Tolnai Világlapja, 1901. szeptember-december (1. évfolyam, 1–14. szám)
1901-09-28 / 1. szám
bűnbánó. Itt vagyok újra kis szobádban, Lehedtél mámoros az ég; Megszédít szépséged varázsa: Szívem, agyam, gyors tűzben ég. Reám borulsz megtörve, búsan, Te bűnbánó, szép szenvedő, És hull arczomra, hull kezemre Forró könyed, mint tűzeső. Bűnbánatod, he könyed árja Úgy megrázkódtat engemet, Szívemnek, míg lesz egy paránya Örökre szívedért eped! Az örvény, mely tátong közöttünk, Mégis át nem hidalható . . . A szerelem olyan szívünkben, Mint tengeren a hányt hajó. Tört árbóczczal távolba szállna, De mindhiába zúg a szél; Tovább nem lenghet a vitorla : A mentő révbe sohse ér! Varsányi Aguta. 4 — Itthagyjam, Pista ? — Ó, nem, nem, egyetlen Bellám, hisz nem tudna hozzám oly kegyetlen lenni, hogy itthagyjon. Ó, megőrülnék, ha itthagyná azt a férfit, kinek minden gondolata a magácskáé, édes, drága Bella (átkarolja s meg akarja csókolni). — Huh ! Pista ! Keljen fel! Távozzék előlem ! E pillanattól kezdve nem ismerjük egymást. Ön nem látott engem soha, én nem beszéltem Önnel ez életben. Érti ? Gyönyörű ? Ön ügyvéd ! Igaz, csak pár hónapja. Fiatal hevében elfelejti, hogy az Ön feladata az ártatlanokat védeni, a gyámoltalanoknak segítségére lenni, s elköveti a legnagyobb bűnt, mit földi törvény meg nem torol, a „csábítás“-t! Sajnálom Önt, uram, mi köztünk nem történt semmi. Isten Önnel! * * * Hadikfalvy Pista előtt furcsa képek vonultak el. Megtántorodott. Ledőlt egy pamlagra, s ami bánat csak volt szívében, tisztára kisírta. Aztán föleszmélt, maga köré nézett. Vájjon álom, vagy való volt-e mindaz ? Fülébe csengtek az utolsó szavak : „Mi közöttünk nem történt semmi!“ Ennek az asszonynak igaza volt. Sóhajtott egyet, megkönnyebbült, mintha valami csodálatos történt volna vele. Tisztán látott már. Nevette önmagát, az ügyvédet, ki saját magának nem tudott tanácsot adni. Kopognak. Jancsi jön be. — Könyörgöm átossággal, látom, hogy hamar tetszett elvégezni. Egy úr várakozik odakünn. Itthon van-e a tekintetes úr? — Bocsásd be. Már itthon vagyok. S magában sóhajtva teszi hozzá : „Bár örökké csak itthon lettem volna !“. . . AZ ÉLŐSDI. A mindig mások támogatására szoruló, a maguk emberségéből megélni nem tudó, a munkát kerülni szerető, de élvezni és gyarapodni óhajtó emberekből válnak az élősdiek. Kik mások révén pénzt, befolyást és hatalmat kívánnak szerezni, kik a gazdagokhoz, a tekintélyesekhez, művészekhez, írókhoz, politikusokhoz tapadnak . . . Az élősdi jól szeret élni és azt könnyen, munka nélkül akarja elérni. Milelkesedő, ki minden ünnepélyes alkalommal előtérbe tolakodik és érzelmeinek hangos szavakkal ad kifejezést. Nyilvántartja a bőkezűeket és a nyílt házat tartókat; tudja, hol lehet hízelgéssel kedveltségre szert tenni, hol látják szívesen a tányérnyalókat. Az élősdi hivatlanul is megjelenik a terített asztaloknál, mindent dicsér és magasztal; pártfogóit mulattatja, nekik újdonságokat hoz, ellenségeit legyalázza; az emberi gyarlóság bőven tűri, az emberi aljasság pedig szüli az ilyfajta lényeket, kik az élvezetekre kínálkozó alkalmakat oly ügyesen tudják megragadni ! Az élősdi sima és minden érzékenykedéstől ment ember, kitűnően alkalmazkodó. Mások bajait és örömeit látszatra, magáévá tenni, magát nélkülözhetlennek föltüntetni, hitelt és más szívességet igénybe vevő és magát folyton lekötelezni szerető barát. Igazi barátságot, hűséget és szeretetet azonban hiába keresünk az önző élősdinél. Áradozó szavai, lelkes kifakadásai, csak a gyengék megtévesztésére szolgáló eszközök. Csak saját jóléte érdekli és mint a here, mások fáradságának gyümölcseit szereti élvezni. Míg mások dolgoznak és fáradoznak, ő léhaságokon töri a fejét és lenézi a komoly, önérzetes munkást. A jellemest, a nagylelkűt játszva, semmitmondó jelentéktelenségekkel fontoskodik. Szerénytelensége és tolakodása folytán, kiválóan alkalmatlan ember, ki csakhamar jogot formál a máséhoz, előnyeiből pedig kiforgatni, nem könnyű dolog. Minden rá nem tartozó dologba beleártja magát és hidegvérrel tolja félre azokat, kik útját állják; ő, ki megalázkodás árán sikereket ért el, gőgös és követelő is tud lenni. A társadalmi szokásokat, a helyi viszonyokat alaposan ismeri, jó társalgó, mások szórakoztatására mindig készen áll, sőt szükség esetén saját személyét dobja oda a társaság czéltáblájául. Pártfogói magasztalásából ki nem fogy, és hízelgő szerepét mindig újból és újból kezdi. Egyéniségét más akarata alá rendelni, senki jobban nem tudja. Önállótlansága folytán, repkényként mindig az erősebb törzs köré csavarodik, mely nélkül nem tudja magát fentartani, elveit pedig, mert gyenge jellemű ember, gyorsan változtatja. Könnyű sikerek folytán elbizakodottá lesz; kitartást és türelmet azonban csak ott tanúsít, ahol érdekei követelik. Vetélytársat nem szívesen tűr maga mellett, az ellen a legádázabb harczra mindjárt kész. Külső hatásokkal iparkodik mások előtt tekintélyt szerezni. Szegénység, de önérzet hiánya és telhetetlenség is rábírja az embereket, hogy az élősdi szerepre vállalkozzanak, mibe ha beleélték magukat, akkor is megtartják udvaronci minőségüket, mikor már önálló emberekként élhetnének. Jiemo.