zajlik a tolnai tanuszoda műszaki átadása - tudtuk meg a városházán. A létesítmény átadására a korábbiakban több határidőt is megjelölt a beruházó, a Nemzeti Sportközpontok (NSK). Egyelőre nincs új információ arról, hogy pontosan mikor történ­het meg az átadás, mikor vehetik birtokba a diákok és a többi úszni vágyó a tanuszodát. A NSK legutóbbi, lapunknak februárban adott hivatalos tájékoztatása szerint a cél, hogy „a Tolnai járás köznevelési intézményeinek úszás­­oktatása a szeptemberben induló tanévben már az új létesítményben történhessen.” fotóifJuíquíf (íPeurus, juuticaía) ♦ 3Cen<ja fórnak K­ato&Jcuő temiiion v&an, így nézett ki kívülről a tanuszoda június 20-án, a megyei mérnöki kamara tolnai ülésének napján íBeda ^gitán ♦ ^ítuvepi aijxr&jckmeAtai a Stibhánx­­^anMuxrc 2017. AUGUSZTUS Hőhullámon lovagolva Késő este ablak kinyit, korán reggel ablak becsuk. Pedig tudni lehet, hogy hosszabb távon nincs értel­me. Amikor a falak is felmelegsze­nek, a szellőztetés már nem oszt és nem szoroz. Legfeljebb integrál. Még jobban bele a hőhullám nyo­masztó birodalmába. De a késő este és a kora reggel még mindig a két legelviselhetőbb időszak. A tajtékos nap(pal)ok és a csatakosra izzadt éjszakák közötti rövidke élhető pillanatok. Ahogy telnek a hőhullámos na­pok, a tehetetlen kiszolgáltatottság érzése állandó ingerültségbe, de akár hisztériába is csaphat. Üvöltve kiáltani bele a világba, úgyis mind meghalunk! Idővel persze csil­lapodik a düh, és már csak a rezig­nált beletörődéssel történő mormo­­lás marad, úgyis mind meghalunk. Felmerülhet persze az emigrá­ció lehetősége, de csak alapos mér­legelés után. Lehet-e fogni észak­kelet Norvégiában az Izaura TV-t? Vannak-e no-go zónák Grönlan­­don? Mennyibe kerül a kőbányai Svédországban? Támadnak-e emberre a kanadai hegyi farka­sok? Lehet-e magyar nyelven ügyet intézni az izlandi kormányabla­kokban? Miután így a kivándorlás lehe­tősége elvetődött, valami mást kell kitalálni. Például kihívásként fel­fogni a hőséget. Meglovagolni a hőhullámot. Bátran belemondani a legyőzhetetlen ellenfél pofájába: na te rohadék, játsszuk le, gyere ki a hóra! Ilyenkor lehet nekiállni az alapból 30 fok feletti konyhában malacot sütni, déli harangszókor lemenni futni a pályára, vagy mackó alsó­ felsőben gázolni a kertben a kiszáradóban vegetáló paradicsomtövek között. Mindezen kunsztok teljesítésé­től nem csak, hogy javul az önbe­csülés, de a fröccs is még jobban esik utána. Hűvösebb azonban ettől sem lesz. Ilyenkor már nem sok mindent lehet tenni. A pakli­ban már csak egy ász maradt. Megfogadni, hogy ha kell, az éhes szájaktól a falatot megvonva, de jövőre most már aztán tényleg be lesz szereltetve a légkondi. Ha még ezen szent elhatározás ellenére sem csökken a hőmérsék­let, nem akar érkezni egy megváltó szélvihar, egy üdítő jégeső, egy fel­szabadító özönvíz, akkor nem marad más hátra, mint arra gon­dolni: néhány hónap múlva, a januári mínusz húsz fokokban micsoda keserédes nosztalgiával lesz majd felemlegetve ez a jó kis augusztusi meleg. S.Zs. TÁRSADALMI HAVILAP. TOLNA ÉS MÖZS POLGÁRAINAK LAPJA ! Felelős kiadó: APPELSHOFFER ÁGNES polgármester, Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/540-800. Hirdetésfelvétel: STEINBACH ZSOLT, telefon: 30/65-03-023, illetve 74/540-800. Szerkesztőségi e-mail: thirlap@gmail.com ISSN 1215-914x Nyomdai munkák: Kerényi Nyomda Kft., 7100 Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel.: 74/413-501. Felelős vezető: Kerényi Zoltán ügyvezető. Megjelent 5000 példányban.

Next