Tolnai Világlapja, 1934. július-szeptember (34. évfolyam, 28–39. szám)

1934-07-04 / 28. szám

Popovics Sándor dr Félévszázad óta dolgozik a közért Popovics Sándor dr. ötven évvel eze­lőtt lépett a pénzügyminisztérium szolgálatába és tíz évvel ezelőtt, az 1924-ben megalakult Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe ültette a gazdasági közvélemény bizalma. Kettős jubileumon ünnepelték őt, aki sosem szerette az ünneplést. Popovics Sándor kivételes nagyságú pénzpolitikus, európai szaktekintély, előkelő, szerény, puritán ember, aki ötven év óta dolgozik és munkáját min­dig a köznek szentelte. Jogi tanulmányait Budapesten végezte és 1884-ben nevezték ki a pénzügyminisztérium tisztviselőjévé. Karrierjét nem családi összeköttetéseknek, hanem korán megnyilvánuló kivételes tehetségének, zseniali­tásának köszönhette. 1903-ban államtitkár, 1906-ban országgyűlési képviselő, 1908-ban belső titkos tanácsos, 1909-ben az Osztrák-Magyar Bank kor­mányzója lett. Az igazi nagy munkát és súlyos feladatot azonban akkor vállalta magára, amikor 1924-ben a Magyar Nemzeti Bank élére került. Gazdasági válsággal küzdő országunk valutájának helyreállítását és jegybank­rendszerének szilárd alapokra való helyezését bízták rá és ő valósággal csodát műveit. Tüneményes pályát futott be, hasonlót nagy kortársáéhoz, Wekerle Sán­doréhoz, akihez baráti érzések fűzték. Aktivitásából semmit sem veszít, bölcs ember, aki egy emberöltő óta dolgozik a számokkal, olyan számokkal, amelyek élnek és életet jelentenek. Csoda-e, hogy nincsenek ellenségei, csak barátai és tisztelői ? Csoda-e, hogy nevét tisztelettel ejti ki minden magyar ember és ideálias mintaképe az új generációnak ? Popovics Sándor dr. (Stemmer felv.) Romanelli Guido ezredes. Az 1919. évi júniusi ellenforradalom 15. évfordulóján a Ludovika Akadémián emlékünnepélyt ren­deztek. Ez alkalommal üdvözlő táviratot küldtek Romanelli ezredesnek, aki a vörös uralom alatt sok szolgálatot tett az és számos ember életét mentette meg. A Közegészségügyi Alkalmazottak Nemzeti­­Szövetségének beteg­ápolóképző tanfolyama most tartotta évzáró vizsgáját a Nép­egészségügyi Múzeumban.­­• A vizsga elnöksége. Középen dr Brezovszky Emil elnök. Kaya japán császári herceg, a mikádó unokaöccse felesége társaságában, nagy kísérettel Budapestre látogatott. Kaya hercegről a Hősök Emlékkövénél filmfelvételt készítenek. (Schöffer felv.)

Next