Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-09-16 / 38. szám
38. szám. Szegzárd, vasárnap 1877. szeptember 16-án. Ötödik évfolyam. Megjelön: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tokamegye törvényhatóságának s a (olnamegyei gazdasági egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egész évre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — ■— 10 „ Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejes-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési díjak jutányosan számíttatnak. FELHÍVÁS a szegzárdi választókerület összes polgáraihoz. A kereszténység felszabadításának álíiüigye alatt török szomszédunk és fajtestvérünk földjén öldöklő háborút visz az orosz. E háború iszonya megrendíti az emberiséget, e fegyveres erőszak nem csak faj és vallás kiirtására tör, de gyilkol védetlen aggot, nőt és gyermeket egyaránt. E példátlan háború borzalma és pusztító lángjában egyedül áll a török elhagyatva Európa népcsaládjai és államaitól, de azért küzd hős karral, s oroszlán szívvel, s teszi ezt nem csak saját tűzhelye és vallása magasztos védelmében, hanem gátat képez egyszersmind a pánszlávizmus kiszámíthatlan következményű — s elsőrendben a mi nemzeti létünk fennállását fenyegető áramlásának! Saját léte és hazája mellett tehát legközelebb értünk küzd s vérzik ezrenként a török, kell azért, hogy e súlyos megpróbáltatásában rokonszenvünk, a testvéri érzelmünknek minél méltóbb, hathatósb kifejezését adjuk. Ezt tűzte ki feladatául a lelirt bizottság, midőn a folyó évi September 16-ának délelőtti 11 órájára Szegzárdon Népgyülést hirdet, melyre az ünnepély fontosságára tekintettel a választó-kerület összes lakosságát minél számosabban leendő megjelenésre tisztelettel felhívja Szegzárdon, 1877. évi September hó 9-én. a végrehajtó-bizottság. Szegzárd, 1877. szeptember 12. Megyei Közlönyünk folyó évi 11-ik számában „Budapest márczius 9.“ felirattal egy igénytelen czikkem jelent meg, mely a közigazgatási bizottságok hatáskörére vonatkozólag, e testületnek a törvényhatóság által választott, tehát független tagjait, felhívja buzgó és erélyes működésre a törvény szabta jogkör határai közt, ajánlva főleg a végrehajtó gépezet szigorú ellenőrzését részletesen kifejtett oly szabályrendelet felállítása által, mely a független bizottsági tagoknak némi fölényt kölcsönözne a tisztviselők és kormányközegekkel szemben. Ez indítványt figyelmére érdemesné a tudományos szaklap („Közigazgatási Lapok“ f. é. 13. sz.) és czikkem kivonatát adva, magát az alapeszmét gyakorlati és életrevaló jellegűnek elismeri ugyan, de kételyét fejezi ki az iránt, hogy a dilletáns és lakus ellenőrködési befolyás a reménylett üdvös eredménnyel bírandna. A kétely jogosult minden kezdeményezésnél, hisz az uj bizottság egész szervezete mielőtt és miután már törvénnyé jön, gyakorlati és tudományos szempontokból egyaránt kételyekre talált, sőt jelenleg is szakadatlan működése daczára emelkednek hangok, kétségbe vonni az intézmény életrevalóságát, létjogát. Ámbár az eddigi rövid tapasztalás még nem igazolható a kétkedők nézetét, s elzárta máris a visszatérő utat a túlhaladott lazább szervezetű önkormányzati rendszerhez. Mert a törvényhatósági közönség nagy testülete, mióta a felelős kormány következetesen az intézkedő hatalom összpontosítására törekvők, fokonként apadt jelentőségében, a cselekvő politikai jog kizárásával elvesztő a megyeházgyűlés terme előbbi vonzerejét; csupán tiltakozni, birálgatni, az orvoslási tehetség nyomatéka nélkül, hazafias szellemű kormány ellenében , dísztelen, meddő harcznak tűnt fel. A régi nemzedéket némaságig nyomoritá az előtte teljesen idegen jog- és eszmekörben való járatlansága, — a serdülő nemzedék pedig kicsinyelvé a korlátolt küzdtért, a magas fórumba igyekvők, vagy az anyagi kívánalmak kényszere alatt magánügyeinek szentelő idejét. Állandó tényezőként tehát a tisztviselő maradt, ki öntudatában, hogy avatottságánál fogva egyedül képes a sajtó gyorsaságával verseny készülő törvények, pótintézkedések , kormány- és szabályrendeletek tömkelegében kiigazodni, teljesen uralá a helyzetet. Az ily állapot esetleg lehetett ugyan kielégítő a tisztviselők egyéniségéhez képest, — de nem rendszeres, sőt alkotmányunk szellemébe ütköző és főleg nem autonóm, nélkülözvén az önkormányzat sarkalatos biztosítékát, mely a független polgárnak az administratióval való közreműködésében rejlik. Tudjuk miként az önkormányzat elmélete az állampolgárt két beható és kötelességszerű joggal ruházza fel: közreműködésével lesz a törvény nemcsak alkotva, de végrehajtva is. A törvényhozás az összállam érdekét tartja szem előtt a külön érdekeket az egységes erő követelményébe olvasztva, a törvény végrehajtása vagyis a közigazgatás ellenben a törvényt lehetőleg a helyi érdekekhez alkalmazza, a kormány őrködő felügyelete alatt. E látszólag ellentétes áramlatok szükségképen előidézik ama surló TÁRGYA. Végtalálkozás. Elbeszélés. Irta: ifjabb Schöner Ferencz. I. A természet ünnepies fehér lepelbe öltözött. Tekintete komor és rideg, mint az ezüstfehér fürtökkel díszített aggastyán tiszteletgerjesztő arcza. A fürkésző szem hiába keres bársonyzöld leveleket vagy tarka színpompájú viruló növényeket, lehullatta, enyészetbe döntötte őket a metsző őszi szél s már régóta a föld ölén nyugosznak a magas kőréteg alatt. A dermesztő tél egészen kopárrá s egyhangúvá tette a vidéket, melyre az olvasó figyelmét elvezetni akarom. A tolna megyei Várdomb nevű kis helység azon időben, midőn ez elbeszélés személyei játszották szerepeket az élet színpadán, csak néhány igénytelen kis házikóból állhatott, de a tövében emelkedő magas halmok akkor tájban is oly látványt nyújthattak a szemlélőnek, mint manap. Hatalmas fák borítják mindenfelől ezen hegylánczolatot, előttük pedig beláthatlan síkságot övez a láthatár s ittott sürü erdőkön akad meg tekintetünk. A távoli kékek homályból néhány templomtorony csillogása ötlik szemünkbe, melyeket előszörre alig lehet felismerni a szemkápráztató fehér hó miatt. A nap már-már leáldozik s megérkezik az esti szürkület, midőn az alkony óráiban az elboruló homály s már lehanyatlott nap még földerengő viszfénye kékesszürke lepelbe burkolja a vidéket ; midőn az égen még alig mutatkozik néhány félénk csillag s a fák száraz ágain elhal a jégbolygó hangja; s midőn a természet csendes merengésbe látszik merülni: a komor tekintetű halmok tövében kigyózó után fényes lovagcsoport vonja magára figyelmünket. A menetet sok csatlós és szolga nyitja meg, utánuk nyugtalan paripák büszkén emelik daliás terheket. Arannyal, ezüsttel, drága prémekkel diszitett magyaros ruhájuk gyönyörködteti a szemet. De néhány magas, izmos lovon nehézkes mozgású férfiakat láthatunk, kiknek a többiekétől elütő öltözetük azonnal elárulja, hogy idegenek. A lovagok közül leginkább kitűnik egy fölötte fényes öltözetű fiatal férfiú gyönyörű fehér ménen; mellette társai tiszteletteljes távolban nyargalnak s mozdulataikból az látszik, hogy lehető udvariasságot és megkülönböztetést igyekeznek tanúsítani iránta. A délezeg, nemes tartásu ifjú arczán a heves szenvedély erős kinyomatai láthatók s tekintete türelmetlenül téved ez kíséretén. — Alig várom jó Vida, hogy e hosszú ut fáradalmait szerető karok közt kipihenhessük, s— így szólalt meg az ifjú, kinek arczán a szépséggel páros erőnek dísze virít s ki nem más, mint Salamon, a magyarok ifjú királya. — Felséged óhaja, — válaszolá a király oldala mellett nyargaló Vida, a király tanácsosa, — nemsokára teljesül, mert már tisztán ki lehet venni a sajegzárdi kolostoron barátságosan lengő zászlót, melyet felséged megérkeztének örömhírére tűztek ki a hű alattvalók. — Úgy hiszem, kedves vendégeink, Marchard herczeg s a többiek is osztoznak felséged óhajában. Mondhatom, hogy a szegzárdi kolostornál alkalmasabb helyet alig tűzhetett volna ki felséged, a korona után áhitozó Géjza s László herczegek ügyében tanácskozni. A király e szavakra kissé megzavarodott s különös hangnyomattal igy folytatta a beszélgetést: — Különben nem csak tanácskozni akarunk mi e regényes kinézésű szép helyen, hanem vidám, kedélyes perczeket tölteni bájos vendégünk, a hontalan Szalome vonzó körében s remélem, hogy az önök tetszését és csodálkozását is megnyeri ezen szellemes hölgy társasága, ki kiséretével már Szegzárdon várakozik ránk. Bátor, Opos s Edelény híveink sem fognak unatkozni a szép pomerán hölgyek között, kik a bujdosó herczegnő kiséretét képezik. A megszóllitott két daliás vitéz tiszteletteljes mozdulattal látszott kifejezést adni köszönetüknek a király figyelméért. Ily beszélgetés közben a menet már egészen elérkezett Szegzárd alá, hol a messzire eljátszott zárdában s királyi lakban pompás előkészületeket lőnek a király méltó fogadására. A városon kivül már népes küldöttség járult a király elé s őszinte örömüket fejezték ki a fölött, hogy a király magas jelenlétével őket szerencsélteté. Hosszú utczasoron haladt végig a küldöttséggel szaporodott diszes menet s az alattvalók lelkes örömnyilvánulatai közt végre a királyi lakhoz közeledett. Ott a „Megváltó“-ról nevezett benezés zárda tagjai Vilmos apáttal élükön fogadták a királyt. Meleg szavakkal tolmácsolta a nép általába örömét és köszönetét a királyi látogatásért s azon reményeket, hogy a királynak ott tartandó tanácskozásai a fenyegető testvérharczot még csirájában elfojtják s ez által az ország jólétét és üdvét biztosítják. Midőn a nép örömriadásai és lelkes tüntetései közben a diszes menet a királyi lak elé ért, újabb szives fogadtatásban és kellemes meglepetésben részesült. A király említett vendégje, Szalome, pomerán herczegnő fényes nőkiséretével együtt sietett a király meleg üdvözlé-