Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-06-30 / 26. szám

nevelés terén, annál nagyobb űr támad az elemi is­kola és középtanoda között. Ha a gyermek a kö­zéptanoda 1-ső osztályába fölvétetik, egészen új ae­­rába lép, új szellem — megölő szellem — veszi kö­rül. A­helyett, hogy a didaktikai elvek szerint to­vábbra is szemléltetve, gyermeki nyelven, természet­szerűen fejlesztenék tehetségeit, a magasból általá­nos és tudományos elvek hirdetésével megölik benne a fejlődő egészséges tehetséget. Ilyen a középtano­­dai oktatás, tisztelet a kevés kivételnek! Az egyetemről kikerült fiatal henczegő, tudo­mányukat fitogtató tanárok véteknek tartják, hogy az elemi tanítóval még csak szóba is álljanak. Pe­dig mennyivel hasznosabb és üdvösebb volna neve­lésügyünkre nézve, ha karöltve, a tanítási elveket és módozatokat megbeszélve, közös erővel egymásból kifolyólag nevelnék és tanítanák a gyermekeket. Hiszen egy hazának tanítják gyermekeit! No de talán nagyon is messze mentünk tár­gyunktól, de az igazságot ki kellett mondanunk, mert nem mind arany a mi fénylik. A mi szerény polgári iskolánk is ér majd va­lamit és ha az eredményt illetőleg nem is lesz ké­pes talán többet fölmutatni, de annyit mindenesetre, mint bármely középtanoda alsó osztályaiban elérnek. Hátra volna még egy nehézség, mely a szülő­ket nyugtalanítja s ez: a polgári iskolai tanulóknak a középtanodák megfelelő osztályaiba való átlépése. Erre nézve legyen szabad utalnunk a nagymél­­tóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister ur 1876. évi szeptember 28-án 21056. sz. a. kelt ma­gas rendeletére, mely így hangzik: „a polgári isko­lák I., II., III. és IV. osztályainak tanítványai azon esetben, ha a középtanoda folytatólagos felsőbb osz­tályába akarnak lépni, azt akadálytalanul te­hetik, ha a latin, illetőleg franczia nyelvből szükségesnek mutatkozó felvételi vizsgálatot le­teszik.“ Beregi. Különfélék. — A pécsi országos dalünnepély elhalasztását tu­dató elnöki átirat a következőleg hangzik: 73j 1878. Elnöki. A t. sz. Szegzárdi dalárdának! Tisztelt tagegylet! Az orsz. m. daláregyes. ig. vál. folyó hó 16-án gyülést tartván, an­nak kizárólagos főtárgyát az idei pécsi orsz. dal- és zeneün­nepély meg- vagy megnemtartása felett való végleges hatá­­tározathozatal képezte. Az ig. vál. a folyó év febr. hó 17-én Budapesten tartott rendkívüli határ egyes­ közgyűléstől nyert fölhatalmazás alapján, komoly figyelem és tekintetbe vevén 1 megváltozott kedvezőtlen politikai viszonyokat, melyek már eddig is, úgy itt a fővárosban, mint az ország nagy részé­ben életbeléptetett katonai mozgósításokat eredményeztek s va­lószínűleg még nagyobb mérvű oly állami intézkedéseket is maguk után vonandnak, melyek a békés természetű társa­dalmi kulturmozgalmakra kedvezőtlenül s lehangolólag hat­nak ki, az ez évben Pécsett megtartani határozott s már folyamatba is tett orsz. dal- és zeneünnepélyrül lemondani s azt kedvezőbb időre halasztani, egyhangúlag elhatározta. Midőn e határozatot az ig. vál. nevében a t. ez. tagegylet tudomására juttatom, egyszersmind van szerencsém az alább következőket is becses figyelmébe ajánlani. Az egyesület alapszabályai értelmében annak alakulási időtartama két évre terjedvén, e határidő folyó évi szeptember hó 1-én ér véget. Az ujraalakulás felett a minden két évben tartandó orsz. ün­nepély szinhelyén tartani szokott rendes közgyűlés feladata határozni. A folyó év február hó 17-én megtartott budapesti rendkívüli közgyűlés, tekintetbe vévén ama körülményt, mi­szerint a közbejöhető — s közbe is jött — akadályok foly­tán elnapolandó pécsi orsz. ünnepélyi közgyűlés erre alkal­mat nem nyujthatand, ama határozatot hozta, hogy ez eset­ben — kivételesen — az egyesület alakulási időtartama, egy évvel meghosszabbítottnak tekintessé­k az egyes tagegyletek által. Az ig. vál. daczára annak, hogy a rendkívüli közgyű­lés e határozata által, teljes jogot nyert az egyesület soli­­daritásának egy évig, vagyis: 1879. September 1-ig való fen­­tartása és érvényesítésére f. hó 16-án tartott ülésében azt a határozatot hozta, miszerint az egy év lefolgása előtt nyuj­­tand alkalmat az egyes tagegyleteknek úgy az újra alaku­lásra, mint a közp. ig. vál. s a tisztviselők megválasztására, nem különben az elnapolt orsz. határünnepély érdekében megteendő további intézkedésre is. Ennek következtében, az alakulási, tisztválasztási, beszámolási és ünnepély intézkedési rendes közgyűlés megtartását folyó év november hó 3-ára tűzte ki, miről a t. ez. tagegylet oly hivatalos kéréssel ér­­tesittetik, miszerint az annak idejében nyerendő hivatalos föl­hívás értelmében ahhoz alkalmazkodni s a közgyűlésben föl­hatalmazott képviselői által résztvenni méltóztassék. Minthogy a czélbavett, de elnapolni kényszerült pécsi orsz. ünnepély ér­dekében, az ig. vál. által tett előmunkálatok már többrend­beli kiadásokkal lettek egybekötve: hivatalos tisztelettel föl­kéretik a t. ez. tagegylet, hogy az­ esetben, ha az 187618. két évi tagdijilletéket még be nem szolgáltatta volna, azt az egyesület pénztárnokához mielőbb beszolgáltatni szívesked­jék. Az esetben, hogy ha a t ez. tagegylet a folyó év ápr. 10-től 69­ 1878. évi. sz. alatt kelt hivatalos fölhívás követ­keztében, részletes bejelentését és azzal együtt rendezési költség-illetékeit is már beküldötte ez összeg a legközelebb tartandó orsz. ünnepély alkalmával, a t. ez. tagegylet javára betudandó leend. Végül: van szerencsém még arra is hiva­talosan fölkérni a t. ez. tagegyletet, hogy az esetben, ha a most elnapolt pécsi ünnepély műsorára fölvett műdaraboknak — tett bejelentése alapján — már birtokába jutott, azokat a jövő ünnepély alkalmára fentartani s azok nyilvános elő­adásától tartózkodni méltóztassék. Hogyha pedig a fentebbi elnöki fölhívás értelmében mindeddig még bejelentését meg nem téve, méltóztassék az egyes, titkári hivatalát értesíteni arról, hogy eme műdarabok megküldését óhajtja-e a legkö­zelebbi orsz. dalárünnepélyig? Hazafiui és dalártestvéri üd­vözlettel maradván Budapesten, 1878. június hó 17-én. Ki­rályi Pál, elnök. Ábrányi Kornél, egyes, titkár. — A Garay szoborra Ábel János pénzügyi biztos ur 5 frtot, Molnár N. jogász ur 1 irtot összesen 6 forintot ado­mányoztak; a mi ezennel köszönettel nyugtatványoztatik. Szegzárd, 1878. junis 26-án. A casinói elnökség. — Halálozás, Rüll Lajos maga és neje szül. Róth Flóra, Rüll Vilma, Amália és Gusztáv szomorodott szivvel jelentik kedves apjuk, illetőleg apának Bül­l Gusztávnak a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó évi junius 2ő-én d. u. 2 órakor életéne­k 49 évében tüdőgümőkór kö­vetkeztében történt gyászos elhunytat. A boldogult hült te­temei junius 26-án d. u. 6 órakor fognak a szegzárdi felső­­sírkertben örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szentmise­áldozat pedig e hó 27-én reggeli 7­ A órakor fog a szegzárdi belső plébánia templomban az egek Urának bemutattatni. Kelt Szegzárdon, 1878. junius 25-én. Áldás és béke ham­vaira ! — A Solti nők. Egy kellemetlen eseményre vonatkozó­lag, melynek színhelye Solt városa volt, írják nekünk a kö­vetkezőket: valamint Pesttel Buda, úgy fekszik Duna-Föld­­várral szemközt Solt „város“. Kies fekvésű hely ez, melyet az Úr mint mondani szokás, jó kedvében teremtett. (?) Elő­ször jön egy nagy hegy, utána azután mocsárok és szemét­dombok között egy pár száz ház, és ezt nevezik városnak. Legalább a hivatalos pecséten olvasható arany betűkkel: „Solt város pecsétje!“ A nagy német költő, Schiller sokat idézett verse: „Stolz lieb’ ich den Spanier!“ a Soltiakra is alkalmazható; büszkébbek a régi spanyoloknál. Ezt megm­ni­­taták az utolsó árvíz alkalmával is, midőn a királyi biztos egy hajóval kenyeret hozott, a mindenünnen vízzel körül­vett helységnek, s a hatóság a segélyt ezen classikus sza­vakkal utasította vissza: „nem vagyunk koldusok!“ Igaz, hogy később maguk folyamodtak a kormányhoz ke­nyérért, de mégis előbbi visszautasításukkal büszkeségük je­lét adták. A „városnak“ több nevezetessége van: először is a töméntelen sok kacsa és liba! A szó valódi értelmében csak úgy hemzseg a város a sok kacsától és libától, mit a többszöri nagy vizeknek köszönhet a város. Továbbá sok Solton a kutya, azért mondja a duna­földvári nép: Soltra megy kutyát fésülni.“ Van Soltnak egyéb nevezetessége is, de a hely szűke nem engedi mindezeket elősorolnom. Ezeket szükségesnek tartottam a t. olvasóval bevezetéskép közölni hogy a következők valódiságát kétségbe ne vonják. Nem rég történt, hogy a solti szép világ egyesülve az arany ifjú­sággal egy u. n. m­aj­á­l­i­s­t rendezett, a melyre a duna-föld­vári tűzoltóság tisztikarát is meghívta. A solti hölgyek iránt kellemes kötelességet véltek ezek teljesíteni, midőn a tűzoltó tisztek teljes számmal derék főparancsnokuk vezérlete alatt átmentek Soltra. Ott szokás szerint bemutatták magukat a majális rendezőinek, megköszönvén a szíves meghívást. De ezek úgy látszott, nem nagyon örültek a duna­földvári ven­dégeknek, mert szóba sem álltak velük, de még üléssel sem kínálták meg őket. A tűzoltók erre vissza akartak fordulni, de rövid haditanács után ráállotak a főparancsnok tanácsára, mely abban állott, hogy meg kell a solti uracsoknak mu­tatni, hogy milyen az intelligentia, és épen ezen magavise­­letek következtében kell a hölgyeket mulattatni. Most tehát mentek felkérni a szép szemű hölgyeket tánczra, de kivé­tel nélkül kaptak a tiszt urak díszes-------kosarakat, ám­bár ugyan ezen leányok és asszonyságok utána mindjárt a kikosarazott tűzoltók szeme láttára tánczoltak holmi solti ura­csokkal. De ez már sok volt; a tüzesvérű ifjak tüstént fe­lelősségre akarták vonni a bujkáló rendezőket, azonban a főparancsnok p­ema eléggé dicsérendő mérséklettel és erélyel visszatarta őket, és a skandalum kitörését. Mindadig beszélt nekik mig öt követve, békésen visszavonultak. — Eperszü­ret. Baranya megyei Szászváron, mint ne­künk írják, a „Szászvári önkéntes tűzoltó-egylet“ folyó hó 23-án zártkörű eperszüretet rendezett, melyre a környékbeli inteligentiát hívta meg. Igen szép számú közönség jelent meg, egyedül a jó szomszéd, Máza község inteligentiája, — tisztelet a kivételeknek — kiket ugyan megnevezni nem szán­dékom — maradt el egyedül azért, hogy jótékony egyletünk által rendezett eperszüreti vigalmat megdöntsék; azok ugyan­is szinte ugyan ez napra egy ilynemű vigalmat rendeztek, meghívásokat eszközöltek. Azonban daczára mindezeknek, egyletünk által rendezett eperszüret jó sikerrel végződött, mig ellenben jó szomszédaink által rendezett — nem tudom I mi nevű vigalom is igen jól végződött, mert amely része — A veszett gyerek, ugyancsak teszi ám — súgja Rikolty úr fülébe Pali papa, keserűen nézve Ninuskára, ki szomorú ábrázattal lépeget az ajtó felé — aligha hamarosan be nem teljesedik a jövendölés. — Hm — mosolyog a szomszéd szája szélét töröl­­getve nyelvével s lányai felé pillantva — az ám. Ezen jókor zenditi rá az öt szem czigányból álló banda Pali bácsi kedves nótáját, hogy: Két garasos fatányér, Majd meghalok a lányért. » Mert különösen a házi­gazdának igen nagy­ hajlandó­sága mutatkozik a búskomolyságra. A zene nemcsak új életet lehel Pali bácsiba, nemcsak egy órával ezelőtti kedvét varázsolja vissza, de annyira lel­kesültté teszi, hogy öklével egy becsületeset ütve az asztalra — aminek tiszteletére az üres gyomrú üvegek is csak úgy bókolnak — amit régen, most esztendeje tett, feláll s úgy eláldja táblabirói ékesszólással kedves Terkáját, hogy csak úgy potyognak bele könyei. Hatalmas vonónyiszálás az echo, mely Pali bácsi sza­vaira visszaverődik a hurokról. Miután a földön semmi sem tart örökké, mindennek van kezdete s vége és miután a bölcs alkotó e szabály alól kivételt nem csinált, a vacsora sem tart örökké, habár név­napi is az. A fiatalság, ide számítva Tera és Manczi kisasszonyo­kat is, nem mintha megunta volna az ülést, — hiszen tán ez a legkevésbé fárasztó munka, a nevezett két kisasszony pedig pláne fölségesen érzi magát helyén ■— hanem mivel egy kis tánczra is van kilátás, nagyon fészkelődik helyén. Pali bácsi indítványa tehát, hogy: „jó volna felkelni,“ egész általánosságban elfogadtatik. A kölcsönös egészségükre kivánás véget érvén, a höl­gyek, élükön a háziasszonnyal a mellékszobába vonulnak ; a fiatalság pedig Pali bácsi vezérlete alatt az ebédlőnek tánczteremmé alakításához fog, ami is, az asztal hamarosan kiexpediáltatván, miután előbb leszedetett, nem sok időbe került. Következik a nemulass! Rázendittetvén kedvencz nótáját Pali bácsi, derékon kapja kedves Terkáját, jobb kezében öblös tajtékpipájának megyfaszárát szorongatva, kiállt a pikérre s amúgy igazi magyarosan olyan helyre odarakja a csárdást, amint csak dukál. — No asszony — mondja, miután a „három a tánczot“ becsülettel lemorzsolta — ebből elég nekünk ennyi! — s neki támaszkodik az ajtó szálfájának, illatos dohánya meg­gyújtásán fáradozva. — Gyerekek .... pp ... pp . . . rajtatok a sor ................pp­­ . . . pp . . . töröm a nyaka­tokat .... pp ... s lecsattintotta pipája pakfénykupakját. Szegény Sándor, ott ül az egyik ablakmélyedésben a két Rikolty lány közt, kitéve szemeik gyilkos kereszttüzé­nek. Tudja, hogy ilyen körülmények között egy kicsit ud­varolni illenék, de nem lehet. Tera kisasszony szúró pillantást vet az ifjú balján ülő Manczira, meg nem foghatva, mit alkalmatlankodhatik itt mindig testvére, mikor Sándor nem is ő érte esett le a fá­ról. Úgy szeretné tudni, mi mondandója van az ifjúnak: nem hiheti, hogy más lehetne, mint ami folyton lekötve tartja gondolatát. Ábrándos álmodozását beteljesedve lenni látja. Csak ezt a Manczit vinné a patvar valahová, vagy legalább holnap reggel volna már. Manczi kisasszony viszonozza szúró pillantást s még hozzá pittyeget is kissé, mintha mondani akarná kedves­­ testvérének; ugyan mit akarsz te ott, ahol én vagyok! S e­mellett szinte boszankodik, hogy mit ácsorog itt mindig ez a Tera. Látja Sándor arczáról, hogy mennyire szeretne neki sok mindent mondani, tudni is véli, hogy mit, de hát mégis oly jól esnék hallania. A kis Nina még a vacsora alatt kiment a szobából s azóta nem találja helyét. Be-be megy a konyhába, meg vis­­­szajön, hogy a czigányok háta megett bekukkantván, lát­hassa, mi történik itt benn; mikor aztán Sándort ott a két ellenség közt lenni látja, elkeseredik, hogy szinte kedve volna egy nagyot sírni. ■— Manczi, kérlek nézd meg, nem parancsol-e a papa még egy t­eát — szóllal meg Tera kisasszony, hogy test­vérét pár pillanatra­­ eltávolíthassa. Manczi a másik szobába megy. — Azt gondolom — kezdi rá Tera kisasszony kedve­sen mosolyogva Sándorra — hogy — megakad s elkezd gyengén köhécselni — nemde Ollay úr — újból köhög — négyszem­közt — ehem . ! . ehem , . ! akar valamit mon­dani . , ehem ! ! talán .... Nem fejezhette be kérdését, mert testvére visszaérkez­vén, régi helyére telepedik. — Tera, mamánk hí, mondani akar valamit. Tera ellebeg. — Ah Ollay úr — kezdi rá az itt maradt — papa elbeszélése után a kerti esetről, úgy vettem észre önnek már tudomása volt a dologról, nemde igazam van ? No csak bátran, tőlem nincs mit tartania. Sándor a felelettől a visszatérő Tera által mentetett meg, ki azon rájuk nézve aligha örvendetes választ hozá, hogy egy óra múlva hazamennek. (Vége köv.)

Next