Tolnai Világlapja, 1913. október-december (13. évfolyam, 40–52. szám)
1913-10-05 / 40. szám
I. Ferenc József Schönbrunnban Körülbelül két hónapi nyaralás után uralkodónk Iseidből hazatért Schönbrunnba, ahonnan nemsokára bevonul a Burgbeli hatalmas palotába. Uralkodónk nyaralását — ez a legérdekesebb — sohasem szabad szó szerint venni. Mert tudnunk kell azt, hogy uralkodónk állandóan figyelemmel kíséri a világeseményeket, magas életkora dacára behatóan érdeklődik a történtek iránt és az államügyek intézését ép úgy nem függeszti fel, mintha a Burg dolgozószobájában ülne. A királynak szemmel láthatólag jót tett a nyaralás. Ferenc Ferdinánd királyi herceg a csehországi hadgyakorlatokon, amint egy öreg földművessel beszédbe elegyedik. Az idén cseh földön tartották meg a nagy hadgyakorlatot, amelyen négy hadtesten kívül nagyszámú lovascsapatok vettek részt. Ő Felsége visszaérkezése Iseidből Lehönbrunnba. Majdnem két hónapig tartózkodott uralkodónk Iseidben, ahol azonban ép úgy foglalkozott államügyekkel, mintha a bécsi Burgban lett volna. Ritkábban ugyan, de azért tartott kihallgatásokat, figyelemmel kisérte az eseményeket és a nyaralás ideje alatt ismételten fordult elő, hogy uralkodónk a szokásos sétáját, vagy pedig vadászati kirándulását előbbre való államügyek miatt elhalasztotta. A német császár (X) és a német császárné (xx) a breslaui jubiláns ünnepségeken is részt vettek, ahol az ez alkalomból rendezett kiállítást is behatóan megszemlélték. A császári párral együtt voltak Breslauban a trónörökös és neje, továbbá Eitel Frigyes, Ágost Vilmos, Oszkár és Joakim hercegek, akik a kép bal részében, a kiállítási övezet alatt láthatók. Képünkön egyébként a császári párt abból az alkalomból mutatjuk be, amint a kiállítás területén sétát tesznek.