Tolnai Hírlap, 2022 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2022-08-01 / 8. szám
KÖZÉRDEKŰ A partnerség harminc éves jubileumát ünnepelték (Folytatás az 1. oldalról.) A német vendégek látogatásuk első napján, pénteken megnézték a volt laktanyában kialakított új intézményeket és a Duna-partra is ellátogattak. Szekszárdon, a Fritz tanyában vacsoráztak. Szombaton délelőtt látogatást tettek Verseghy Ferenc mözsi fazekas műhelyébe, megnézték a mözsi német és székely emlékszobát, Faddon pedig felkeresték a Mesegalériát. Vasárnap egész napos balatoni kiránduláson vettek részt. Hétfőn Budapestre utaztak, a repülőgépük indulása előtt városnézés szerepelt a programjukban. A bő három évtizedes partnerséget szombaton kora este ünnepi testületi ülésen erősítették meg, az Alimentál étteremben. Ahová a németországi vendégek mellett tolnai városi és német nemzetiségi képviselők, intézményvezetők és a kapcsolat más meghatározó tolnai szereplői voltak hivatalosak. Tamara Schönhaar ünnepi beszédében egyebek mellett kiemelte: úgy tapasztalta, hogy Tolnán nagyon jól használták fel az európai uniós támogatásokat, sok minden épült a településen. Szólt a mindenkit megdöbbentő ukrajnai háborúról, és arról is, hogy az Európai Unió nagy kihívások előtt áll, a háború mellett a klímaváltozás, vagy az energiaválság is súlyos probléma. Úgy vélte azonban, hogy mivel az elmúlt évek gondjait is sikerült orvosolni, így bizakodóak lehetünk. Appelshoffer Ágnes polgármester egy szerencsés házassághoz hasonlította a Stutensee-vel meglévő partnerkapcsolatot. Olyan frigyhez, amelynek szereplői harminc év után is őszintén azt mondhatják egymásnak: igen, hála istennek, annak idején jól választottunk. Úgy vélte, hogy Tolna első nemzetközi testvérkapcsolatát Stutensee-vel olyan partnerséggé sikerült formálni, amilyennek egy ilyen típusú kapcsolatnak lennie kell. A gyakorlatban is meg tudták valósítani azt, ami az alapító okiratban szerepel: a két település polgárai és főleg a fiatalok, a lehető legtöbb területen ismerjék meg egymást és alakítsanak ki jó viszonyt. Megemlítette az iskolák közötti cserediák látogatásokat, civil szervezetek, vagy önkormányzati képviselők között szövődő barátságokat, kulturális eseményeket, és azt a rengeteg közös szakmai és szabadidős programot, amelyeken a két település képviselői, városvezetői, szakemberei, vállalkozói vettek részt az évek során. A tolnai polgármester szerint a kapcsolat sikerességét az is bizonyítja, hogy a bő harminc év alatt a szereplők változtak, de mindenki kiállt a partnerség mellett. Ha csak a polgármestereket tekintjük, Stutensee-i részről három városvezető, Richard Hecht, Klaus Demal és Petra Becker, tolnai részről pedig Keszthelyi Márton, dr. Szilák Mihály, dr. Sümegi Zoltán és Appelshoffer Ágnes volt a részese eddig a kapcsolatnak. Tolna polgármestere köszönetet mondott mindazon jóért, amit Tolna Stutensee-től kapott az évtizedek során. Az anyagi természetű ajándékokért, a tűzoltóautóktól kezdve a Fáy téri játszótéren át a különféle adományokig. A partnerség révén a tolnaiak ismerkedhettek egy fejlett nyugat-európai ország polgárainak életével, gondolkodásával, jó példákat láthattak az ottani közigazgatás, a társadalmi ellátórendszerek, a gazdaság működésére. A városvezető megköszönte a sok kedvességet, vendégszeretetet, barátságot is, amiben a Stutensee-iek részesítik a tolnaiakat. Appelshoffer Ágnes javasolta: a jövőben próbáljanak meg még nagyobb hangsúlyt helyezni arra, hogy az önkormányzatok mellett a partnerség gyümölcseiből a diákok és a civil szervezetek is minél nagyobb arányban részesülhessenek. Tamara Schönhaar jelezte, hogy örömmel dolgoznak a partnerség megújításán. Az ünnepi beszédek és a jubileumi ajándékok átadása után a két polgármester aláírta a kapcsolatot megerősítő nyilatkozatot. Azzal a reménnyel, hogy ez a partnerség a következő harminc évben is legalább olyan sikeres lesz, mint eddig. TOLNAI HÍRLAP Tolna Város Önkormányzatának havonta megjelenő, ingyenes lapja Felelős kiadó: APPELSHOFFER ÁGNES polgármester, cím: Tolna, Hősök tere 1., telefon: 74/540-800. Hirdetésfelvétel: STEINBACH ZSOLT, telefon: 06 30/65-03-023, 74/540-800. Szerkesztőségi e-mail: thirlap@gmail.com, ISSN 1215-914x Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. Nyomda-Veszprém 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor. Megjelent 4750 példányban. Az ünnepi testületi ülés néhány tolnai és stutensee-i résztvevője az eseményen ÁLLAMALAPITÓ SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE 2022. AUGUSZTUS 20. PROGRAM: • 16.00 ARATÓFELVONULÁS (gyülekező a Penny parkolóban) • KENYÉRSZENTELÉS A RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMBAN • ÜNNEPI BESZÉDET MOND APPELSHOFFER ÁGNES POLGÁRMESTER A SZENT ISTVÁN PARKBAN • KOSZORÚZÁS • ÜNNEPÉLYES KENYÉRSZEGÉS • CSURGÓ ZENEKAR MŰSORA 2022. augusztus TOLNAI HÍRLAP 2