Tolnai Világlapja, 1907. július-szeptember (7. évfolyam, 27–40. szám)

1907-06-30 / 27. szám

1058 TOLNAI VILÁG­LAPJA Horti Pál tragédiája. A magyar művészetet váratlan súlyos csapás érte. Horti Pált, az iparművészeti iskola kitűnő taná­rát, aki három év óta a külföld iparművészetét tanulmányozta, Bombayban megölte a sárgaláz. Horti Pál három esztendő előtt kelt útra, hogy jelen legyen a sz.­louisi kiállítás megnyitásán és rendezze a magyar iparművészeti részt. Az amerikai nagy siker után, a kormány nagyobb ösztöndíjjal megbízta a kiváló művészt, hogy maradjon külföldön, két évig Amerikában és egy évig Ghánában s Japánban. Két esztendeig Amerikában tartózkodott­ Horti, azután útra kelt China és Japán felé, de e veszélyes útra nem vihette magával fiatal feleségét, hazaküldte Budapestre rokonaihoz. Egy esztendő alatt majd mindennap érkezett levél, sürgöny Horti Páltól. Minden lépéséről tudósította a feleségét. Legutolsó levele Japánból érke­zett, azt írta benne, hogy befejezte tanulmányútját és már el is indult hazafelé. Június tizennyolczadikán le-Hegedűs III. József rendőroktató altiszt, kit a király ezüst érdemkereszttel tün­tetett ki. Hegedűs a mult év szeptember­ben egy tűz alkalmával, egy áldott álla­potban lévő asszonyt és annak három gyermekét mentette meg a tűzhaláltól. Nemzetközi olimpiai játék Berlinben. Abraham A. berlini atléta, ki 18 ponttal nyerte meg a pentatlont Mudin 15 pontjával szemben. A pentatlon az olimpiai játékoknál a fő döntőversenyt jelentette és öt verseny összetételé­ből áll. Lapunk számára készült felvétel. Horti Pál, az iparművészeti iskola kitűnő tanára, aki három év óta a külföld ipar­művészetét tanulmányozta, most akart hazatérni, de Bombayban megbetegedett s meghalt. Hir szerint a sárgaláz ölte meg. Regény az életből. Blatt Antónia 18 évvel ezelőtt daj­kaságba adta két fiát Hermannt és Gyulát s azóta mit­sem tudott fiairól. A minap sajátságos véletlen folytán viszontlátta fiait, akiket magához vett második férje, Krausz szabó lakására. Képünk a boldog családot ábrázolja! A kopenhágai Nemzetközi Sajtókiállítás végrehajtó bizottsága : 1) Sores Ringer, a kiállítás elnöke, 2) Henics Lajos, a kiállítás titkára, 3) Boving Petersen, a kiállítás előadója, 4) Figgé V., alelnök, 5) Lenkei Zsigmond, a Magyar Újságkiadók Orsz. Szövetségének képviselője, 6) Schörring V., 7) Vidabek I., másodtitkár, 8) Höfling Emil, szerkesztő, 9) Koren Evind, a norvég sajtószövetség képviselője, 10) Heymann N., a kiállítás pénz­tárosa, 11) Kulka Róbert, az osztrák szakírók egyesületének képviselője. Lapunk számára készült felvétel.

Next