Tolnai Világlapja, 1906. április-június (6. évfolyam, 14–26. szám)

1906-04-01 / 14. szám

556 TOLNAI VILÁG­LAPJA viemre távozott s ott a házból való kilépése perczé­ben fényképezte le őt. • Ezt a képet mutatjuk be e heti számlunkban olvasónknak. Zichy Mihály temetése. Zichy Mihálynak Oroszországból hazaszállított holttestét nagy gyászpompával temették el. A vá­rosligeti Műcsarnokb­an, ahol a ravatalt fölállították, megjelentek a nemzeti közművelődési társulatok és intézetek képviselői s az orosz czár és kormány is képviseltette magát budapesti főonzulja, Lvov her­czeg által. A ravatal egyik oldalán foglalt helyet a művész özvegye leányaival, unokáival s a rokonság többi tagjaival, köztük Zichy Aladár, József és Fe­rencz grófokkal,­­ a másik oldalon pedig a czár megbízottja, a közoktatási ügyvivő s a politikai, iró- és művész-világ előkelőségei. A beszentelést Stieber Vincze apátplébános végezte, mialatt az Operaház ének- és zenekara megható gyászdalokat adott elő. Aztán Jendrassik Jenő a művészek nevé­ben búcsúbeszédet mondott. Majd levitték az arcz­­koporsót a diszhintóra s megindult a menet a te­metőbe, ahova több ezer főnyi közönség zarándokolt ki. A művészt a Deák-mauzóleum közelében helyez­ték örök­ nyugalomra. A sírba csak két koszorút tet­tek : a családét meg a czári párét, a koszorúkon levő szalagokat pedig a Szépművészeti Múzeumba fogják megőrizni. Zichy Mihály temetése. Zichy kopor­sóját a pálya­udvarról a Műcsarnokba viszik. Zichy Mihály temetése. T. V.-L. saját fényképészé­nek pill. felvétele. Zichy Mihály temetése. A nyolc­foga­­tú diszhintó, amelyben Zichy holttes­tét vitték. T. V.-L .saját fényképészé­nek pill.­­ fel­vétele. Az előtérben látható a mű­vész özvegye (!) amint csa­ládjának férfi­­tagjai támo­gatják. T. V.-L. saját fényképészé­nek pill. felvétele.

Next